Eörsi László: Ötvenhat tiszta forradalom volt

Eörsi László történész az elmúlt 28 évben – az ’56-os Intézet ez év nyarán végrehajtott kivégzéséig – az 1956-os forradalom történetét kutatta a forradalmi tömegek aspektusából. Többek között azon szabadságharcosok tevékenységét tárta fel, akik életüket is feláldozva fogtak a fegyvert a szovjet tankok ellen. Eörsi Lászlóval a forradalmat kiváltó momentumokról, a forradalom miniszterelnökéről, Nagy Imréről beszélgettünk, és az is szóba került, vajon mennyire bánik méltó módon az utókor 1956 hőseivel, a forradalom eszmei örökségével.

Részletek a Magyar Hang november 8-i (2019/45.) számában megjelent interjúból!

(...)

– A rendszerváltás után ’56 megítélését mindig átitatta az aktuálpolitika, sokszor konfliktusokat is gerjesztve. Kiemeltek egyes résztvevőket, másokról pedig nagyokat hallgattak. Egyeseket fel is használt az aktuális hatalom.
– Sajnálatos módon valóban van ilyen aktuálpolitikai aspektusa is az ötvenhatos történetnek. Ha különböző időszakokra bontjuk a történteket, azt látjuk, a szocialisták legszívesebben hallgattak volna az egészről. Nagy Imre személyébe próbáltak belecsimpaszkodni, de ez Kádárral, az ő örökségével együtt nem könnyű, nehéz mindkettőhöz egyszerre viszonyulni. Amikor a szocialisták kormányon voltak, akkor is úgy igyekeztek kerülni ezt a témát, mint macska a forró kását. Ezzel szemben a jobboldal nagyon harsányan kezelte 1956-ot, és igyekezett valamilyen jobboldali ideológiát ráragasztani.

Ami elég nehéz, mert akárhány újságot, sőt röpcédulát megnézünk – amelyek tényleg alulról, mindenféle diktátum nélkül termelődtek ki –, azok a szabadságvágyon kívül szocialisztikus eszméket hordoztak. Természetesen nem azt, ami a pártállam ideológiája volt, hanem egy olyan alulról szerveződő társadalmi rendszer eszméjét, amilyet például a munkástanácsok jelképeznek. Olyan szimpatikus, nehezen megvalósítható eszmeiséget képviseltek ezek a röpcédulák, amelyek még sehol nem valósultak meg. A rendszerváltás után egyébként nem az igazi ’56-osok gerjesztettek indulatokat, gyűlöletet, hanem az ál-’56-osok.

Ezért is volt nagyon nehéz a forradalom és szabadságharc valódi örökségét, eszményét átvinni a köztudatba. Mert ha egy fiatal ránézett ezekre a primitíven civakodó öregekre, akkor inkább csak legyintett: „Hogy ezek a hőseink? Na jó, akkor köszi szépen!” A kisajátítási szándékok mellett ezért áll mindmáig ilyen rosszul ’56 megítélése. A liberálisoknak is volt ebben felelősségük. Mert amíg a szamizdat Beszélő minden számban lehozott egy ’56-os anyagot, később már csak az értelmiségi résztvevőket tartotta érdekesnek, így az egykori melósok túlnyomó többsége a számukra sokat ígérő jobboldallal kezdett szimpatizálni. És egész ’56 hamarosan szinte teljes mértékben a jobboldal martaléka lett.

(...)

Miért kezdett 1956-tal foglalkozni? Érzelmileg is kötődik azokhoz a hősökhöz, áldozatokhoz, akik ’56-os szerepét kutatja? Nagy Imre kormányzása hozta az enyhülést az 1950-es években? Mi volt az a pont, ahol elszakadt a cérna október 23-án? Tényleg szükség volt erre a megtorlásra Kádár hatalmának megszilárdításához? Miért nem emelte a jobboldal sem piedesztálra Pákh Tibort? Ki volt az az ’56-os h¾s, akit kiemelne a sok közül, aki kutatásai alapján a legrokonszenvesebb alakja volt a forradalomnak? A válaszokat keresse a Magyar Hang november 8-án megjelent 2019/45. számában!

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/45. számban? Itt megnézheti!