Közel két hete tartott az ádáz küzdelem Esztergomért a török ellenében, amikor 1594. május 19-én a császári sereg egy válogatott osztaga, köztük Balassi Bálint a Budai kapu és a Hévízfürdő tornya között egy nappal korábban ütött résen behatolt a városfalon belülre. A kézitusában „Pállfy (Miklós) s a többi, kik sívő, járó golyóbisok, fáklyák s kénkővel s fenyűszurokkal teli cserépcsévek között elölmentek vala, melyek égnek vala, életeknek veszedelme alatt forgódván egy néminemű kőkoporsó megé visszamenének. Mely igyekezetben Balassi Bálint gyors ifjú legénynek, ki mind az hadakozásba, s mind az deáki bölcsességes tudományban igen jól előment vala, mind az két ágyékánál ólomgolyóbissal általlőteték, mely sebben, noha csontjai meg nem sértődtek vala, kevés napok múlva meghala.”
Így örökítette meg a kortárs, a magyar Liviusként is emlegetett Istvánffy Miklós történeti munkájában a magyar líra első nemzeti költőjének utolsó pillanatait. Még tartott a tizenöt éves háború első nagyobb – s ekkor még sikertelen – ostroma, amikor Balassi május 30-án, pünkösd hétfőjén a sebek okozta vérmérgezésbe belehalt. „Az barbélyok gondviseletlenségek miá holt meg” – írta az unokatestvér, Balassa Zsigmond. Még negyven éves sem volt.
Vajon milyen ember lehetett a Hungarus Herosként is emlegetett Balassi? Az ismert források, és Kőszeghy Péter legutóbbi, elképesztően alapos (és mondhatni, kijózanító) monográfiája szerint finoman szólva sem könnyű. S még ha ezt lehetett is sejteni, végigkövetve életútjának írásos nyomait, roppant nyomasztó kép bontakozik ki az olvasó előtt: nemierőszakkísérlet, garázdaság, hatalmaskodás, földbirtokmutyi és közben perek végeláthatatlan sorban, szinte követhetetlenül. Mintha másból sem állt volna az élete, csak bírósági tárgyalásokból. Igaz, ahogy Kőszeghy szerint is fontos megjegyezni: „Szinte minden, amit róla tudunk, perből-botrányból és így szükségképpen nagyon tendenciózus forrásokból ismert. Alig van viszont adatunk arról, hogy milyen kulturális közegben mozgott, mit olvasott, mi érdekelte, kik olvasták, kik szerették műveit, s kik ítélték el, egyáltalán: milyen jellegű és mérvű recepciója volt még életében írásainak.”
S noha közvetlen és közvetett hatása felmérhetetlen, számos forrás, akár magánlevél is arról tanúskodik, bizony, ismerték munkásságát, idézték műveit – mindezt úgy, hogy például a szerelmes versei 1879-ig kizárólag csak kéziratban terjedtek. Istenes énekeit közben már a halálát követően több kiadvány népszerűsítette.
Fontos tehát különbséget tenni élete és a lírájában sugallt énképe között, a két sík ugyanis nagyon eltér egymástól. S hogy nem erőszakos főúrként emlékezünk ma rá, nagyban az utóbbinak tudható be. Illetve a gyakorlatilag Balassi személye köré épített mítosznak, amelynek egyes elemei egészen napjainkig tartják magukat, mindez köszönhető a halálakor induló ifjú „pályatárs” Rimay Jánosnak és gyóntatópapjának, az utolsó napjaiban mellette lévő, jezsuita Dobokay Sándornak. Balassi tetteit ugyanakkor még véletlenül sem mai szemüvegen át kell vizslatni, ám, miként Kőszeghy Péter biográfiájában több helyen is jelzi, a költő viselkedése és olykor erőszakos fellépése a források alapján saját korában sem számított normának.
Jól példázza ezt a fiatal özvegyasszonnyal, Sommer Jánosnéval szembeni atrocitása. A történteket az ellenérdekelt felek későbbi beszámolói miatt is nehéz pontosan rekonstruálni, de a kerettörténet szerint az enyhén pityókás Balassi 1583. május 20-án, pünkösdhétfőn lovával Besztercebányáról Zólyomba tartva Hajnik előtt találkozott a vélhetően csinos özveggyel, akit, miután tett neki egy tisztességtelen ajánlatot, feltehetően molesztált. Hogy nem lett belőle tényleges nemi erőszak, azt Sommerné a két szolgának köszönhette, akik töltött puskájukkal siettek a segítségére. Az eset végül Rudolf királyig is elért, Balassi ügyét az udvari pártfogójának, Ungnad Dávidnak közbenjárására a bécsi haditanács helyett a zólyomi vármegyére utalták.
Az események értékelése szempontjából az is fontos, hogy Balassi – például az italkimérési és vámszedési viták, valamint egyéb, állítólagos erőszakoskodásai miatt – kifejezetten rossz viszonyban volt a bányavárosokkal, így Zólyommal is. Így nem csoda, ha ellenérdekeltjeinek kapóra jött egy ilyen ügy. A költő a szeptember 12-ei megye gyűlés alatt gyakorlatilag a várost megszállva, randalírozva, még a jóakarói szerint is lekaszabolta volna az ellene eljárni próbálkozó bírót – aki épp emiatt nem mert kijönni a házából.
Miként Kőszeghy megjegyzi: „a lényeges, személyiséget jellemző azonban mégiscsak az, hogy Balassi Bálint, feltehetőleg kissé kapatosan s visszaesőként (hajniki paplány, Sommerné) nem riadt vissza a (mégoly szelíd) nemi erőszaktól, ilyesmit a kortársakról, a vele egyívásúakról, mondjuk, a Dobó vagy Zay fiúkról vagy akár öccséről nem őrzött meg az emlékezet.”
Ugyancsak beszédes: 1586. augusztus 15-én, egy Garamszentbenedeken kötött szerződésben Fánchy Györgynek 1700 forintért zálogba adja a Nógrád megyei Szente és Bussa falut. „A baj csak az, hogy korábban Bussát már eladta Lentvoray Pálnak, továbbá végrendeletében odaajándékozta Feltóti Jánosnak” – írja a ma csinos kis földbirtokmutyinak nevezhető esetről Kőszeghy. A levél, amelyet egy hónappal az adásvétel után ír a meglepődött Fánchynak, már hab a tortán: „Hasonló jószágot adok kegyelmednek Bussa helében, csak kegyelmed nevezze meg, melyiket kívánja. Mert az Istennel bizonyítom, hogy ha éheznem kellene is utána, de kegyelmednek és Illésházy uramnak hamisat soha nem cselekszem, miérthogy noha kölcsön, de ugyan szükségemben adott kegyelmetek pénzt” – magyarázza a mundér becsületét Balassi.
Öccsével, Ferenccel együtt egyre elkeseredettebb harcot vív korábbi gyámjával, unokabátyjával, Balassa Andrással Liptóújvár birtoklásáért – a zászló nem nekik állt. Közben szemmel láthatóan alkalmatlan a katonai pályára: a lengyel királlyá lett Báthory István mellől tér haza fiatalon, 1579 és 1582 között egy konfliktusokkal csipkézett három és fél egri év után 1588-ban Érsekújvár az újabb állomás.
Ám onnan pár hónap múlva mennie kell, mert viszonyba keveredik a vár kapitánya, korábban apja, Balassa János alatt is szolgáló Ferdinando Zamaria feleségével, Zandegger Luciával. Az itáliai származású, ám már Magyarországon születő, magyarul kiválóan beszélő Zamaria alatt így érthetően nem lesz maradása, a botrány jó időre befagyasztja a kortársaihoz, így saját öccséhez képest jó indulattal sem sikeres katonai karrierjét. Ekkor már túl van egy házasságon és egy nem túl szép (nem Balassi részéről történt) megcsalós afférral unokatestvérével, Dobó Krisztinával.
A korábban épp eme házasságának elismerése és többek között az udvari megítélésén javítandó protestánsból katolikussá lett költő 1589-ben zsoldosvezéri ambíciókkal újra lengyelföldön próbálkozna, ám a török elleni hadjárat nem valósul meg.
Egy géniusz kettős élete: Rubens, a kém | Magyar Hang
Több nyelven beszélt, számos európai udvarba bejáratos volt, megbízatásai miatt sokat utazott. Nem épp ilyen egy eszményi kém? Peter Paul Rubenst festőként ismerjük, ám annál jóval több volt.
Hányatott életút. Ez különösen azért zavarba ejtő, mert nem feltétlenül ilyennek képzel el az ember egy példaképet: az első nemzeti költőt. Az ellentmondásokat nehéz feloldani, főleg, mondjuk, középiskolásokkal ezt mélységeiben elemezni, bemutatni. S miközben egyébként a tankönyvek nem rejtik véka alá Balassi hibáit, konfliktusait, élete legnagyobb talányáról, a kapcsolatáról Losonczy Annával, még mindig az a nézet tartja magát, hogy a szerelem már 1578-ban elkezdődött – az akkor az egri várkapitány, Ungnad Kristóf feleségeként élő Losonczy és az ott szolgáló Balassi között. A bökkenő azonban mindössze az, hogy a költő 1579-ben már Bartholomäus Kolonitsch kapitány idején került a várba, Ungnad horvát bánná lépett elő, így Anna sem tartózkodhatott Egerben. S ugyan ha korábbról ismerték is egymást, elég nehézkes lett volna akkoriban bármilyen kapcsolattartás.
Miként terjedhetett el ez a történet róluk? Balassi tíz évvel később, 1588–1589 táján valóban küzdött az özveggyé vált Losonczy Anna kezéért, ekkor már minden versbéli Anna ő volt. Balassi ekkortájt kezd verseinek rendszerezésébe is, és Szép magyar komédia címmel drámát ír. A titok nyitja az utóbbi műben lehet, hiszen a Cristoforo Castelletti 1587-es Amarilli pásztordrámája alapján írt mű egyik vezérfonala, hogy a szerelmesek egy szakítást követően tíz év után találnak ismét egymásra. Tehát a szerelem vagy inkább a házassági szándék kezdetét ma már inkább 1588-ra érdemes keltezni. Balassi azonban pórul jár, kosarat kap, Anna 1589 szeptemberében a fiatal Forgách Zsigmondhoz megy feleségül. Később pedig becsületsértési perig fajul a poétával a viszony.
Mondják, Balassi meghalni ment Esztergom alá. Életútja alapján inkább az feltételezhető, elismertségét és vagyoni helyzetét javítandó csatlakozott a tizenöt éves háború katonai vállalkozásához. A becsületét is elvesztő költő végül ebbéli igyekezetébe hal bele. „Haj, szegény Balassi Bálint!” – sommáza majd’ hetven évvel később az ugyancsak tragikus sorsú ifjabb Zrínyi Miklós Pethő Gergely krónikájában a költő halálának leírása mellé írt megjegyzésében.
A Balassi fivéreket – így a Bálinttal szinte majdnem egy időben, Hatvannál elesett Ferencet – együtt temetik el Hibbén, rigorózus apjuk és anyjuk, Sulyok Anna mellé. A család temetkezőhelye 1633-ban leégett, síremlékük ekkor pusztulhatott el, ám a féktelen és vad főúr verseivel kiérdemelte a későbbi korok elismerését.
Felhasznált források, szakirodalom
• Kőszeghy, Péter: Balassi Bálint – Magyar Alkibiadész. Balassi Kiadó, Budapest 2008.
• Istvánffy, Miklós: Magyarok dolgairól írt históriája – Tállyai Pál XVII. századi fordításában I/3. Balassi Kiadó, Budapest 2009.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/25. számában jelent meg, 2019. június 21-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/25. számban? Itt megnézheti!
