Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP
HIRDETÉS - AIP

„Szegénységünkben is gazdagok maradtunk” – Nyaralás Trianon után

Szerző: | 2020. szeptember 27., 07:03 | Időgép

Nyaralók Abbáziában 1932-ben (Fotó: Fortepan/Magyar Bálint)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem feltétlenül „muszáj” külföldi fürdőkön flancolni és szórni a pénzt, amikor azt itthon is ugyanolyan vagy pedig hiányt pótló szórakozási lehetőségek közt okosan költheti el az a nyaraló, aki megengedheti magának ezt a lukszust – fogalmazta meg 1926-ban egy hetilap olvasója mindazt, amit 2020 nyarán a kormányzat és a hatóságok üzentek, miszerint idén biztonságosabb és felelősségteljesebb – mondhatni hazafias – dolog belföldön nyaralni, hiszen ezzel felesleges költségtől, tortúrától, akár magától a vírustól kíméli meg magát az ember, és nem mellesleg a járvány miatt beszakadt hazai turizmust is fellendíti. Az 1920-as években persze nem elsődlegesen a biztonság motiválta az ajánlást, a világ helyzete és a pénzügyi meggondolások annál inkább.

HIRDETÉS - AIP

Voltaképpen a XIX. században tanultak meg nyaralni az emberek. Az eredetileg gyógyulást keresve látogatott fürdőhelyek a turizmus központjaivá váltak, a vonatközlekedés által rövidültek és kényelmesebbek lettek az utazások, a távoli helyek elérhető közelségbe kerültek. Már nem csak a felsőbb osztályok utazgattak, hanem az őket majmoló középosztály is megengedhette magának, sőt a nyaralás nem pusztán a városi hajszában megfáradt test regenerálásának ideje volt, de státusszimbólum is. A páratlanul sikeres irodalmi tevékenységével magának és családjának felső középosztálybeli jólétet teremtő Jókai Mór számára példának okáért így tágult fokozatosan a világ: először a Svábhegyen építtetett házat, és nyaranta oda hurcolkodott át, később az egyre népszerűbbé váló Balaton partján, Balatonfüreden vásárolt telket és húzatott fel villát, majd első felesége halála után nevelt lányával Olaszországban utazgatott, második feleségével a századfordulón már Abbáziában telelt, sőt élete utolsó tavaszát Nizzában töltötte. Azt már nem érte meg, hogy nem csupán Abbázia, de még szülővárosa, Komárom is más ország része lett.

HIRDETÉS - AIP

Az 1920-ban újrarajzolt határok identitásokat cincáltak meg, egzisztenciákat roppantottak össze, családokat szakítottak szét, de az élet kisebb jelentőségű dolgaira is elsöprő hatást gyakoroltak. A békediktátummal a magyar nyaralókat is nagy csapás érte, hiszen kétszázhárom fürdőhelyből csupán hatvanhárom maradt meg a határokon belül, köztük sok európai hírű felvidéki vagy erdélyi fürdő is odalett, mint Pöstyén vagy Herkulesfürdő. Odaveszett az „osztrák tengerpartnak” is becézett, a Monarchián belül könnyen megközelíthető és igen kedvelt dalmát tengerpart (Herczeg Ferenc író talán azért is lett a Magyar Revíziós Liga különösen aktív tagja, mert ez a tény az Adrián jachtot tartó, vitorlázásnak hódoló sportemberként különösen bosszanthatta), és igencsak megfogyatkoztak a hegyvidéki nyaralóhelyek is.

A nyaraló középosztály eleinte persze leginkább a háború politika és pénzhiány okozta sebeit nyalogatta. Ráadásul az 1920-as évek elején egyes helyek még magukon viselték a háború nyomait, az Isztriai-félszigeten például az olasz megszállás okozott károkat az épületekben. Igencsak rosszul vette ki magát, ha valaki azok után rohant Olaszországba nyaralni, hogy nemrég még olasz és magyar bakák ölték egymást az olasz hadszíntér véres csatáiban Isonzónál vagy Doberdónál. Pedig a pénzes elit nem tudta megállni, hogy az olasz városok és a francia Côte d’Azur megszokott örömeiről lemondjon. A többség számára beletelt néhány évbe, mire túltették magukat a határellenőrzés és valutaváltás nyűgein, és elsősorban oda igyekeztek, ami horvát tengerpartként ma is a magyar nyaralók első számú kedvence, ha külföldi nyaralásról van szó. Az 1920-as évek második felében az utazási lehetőségek is bővültek, a Déli Vasút által közlekedtetett vonatra kora este 17.30-kor szállt fel az utas, és másnap reggel fél tízkor érkezett meg Abbáziába (horvátul Opatija).

Hogyan zajlott az egykori Monarchia területére tett, most már külföldi utazás? Hunyady Sándor egyik kisregényében megérezhetjük a hangulatát. A jobb napokat látott Olgát a tüdejében észlelt „izé” miatt a tekintélyes budapesti orvos klimatikus üdülőhelyre küldi, kétféle – olcsóbb hazai és drágább külföldi – opciót javasolva. Miután Olga zokogva deklarálja nővérének, hogy „Budakeszi proli hely” (a Korányi Frigyes által alapított tüdőszanatóriumra célozva), megtakarított pénzüket mozgósítva inkább egy patinás tátrai szállodát választanak, amely már Csehszlovákiában fekszik. Ahogyan a regényben a Poprád közeli szálloda, sok más csehszlovák turistaparadicsom tartott fenn irodát Budapesten a magyar vendégekre számítva. Itt meg lehetett tekinteni a prospektusokat, lefoglalni a szállást, és koronában – majd 1927-től pengőben – megfizetni a teljes ellátást, sőt akár az orvosi költségeket is. A nyaralás továbbra is szorosan kötődött az egészséghez, még kispénzű családok is összeguberálták innen-onnan a pénzt, ha egy gyengélkedő családtag üdülésére kellett.

Az író szelíden gúnyolódik huszonöt éves kishivatalnok hősnőjén, aki úgy hallotta, hogy „a határon elveszik a könyvet az utasoktól”, ezért félti azt a ponyvaregényt, amelyet nemrégiben kezdett el. Utastársai is rákontráznak aggodalmára, így végül a könyvet az ülés alá rejti. Minden könyvet természetesen nem vettek el, de más forrásokból kiderül, hogy az irredenta témájú műveket – például Tormay Cécile Bujdosó könyvét – úgy csempészték át a határon, ilyesféle irodalmat bizonyára nemegyszer koboztak el a fináncok. Az országok közötti feszült viszonynak még a politikával nem sokat foglalkozó Olga is tudatában van, és a határátkeléskor szorongás szállja meg: „Megérkeztek Hidasnémetibe. Olga szíve kicsit összeszorult, amikor elkérték az útlevelét. Hátha hiányzik belőle valami pecsét? Most mindjárt leszállíthatják, itt maradhat a sivár állomáson a kopasz cementfalak, az oldalfegyveres katonák között, akik a hosszú raktárépületek és az állomás körül őgyelegtek.”

Aki hasonlóképp szorongott és inkább itthon maradt, azok számára ott volt a Balaton, ami az első világháború előtt is népszerű üdülőhelynek számított, de a trianoni béke valósággal monopolhelyzetbe hozta, hiszen a tó körül alakult ki Csonka-Magyarország legnagyobb összefüggő üdülőkörzete. Korábban a tágas, kertes villák dívtak, ám ebben az időben az újságok már a tó körül kiparcellázott, víkendházak számára alkalmas kisebb telkeket hirdették. Míg az apróbb balatoni falvak még többé-kevésbé őrizték bukolikus békéjüket, a divatos helyeken, mint Balatonfüred, Siófok, Keszthely vagy Balatonalmádi, szállodák és panziók épültek, és a lakosság szezonban már a tyúkólat is kiadta a nyaralni vágyó pestieknek. A Balatonhoz presztízsben csak a Dunakanyar volt fogható, amelynek népszerűségét az ott nyaraló művészek is növelték, Móricz Zsigmond leányfalui nyarairól – a rendkívül ismert író írásai és „médiaszereplései” révén – az egész ország tudott.

Mit tehettek azok, akiknek sem a drága külföldi, sem a méregdrága balatoni nyaralásra nem tudtak pénzt kigazdálkodni, villát sem építtettek, mégis nyaralni vágytak? Az ő lehetőségeikbe egy 1926-os füzetke, a Magyar nyaralóhelyek segítségével kukkanthatunk be, amelyet az akkori jobboldali kormányt jobbról kritizáló lap, a Magyarság olvasói állítottak össze. Az előszót író – a később Gömbös Gyulával és Szálasival is kokettáló – Milotay István szóvá tette, hogy „ellenségeink elrabolták tőlünk mindazt, ami Magyarországot bokrétává tette az Isten kalapja mellett”, de „szegénységünkben is milyen gazdagok maradtunk, s szegénységünk kellett hozzá, hogy ezt a gazdagságot felfedezzük és megbecsüljük”. A saját településüket üdülésre ajánló olvasók leveleiből kiderül: ha már a sok kiépült, kitűnő adottságokkal rendelkező nyaralóhely odalett, maradt a rusztikus örömöket tartogaó falusi nyaralás. A szállás sokszor a parasztház tisztaszobáját jelentette, ahogyan egy Baranya megyei falut propagáló olvasó ajánlotta: „a faluban a derék sváb lakosság a »Paradezimmer«-t a konyhával bagatelért adja heti- vagy havibérbe”.

Akkoriban nem német diszkontáruház-láncok biztosították a nyaralók élelmiszer-ellátását, hanem a Hangya-szövetkezet boltjai vagy az, amit ma termelői piacnak neveznénk, de akkor egyszerűen csak piacnak hívtak. A helyiektől közvetlenül vásárolható olcsó és bőven rendelkezésre álló élelmiszer nagy vonzerőt jelentett, hiszen Budapesten nem csupán drágaság volt, hanem a háborút követő években élelmiszerhiány is. A korlátozott hűtési lehetőségek mellett kellett a helyben működő mészáros és hentes, hogy naponta friss húshoz lehessen jutni. A villanyvilágítás olyasmi lehetett, mint manapság a wifi: többnyire már mindenhol akadt, de még léteztek „civilizálatlan” helyek. Ugyanekkor már terjedt a falusi turizmusnál is puritánabb nyaralási forma: az evezős túra, a sátrazás, a gyalogtúrázás. Persze akadtak olyanok is, akik a tájat nézegetve inkább önmagukat túráztatták: mint az az olvasó, aki a Kékes kilátójából a „Kárpátok szent bércét” és a „büszke Tátrát” ökölbe szorult kézzel nézve hangokat is hallott: „Mindig üzen a Tátra, valahányszor látom. Vajjon mikor indulhatunk már el kérő szavára?”

Ennek is eljött az ideje, és a dolog következményei aztán tényleg radikálisan alakították át a polgári nyaralás szokásait…

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/28. számában jelent meg július 10-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/28. számban? Itt megnézheti!

Címkék: Balaton, horvát tengerpart, nyaralás, Trianon, turizmus


HIRDETÉS - AIP

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANG HETILAPRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS - AIP

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet meg minden podcast – Barabási Albert-Lászlóval

Árnyék podcast – Raktárcsend

Pin It on Pinterest