Valamikor ismerősöknél láttam egy régi finn kést. Annyit árultak el róla, hogy egy öregembertől maradt rájuk, de nem sejtettem, hogy talán a finnekkel összefonódó történelmünk egyik emlékét látom. Ilyesmit akkoriban valószínűleg Finnországban szolgált magyarok hozhattak magukkal, mert ott a puukko, ahogy nevezték, a katonai viselet elengedhetetlen része volt.
Közlegénytől a tábornokig egyformán hordták ezt a mindennapi élet kellékének számító hasznos eszközt. Annak a háborúnak az igaz történetét, ahol talán a kés egykori tulajdonosa is szolgálhatott, mély hallgatás övezte. Csak a pártállam bukása után lebbent fel a fátyol a most nyolcvan esztendeje kitört finn–szovjet összecsapásban szolgált magyarok históriájáról.
A téli háború, finnül talvisota 1939 novemberében kezdődött, amikor Sztálin hadüzenet nélkül megtámadta Finnországot. A Szovjetunió sohasem mondott le a cári birodalom területeinek visszaszerzéséről, amit akkori szövetségesük, a náci Németország is támogatott. Lengyelországot együtt rohanták le és szedték darabokra, így a szovjet diktátor nyugodtan hozzáfoghatott Finnországgal kapcsolatos tervei megvalósításához is.
Diplomáciai úton előadott területi követeléseik kudarca után, 1939. november 26-án az oroszok elkezdték ágyúzni a szovjet területen lévő helységet, Mainilát, hogy finn provokációra hivatkozva fegyverrel szerezzenek érvényt igényeiknek. Általános meglepetésre a finn hadsereg 175 ezer katonája felvette az egyenlőtlen harcot Vorosilov marsall közel egymillió fős haderejével. Az oroszok egy hetet szántak az „elnyomott finn dolgozók felszabadítására”, amelyből végül három és fél hónapos rém álom lett számukra.
Hiába küldött Sztálin erősítéseket a finn frontra, és váltotta le kudarcot valló hadvezérét, ennyi idő alatt tudták csak ellenfelüket jelentős területi veszteségekkel járó fegyverszünetre kényszeríteni. Az országot sem sikerült bekebelezni, így az Otto Ville Kuusinen vezette kommunista ellenkormány is kiesett a játszmából. A példátlan egységbe kovácsolódott Finnország minden politikai pártja felsorakozott kormánya, továbbá Carl Mannerheim marsall és hadserege mögött.
Különböző értékű kisállamokról alkudoztak a nagyhatalmak | Magyar Hang
A müncheni egyezmény, a hitleri Németországot regionális hatalomként elismerő kísérletezés hónapok alatt megbukott.
A dr. Arne Beurling svéd matematikaprofesszor által megfejtett orosz rejtjelkód ismeretében a terepet kiválóan ismerő finn hadsereg gyorsan mozgó, fehér álcaruhájukról síelő kísérteteknek nevezett sítalpas egységei mindig az orosz támadások helyszínén teremtek, jóval nagyobb erőt mutatva valós létszámuknál. Emellett a frontalakulatoknál szolgáló férfiak pótlására segédszolgálatosként a nőket is bevonták a honvédelembe.
A nemzetközi közvélemény ugyan jórészt Finnországot támogatta, de a mellettük való nyílt fellépést megakadályozta a Szovjetuniótól és Németországtól való félelem. Pusztán némi anyagi támogatásra, illetve önkéntesek érkezésére számíthattak. Roosevelt amerikai elnök tízmillió dolláros segélye, egy-két nyugati ország gyakran már elavult fegyverszállítmányai mellett érkezett több mint tízezer harcolni vágyó önkéntes hozzájuk a világ számos országából. Közülük főleg a Svédországból jövők vettek részt a harcokban, mivel a többiek az utazás nehézségei miatt a harcok végére jutottak el a hadszíntérre. Szervezett katonai egységet csupán Magyarország küldött Finnországba.
A magyar közvélemény kezdettől fogva rokonszenvvel figyelte az északon zajló eseményeket, és gróf Teleki Pál miniszterelnök szervezésében országos gyűjtést indítottak a finnek részére. Szent-Györgyi Albert professzor például Nobel-díja aranyérmét ajándékozta a finn vöröskeresztnek.
Végül Kémeri Nagy Imre főhadnagy vezénylete alatt egy harcedzett önkéntesekből álló, 344 fős zászlóaljat is elindítottak hozzájuk, amelynek tagjait szigorú mérce alapján, körülbelül 25 ezer jelentkezőből válogatták ki. Kizárólag katonaviselt, büntetlen előéletű, nőtlen férfiak jelentkezhettek, közülük a honvédségben szolgálókat időlegesen leszerelték, mivel Magyarország hivatalosan nem küldhetett fegyveres erőt a határokon túlra.
A zászlóalj huszonnégy tisztből, ötvenkét altisztből, kér orvosból, két tábori lelkészből és 264 legénységi állományú katonából állt, és egy hónapos itthoni kiképzést követően a németek elutasító magatartása miatt fél Európát megkerülve jutott el Anglián át a finnországi Lapuába. Itt szerelték fel az odáig civilben, fegyvertelenül, névleg turistaként érkező katonákat. Emellett a magyar kormány egymillió pengő értékben hadianyagot is küldött Finnország számára, a korabeli fotókon és filmfelvételeken ezért látni a finn katonák zömén magyar rohamsisakot.
Előkerült Teleki Pál ismeretlen búcsúlevele | Magyar Hang
A most nyilvánosságra hozott dokumentum megerősíti: a néhai miniszterelnök önkezével vetett véget életének 78 évvel ezelőtt.
Egyébként jórészt a cári hadseregtől maradt fegyverekkel harcoltak, amelyekhez felhasználhatták a szemben álló féltől nagy számban zsákmányolt lőszert is. Ilyen, orosz mintájú fegyverrel semmisített meg hétszáz ellenséges katonát a világ eddigi legsikeresebb mesterlövésze, a finn Simo Häyhä is.
Másik fegyvere a harctéren kiválóan bevált finn dobtáras Suomi géppisztoly volt, amelynek mintájára később az oroszok elkészítették saját, jóval egyszerűbb, hasonló fegyverüket, a nálunk is megismert „davajgitárt”. A finn felszerelés érdekessége még a harc eszközeiken látható horogkereszt, amelynek semmi köze a náci szimbólumhoz. A világ minden táján ismert ősi jelképet Finnországban a cári birodalomból való kiválásuk után kezdték használni.
A Kémeri-zászlóaljon kívül is mentek még magyarok harcolni Finnországba. Többen vadászpilótaként szolgáltak, közülük Békássy Vilmosnak 1940 januárjában hózivataros rossz időben vadászgépével a Botteni-öbölben nyoma veszett. Pirity Mátyás egy hónap alatt 22 harci bevetést teljesített, hazatérésekor a finn Honoris Causa Érdemrendet, ötven év múlva pedig a budapesti finn nagykövetségen Risto Hyvärinen nagykövettől a hadi emlékérmet vehette át a Hadra Kelt Sereg szalaggal.
A magyar, aki előre megírta, hogy Hitler elveszti a világháborút | Magyar Hang
Lajos Iván, pécsi történész birodalmak haragját vívta ki. Gondolatai az Egyesült Államoktól Anglián át Franciaországig bejárták a nagyvilágot.
A külföldi önkénteseket főleg a Sisu különítménybe szervezték, amelyben a magyar zászlóalj külön, saját parancsnoksága alatt szolgáló alakulatot alkotott. A Sisu eredeti jelentése az, hogy „belső”, de átvitt értelemben a finn nemzeti felfogást, a bátorságot, elszántságot és a sikertelenség ellenére is kitartó ösztönt jelenti.
Itt egy hónapig gyakorolták a téli harcmodort, mivel többségük sosem látott még sílécet, s mire befejeződött a kiképzésük, addigra eldördültek a téli háború utolsó lövései. A magyar zászlóaljat hazatéréséig főleg határőrizeti feladatokra vették igénybe Lappeenrantában, illetve ütközőzónaként szerepeltek az orosz és a finn erők között.
Bár a harcok sűrűjében már nem tudták tanújelét adni képességeiknek, katonai képzettségük szintjével, fegyelmezettségükkel feletteseik és a lakosság elismerését is kivívták. Alakulatukat Mannerheim marsall is felkereste, tizenhat tisztjét a Fehér Rózsa Lovagrend II. osztályú keresztjével, Kémeri Nagy Imrét a Lovagrend I. osztályú keresztjével tüntette ki, egyben századossá léptette elő, amit itthon is elismertek.
A magyar zászlóalj szolgálata befejeztével 1940 májusában a finn kormány költségén tért haza, itthon gróf Teleki Pál miniszterelnök fogadta őket. Tagjai szolgálatukat nem sok idő múlva folytathatták a Vörös Hadsereggel szemben, parancsnokuk, Kémeri Nagy Imre 1942 márciusában esett el a keleti fronton.
E sorok írójának volt szerencséje több egykori Sisu különítménybeli katona családtagjaival beszélni, akik elmondták, hogy a zászlóalj tagjainak a diktatúra alatt mélyen hallgatniuk kellett finnországi bevetésükről, de Finnország sohasem felejtette el őket. Mindig számon tartották a nevüket, és a rendszerváltás után hivatalos formában is kifejezték elismerésüket a még élő Sisu-tagoknak.
Háborús emlékek
A finn–orosz háborúban érintett két nagyhatalom, a könnyű hadi babérokra törő Szovjetunió és az őt támogató III. Birodalom nem sokkal később hadiállapotba került egymással. A németek többek között a Vörös Hadsereg siralmas finnországi szereplése miatt számítottak gyors győzelemre, amely végzetesnek bizonyult számukra. Ebben a hadjáratban elvesztett területeinek visszaszerzéséért Németország mellett egy időre Finnország is részt vett, de a téli háborúban kivívott hírnevüknek köszönhetően és a német hadi sikerek múltával viszonylag méltányos feltételekkel sikerült kiválniuk az újabb konfliktusból.
A példa nélkül álló bátorsággal küzdő finnek jelentős területi veszteséggel, de becsülettel kerültek ki az eleve reménytelen harcból, ami a kitartás és az összefogás szimbólumaként a finn nemzeti öntudat egyik fontos építőkövévé vált, a finn állam későbbi sikereinek forrása lett. Itthon a Finnországnak nyújtott segítség, de maga a finn háború története sokáig tabutémának számított. A hallgatás többek között a Néprajzi Múzeum témába vágó kiállításával, illetve szakcikkekkel tört meg, majd számos, szélesebb közönséghez eljutó alkotás is napvilágot látott a témában. Magyarul is kiadták Mannerheim marsall emlékiratainak téli háborúval foglalkozó fejezetét, és a közelmúltban jelent meg Antti Tuuri A téli háború című regénye.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/50. számában jelent meg december 13-án!
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még az idei utolsó, 2019/51-52. duplaszámban? Itt megnézheti!
