Mióta próbálják elkülönítéssel megfékezni a járványokat? Mi a szó eredete és miért épp negyven napra szólt az elzárás? Mit tudnunk a korai magyarországi karanténokról? S vajon nálunk meddig különítették el korábban a fertőzőnek vélt személyeket? Összeállítás a karanténok történetéről.
A koronavírus epicentrumának számító kínai Vuhanban és Hupej tartományban az államilag elrendelt karantén kedden átlépte a negyven napot. Hogy pontosan meddig tart még, nem lehet megjósolni. Ahogy azt sem, mennyire volt hatásos. Ha azt nézzük, hogy a járvány világméretűvé vált, akkor kijelenthető, túl későn próbáltak meg így gátat szabni a kórokozó terjedésének. Ugyanakkor, ha a friss hírek igazak, akkor legalább azt elérték, hogy mára drasztikusan csökkent, egyes helyeken pedig állítólag meg is szűntek az új megbetegedések.
Ha a karantén szó jelentését nézzük, az eredete a negyven napos elkülönítést jelző olasz „quarantino” kifejezésből jön. A koronavírus kapcsán pedig külön pikáns, hogy a fogalom ahhoz, a középkorban Európa egyik meghatározó hatalmának számító kereskedő városállamához, Velencéhez kötődik, amelynek szűkebb pátriájában, Veneto tartományban most is karantén van életben, mivel a régió a jelenlegi járvány egyik európai gócpontjának számít.
A további fertőzések elkerülése végett a betegek elkülönítésének gyakorlata már igen korán megjelenhetett, az írott forrásokban legalább 2500 éve tetten érhető. Elsősorban az olyan betegségek ellen alkalmazták, mint a lepra vagy a pestis. A Bibliában legalább három helyen, így Mózes harmadik és negyedik, valamint a Királyok második könyvében is említik – ahogy a Georgiai Állami Egyetem vendégoktatója, Leslie Leighton a karanténok történetét összefoglaló, a The Conversation hírportálon megjelent cikkéből is kiderül.
„Azután így beszélt Mózeshez az Úr: Parancsold meg Izráel fiainak, hogy küldjenek ki a táborból mindenkit, akinek kiütése vagy folyása van, vagy aki holttest miatt tisztátalan. Akár férfi, akár asszony, küldjék ki. A táboron kívülre küldjék őket, hogy tisztátalanná ne tegyék táborukat, ahol én közöttük lakozom” – olvashatjuk a leprásokkal kapcsolatban Mózes negyedik könyvében (5:1–3.)
Uzziás júdai királyról (ur. Kr. e. 791–740) pedig az alábbit találjuk a Királyok könyvében (II. 15:5): „De az Úr megverte a királyt: leprás volt egészen halála napjáig. Így egy különálló házban élt, s a király fia, Jótám kormányzott a palotában és szolgáltatott igazságot a népnek.”
Noha a rómaiaknál elvben alkalmazták az elkülönítést fertőzés esetén, a korszak legdurvább, Marcus Aurelius idején (ur. 161–180) kitört járványa alatt a források nem említenek erre utaló konkrét intézkedést. A kórt egy parthusok elleni háborút követően, 166-ban hazatérőben a hadsereg hurcolta be Közép-Ázsiából. Hogy milyen betegségről lehetett szó, ma sem tudni pontosan. Ahogy korszakról a források alapján készített remek monográfiájában Kovács Péter megjegyzi: „A keletről visszatérő csapatok egy fertőző, halálos betegséget hurcoltak magukkal, amely talán bubópestis volt, de tartották már ezt himlőnek és flekktífusznak is, ugyanis az antik forrásaink által használt kifejezések nem fordíthatóak pontosan.”
A járványt nem lehetett megfékezni. Jellemző, hogy az akkor a dunai határ mentén élő germán népek ellen katonai akciókat – ismertebb nevén a markomann háborúkat – kezdő Marcus és uralkodótársa – fogadott testvére –, Lucius Verus menekül a kór elől, ám utóbbi 169 januárjában – Aquileaiából Rómába menet – mégis elkapja a fertőzést, és meghal 38 évesen. Ugyan ez esetben karanténról nem tudunk, ám egy fontos és nem csak a rómaiaknál alkalmazott intézkedést bevezetnek. Mint Marcus életrajzából (Vita Marci) megtudjuk: „Akkora volt a »pestis«, hogy kocsikkal és szekerekkel szállították a holttesteket. Akkor pedig az Antoninusok a temetésről és a sírokról igen kemény törvényeket hoztak, mivel megtiltották, hogy bárki is ott építsen sírt, ahol éppen akar. Ez ma is érvényben van.” Kutatók arra is rámutattak, hogy a lakosság minimum harmadával végző járvány elvonultával még jobban figyeltek a higiéniára, ami a vallási életben a gyógyító istenek – mint például Pannoniában Aesculapius és leánya, Hygeia – erőteljesebb megjelenésével is megmutatkozott.
Egy géniusz kettős élete: Rubens, a kém | Magyar Hang
Több nyelven beszélt, számos európai udvarba bejáratos volt, megbízatásai miatt sokat utazott. Nem épp ilyen egy eszményi kém? Peter Paul Rubenst festőként ismerjük, ám annál jóval több volt.
Kötelező karanténnal a korai arab világban is találkozunk: I. al-Valíd Omajjád kalifa 706–707 táján elkülönítő kórházat emelt a leprások számára Damaszkuszban. A létesítmény egészen 1431-ig üzemelt, amit az oszmánok hasonló célzattal Edirnében felállított kórháza vált fel.
Az első, már törvénnyel is szabályozott karanténokat az 1347–53 közötti nagy pestisjárvány hozza el. Az európai lakosság minimum harmadával végző fertőzést a genovai és velencei kereskedők hurcolták be előbb Konstantinápolyba, majd Európába. A kór valahonnan Tatárföldről szabadult el, és a genovaiak krími kolóniáját, Kaffát (ma Feodoszija) ostromló tatár, kipcsak erők 1346-ban zúdították rá a rabszolga kereskedelem központjának is számító fekete-tengeri városra – amolyan biológiai fegyver gyanánt belövöldözték a hullákat a falakon belülre.
„Nap mint nap ezrek és ezrek pusztultak el, (…) meghaltak, mihelyt a testükön megjelentek a kór tünetei, ágyékukon és hónaljukban megsűrűsödött a nyirok, majd a tífusz jelentkezett. Hiábavaló volt minden orvosi segítség és jó tanács. A kimerült, megdöbbent s a fertőző betegség okozta rettenetes katasztrófa láttán elcsüggedt tatárok felismerték, hogy a halál elkerülhetetlen, (…) elrendelték, hogy vettetőikkel hajítsák Kaffa városába a holttesteket, hogy az iszonyatos bűz az ellenséget is pusztítsa el. A jelek szerint hatalmas rakásokra való tetemet röpítettek a városba, s a keresztények sem elrejtőzni, sem elfutni nem tudtak előlük. Megpróbáltak a tengerbe hajigálni annyit, amennyit csak tudtak. A levegő hamarosan teljesen megfertőződött, s a rothadó hullák az ivóvizet is megmérgezték” – olvashatjuk a korabeli beszámolót Roger Crowley Velence történetéről írt könyvében is.
A szakemberek úgy vélik, nem biztos, hogy csak ebből az egy forrásból kerülhetett a betegség Európába, ám egy friss tanulmány igazolta a ma Oroszországhoz tartozó tatárföldi eredetet. A német Max Planck Intézet archeogentikusai ugyanis visszafejtették a különféle mutációival egészen a XVII., áttételesen a XIX. századig pusztító pestis útvonalát. A tíz országot érintő, 34 mintából álló vizsgálat arra jutott, hogy a kiindulópont a Volgába ömlő Káma partján fekvő Laisevo városa lehetett.
A fekete halál brutális erővel söpört végig a kontinensen, s még ha azonnal nem is, de nem olyan sokkal később megszülettek az első népegészségügyi intézkedések. Rosemary Horrox tanulmánykötete szerint az első dokumentálható karanténszerű megoldással Milánó akkori ura, Bernabò Visconti próbálkozott 1374-ben. Rendelete szerint minden pestisgyanús személyt egy mezőre tereltek ki a városon kívül, ahol megvárták, mi történik velük: aki nem halt meg, és felépült, az beléphetett a településre.
Ennél konkrétabb volt az akkor épp magyar fennhatóság alatt álló kereskedő köztársaság, Raguza (ma Dubrovnik) nagytanácsának (Consilium Maius) 1377. július 27-i karanténrendelete. Ennek lényege az volt, hogy mivel a kereskedők, utazók és tengerészek könnyebben terjeszthetik a betegségeket, ezért a hajókat, beutazókat csak egy 30 napos elzárás után engedték a város közelébe és a kikötőbe. A helyieknek ugyanakkor tilos volt megközelítenie az elkülönítettek táborát, nem vihettek nekik ételt; akit rajtakaptak, annak ugyancsak kötelezően ott kellett maradnia 30 napig. Ez volt a „trentino”, amit később negyven napra növeltek – s ebből a már említett quarantinóból lett a karantén szavunk.
Hogy az elzárás miért épp ennyi időre szólt, azt pontosan nem tudni, de többféleképp magyarázzák. A marylandi orvosi egyetem oktatója, Paul Sehdev témát boncolgató szakcikke szerint a krónikus és fertőző betegek 40 napos elzárása már az ismert ókori görög orvos, kószi Hippokratész tanai között is felbukkant – ő úgy tartotta, a veszélyes betegségeknek 40 nap alatt meg kell mutatkoznia a megfertőzött személyen. De a negyven napos intervallumokat a Biblia szerette a leginkább: ennyi ideig tart a lelki megtisztulást is szolgáló nagyböjt, ahogy az özönvíz is, vagy épp Mózes is eddig volt a Sínai-hegyen, miként Jézus is a vadonban. Egyébként jelenlegi kórtani becslések szerint a bubópestis lefolyási ideje 37 nap volt, a fertőzést követően ennyi idő alatt végződött halállal. Így, mint többen is megjegyzik, a 40 napos európai karantén igen csak hatékony tudott lenni.
A raguzai rendelkezés utáni 80 évben – így nem meglepő – számos kikötőváros, köztük a Dubrovnik fennhatóságért is harcoló Velence és rivális kereskedő állama, Genova, de Pisa vagy épp Marseille is átvette. A karantént a pestis mellett többek között a sárgalázzal kapcsolatban is alkalmazták. Velence 1423-ban létesít karanténtábort a sírásók, koldusok és bélpoklosok (leprások) védőszentjéről, Szent Lázárról elnevezett Lazzaretto Vecchio szigeten.
A padovai egyetem professzora, Girolamo Fracastoro 1546-ban tanulmányt tesz közzé, amelyben arról írt: a fertőzéseket, járványokat kis „spórák” – az ő értelmezésében inkább vegyszerek, mint élő szervezetek – terjesztik közvetlen vagy közvetett módon, olykor akár nagyobb távolságokban is. A karantén módszerét a XVI. században – ezt is figyelembe véve – tovább csiszolják. Bevezetnek egy igazolási rendszert, azaz, ha egy hajó hivatalos okmánnyal bizonyítani tudja, hogy olyan kikötőből érkezett, ahol nincs karantén és járvány, akkor behajózhat az adott mólóra.
Magyarországról a XVIII. századból ismerünk járványügyi intézkedéseket, amelyek a fertőzés terjedését voltak hivatott megfékezni. Miként Kulcsár Krisztina tanulmányából tudjuk: „A kora újkorban a határoknál létesített vesztegzárállomások a külföldről (leginkább az Oszmán Birodalomból) behurcolható járványok megelőzését szolgálták. Itt ellenőrizték a határon átkelőket, és igyekeztek lefülelni a csempészeket, illegális határátlépőket, dezertáló katonákat.”
Az első vesztegzárállomásokat az 1738-as a belgrádi békét követően létesítették, miután a temesvári téli szállásra rendelt csapatoktól Magyarországon, Ausztriában és még Lengyelországban is elterjedt a pestis. A járvány után Mária Terézia úgynevezett „kontumácia stációkat” (vesztegzárállomás) állíttatott fel a magyar és erdélyi határokon, az intézkedés hatására a továbbiakban enyhültek a járványok Magyarországon.
„A XVIII. század derekán elterjedt építésmód szerint egy vesztegzártelepet mintegy tíz láb (kb. 3 méter) magas fal vett körül. Ez zárta el a külvilágtól. Ezen belül kellett elhelyezni a határátlépőket, elkülönítve a fertőtlenítést végzőktől és a már fertőtlenítettektől. Belül a fertőzöttek számára kialakított helyet is magas fal zárta el a vesztegzárállomás személyzetének: az igazgatónak, az írnokoknak, sebészeknek, a papnak, a tolmácsnak és az őröknek a hivatali lakásaitól. Ők nem kerültek közelebbi kapcsolatba a fertőzöttekkel. A belső fal mögött a veszélyes (exponált) kerületen belül is két különböző részt kell megkülönböztetnünk, amelyeket kerítés választott el egymástól. A fertőzöttek a fertőtlenítő személyzettel együtt a belső részben kaptak helyet, a másik részben pedig raktárak, istállók, csűr és kocsiszín volt. A határátlépők mindegyikét vizsgálat alá vetették” – írja Kulcsár Krisztina.
Balázs Péter munkáiból tudjuk, hogy ugyancsak Mária Terézia alatt, uralkodói rendeletként, 1755-ben jelent meg az első tengerészeti karanténtörvény. „A nagyszabású jogalkotási folyamatot az 1770. január 2-án Bécsben kiadott egészségügyi főszabályzat (Hauptsanitätsnormativ) tette teljessé. A főszabályzatot a Magyar Királyságban a Helytartótanács 1770. október 4-én kiadott 4698. számú határozata léptette hatályba, a hivatalos latin nyelvre fordítva, Generale Normativum in Re Sanitatis (GNRS) címmel.”
Magyarországon az átlagos karanténidő 42 nap volt, de járványidőszakban akár 84 napra is felemelnhették.
Az Egyesült Államokban a sárgalázzal szembeni küzdelem indítja el a karanténnal kapcsolatos törvényi szabályozást. A módszert már az 1793-as philadelphiai járványkor felvetette Pennsylvania kormányzója, Thomas Mifflin. A szövetségi államok saját illetékességben meghozott karanténjai ugyanakkor önmagukban hatástalanok voltak, ezt jól mutatta az 1796-os sárgalázjárvány. Az országos karantén elrendelésének lehetőségére vonatkozó jogkört azonban elnöki hatáskörbe alkotmányügyi aggályok miatt sokáig nem merték helyezni: az 1796-os és az 1799-es ez irányú próbálkozások után az 1866-os kolerafertőzés hozott előrelépést ezen a téren. Az 1873-as, majd az 1876-os sárgaláz-járványok után aztán 1878 év végén a washingtoni kongresszus mindkét háza elfogadta azt a jogszabálycsomagot, amely illetékes szakhatóság felállítása mellett az országos karanténról is rendelkezett, amit az 1892-es koleravész után tovább szigorítanak.
A kolera megannyi, 1852-től kezdődő tárgyalási forduló után 1897-re Európán belül is megteremti a nemzetközi együttműködés alapjait a járványvédelemben, hogy aztán 1912-re negyven akkori ország részvételével egy globálisnak mondható higiéniai egyezményt is foganatosítsanak.
A mintegy 16 millió áldozatot szedő első világháborút egy sokkalta durvább, minden idők egyik leghalálosabb járványa, a spanyolnátha követte. Az influenza A vírusának (A/H1N1) első globális megjelenése 1918 és 1920 között a legóvatosabb becslések szerint is 40-50, míg egyesek szerint akár 100 millió áldozatot is szedhetett. A légzőszervi megbetegedést okozó koronavírus, a 8273 megbetegedésig és 775 halálos áldozatig jutó SARS 2002-2003 közötti járványa után egy, a karanténok hatékonyságáról írt orvosi szakcikkben készítettek modelleket a spanyolnáthára vonatkozóan.
A köhögés, ami leterítette Petőfit | Magyar Hang
Álmodozunk lelkesen, most már több mint másfél évszázada, hogy feltárul az alig huszonhat évet élt poéta sírhelye.
Az ismert mobilitási adatokat felhasználva, Kanada középső, korabeli prémkereskedelemben aktív részére levetítve azt tapasztalták, hogy karantén hatékonysága az időtényezőtől függ, azaz attól, hogy mikortól sikerül bevezetni a közösségek, települések közötti utazási korlátozásokat, és hogy utána azokat meddig tartják érvényben.
Egy másik, SARS-hoz kapcsolódó tanulmányban egyébként azt is megjegyzik, voltak és vannak olyan megbetegedések, járványok, amelyekre etikai és jogi szempontból sem lehet karantént felállítani, így például a HIV/AIDS-re sem lehetett.
Felhasznált források, szakirodalom
• Gensinia, Gian Franco - Yacouba, Magdi - Conti, Andrea: The concept of quarantine in history: from plague to SARS. Journal of Infection (49) 2004, 257–261.
• Sehdev, Paul: The Origin of Quarantine. Clinical Infectious Diseases (35/9) 2002, 1071–1072.
• Phylogeography of the second plague pandemic revealed through analysis of historical Yersinia pestis genomes. Nature Communication, 2019/10.02.
• Horrox, Rosemary (Ed.): The Black Death – Manchester Medieval Sources. Manchester 1994.
• Harris, Robin: Dubrovnik - A History. Saqi, London 2006.
• Kulcsár, Krisztina: Vesztegzárállomások a Habsburg Birodalom határvidékén. Magyar Nemzeti Levéltár Online.
• Crowley, Roger: Kalmárköztársaság – Hogyan hozta létre és veszítette el tengeri hatalmát Velence. Park Könyvkiadó, Budapest 2018.
• Federal Quarantine Laws. In: Political Science Quarterly (23/4) 1908, 617-636.
• Balázs, Péter: Mária Terézia 1770-es egészségügyi alaprendelete, 1–2. kötet. Magyar Tudománytörténeti Intézet Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, Piliscsaba – Budapest 2007.
• Balázs, Péter: A tengerészeti egészségügy kezdetei a Magyar Királyságban – Szabályzatok a XVIII. században. Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet, Budapest 2019.
• Kovács, Péter (szerk.): Az antik Pannonia forrásai Kr. u. 166-tól Kr. u. 192-ig. Pan Kiadó, Budapest, 2006.
• Tóth, István: Pannoniai vallástörténet. Pécsi Tudományegyetem, Ókortörténeti Tanszék – L’Harmattan – Könyvpont, Pécs-Budapest, 2015.
• Historia Augusta. Burai, Erzsébet - Havas, László - Szűcs, Gábor - Takács, Levente (Ed.). Multiplex Media – Debrecen University Press, Debrecen 2003.
Az Időgép történelmi rovatunk további cikkeiért kattintson ide! Ha a tudományos cikkek érdeklik, akkor a Tudomány rovatunkat érdemes figyelnie!
Ennek a cikknek a rövidített, nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/10. számában jelent meg, 2020. március 6-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/10. számban? Itt megnézheti!
