Az utolsó herceg, akit a nácik és a kommunisták is üldöztek

Harminc évvel ezelőtt, nyolcvannyolc éves korában hunyt el az utolsó regnáló Esterházy herceg, Esterházy Pál. Élete magába sűrítette a XX. század tragédiákkal terhelt történelmét, bár a politikától mindig kellő távolságot tartott, a hatalom újra és újra rátalált: a nácik és a kommunisták egyaránt üldözték.

Utóbbiak hatékony módszereit dicséri, hogy bár a herceg korábban kijelentette, nem hagyhatja el a hazáját, hiszen „itt van dolga”, 1956-ban mégis nyugatra kényszerült. Esterházy Pál családja szellemi és gazdasági örökségének megóvását tartotta legfőbb küldetésének, munkáját halála után özvegye, Esterházy Melinda folytatta, ő szervezte alapítványokba a roppant hercegi hagyatékot.

Esterházy Pál Európa egyik leggazdagabb főúri örököseként, Kismartonban született 1901. március 23-án. Polgári nevelésben részesült, jogi doktorátust szerzett, vagyona és társadalmi státusa sosem járt együtt arisztokrata allűrökkel, a tudást és a tehetséget mindig többre becsülte, mint a származást. Szilárd elveit hamar próbára tette a sors, kilencévesen elvesztette édesanyját, és még nem volt húsz, amikor apja halálával ő vált a hercegi hitbizomány irányítójává. Az első világháború után birtokai kettészakadtak, a Fraknói Kincstár érdemi részét pedig a Tanácsköztársaság alatt a kommunista hatalom ragadta magához. Ekkor került Budapestre az Esterházy-kincsek néven ismert gyűjtemény, amelyet Esterházy Pál később az Iparművészeti Múzeumban helyezett letétbe.

A herceg naprakészen követte a nagyvilág eseményeit, politikai szerepet azonban sosem vállalt. Úgy vélte, politikusnak lenni nem foglalkozás, hanem szolgálat, így a születése jogán járó felsőházi tagságról is lemondott. Hitt benne, hogy családi gazdasága eredményes vezetésével hoz igazi hasznot hazájának. Bár liberális, humanista eszméi szembeállították a Horthy-korszakban egyre erőteljesebbé váló antiszemitizmussal és a totalitárius rendszerekkel, a harcos ellenállás politikai mozgalmaitól is távol tartotta magát. A pusztítást mégsem nézte tétlenül, budai rezidenciájára befogadta a zsidók megmentésében aktív szerepet vállaló svéd és svájci nagykövetséget, az irgalmas nővérek részére pedig közvetlen anyagi támogatást nyújtott.

A később bombatalálatot szenvedett épületet, főként annak biztonságos óvóhelyét az Ottrubay család számára is felajánlotta. Ottrubay Melinda az Opera vezető táncosa, a kor ünnepelt csillaga volt. A háború után prima balerina assolutaként tért vissza a színpadra, az előadást követően Esterházy Pál hatalmas virágcsokorral köszöntötte, majd megkérte a kezét. A balerina tudta, hercegnéként le kell mondania a táncról, hosszas vívódás után mégis igent mondott, 1946-ban házasodtak össze.

Boldogságuk azonban nem tartott sokáig, a kommunista rendszer a hagyományokhoz hűen ismét elragadta a családi vagyont, Esterházy Pált pedig 1948-ban a Mindszenty-per vádlottjaként 15 év fegyházbüntetésre ítélték. Felesége eleinte havonta látogathatta, később azonban évekig azt sem tudta, él-e még a férje. Az operaházba nem vették vissza, így Esterházy Melinda gyors- és gépírást tanult, de hercegnéként sehol sem alkalmazták, az ötvenes években megromlott egészségi állapota miatt kórházi kezelésre szorult. Esterházy Pál 1956-ban, a forradalom alatt szabadult a börtönből. A házaspárt ekkor birtokaik alkalmazottjai vöröskeresztes kocsin menekítették ki Magyarországról, előbb Bécsbe mentek, majd Zürichben telepedtek le. Onnan irányították a burgenlandi birtokokat, amelyek többször váltak az osztrák belpolitikai játszmák eszközévé.

Esterházy Pál 1989. május 25-én hunyt el zürichi otthonában. Özvegye a herceg szellemiségéhez hűen gondozta az örökséget, mivel Esterházy Pál korábban szigorúan ellenezte a vagyon felosztását – gyakran ismételgetett mondása volt, hogy „mindent el fognak kótyavetyélni” –, Esterházy Melinda a kilencvenes években három alapítványt hozott létre a családi örökség kezelésére.

A hercegné a kétezres évek elején visszavonult a közügyektől, és az alapítványokat unokaöccsére, Ottrubay Istvánra bízta. Esterházy Melinda 2014. augusztus 28-án hunyt el.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/21. számában jelent meg, 2019. május 24-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/21. számban? Itt megnézheti!