Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP
HIRDETÉS - AIP

Klímaváltozás okozta az Indus-völgyi civilizáció hanyatlását

Szerző: | 2020. október 03., 17:45 | Időgép

Az Indus-völgyi civilizáció egyik legismertebb városa, a fénykorában mintegy 40 ezer lakosú Mohendzsodáro romjai (Fotó: Saqib Qayyum/Wikipedia)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egyre több tudományos kutatás igazolja, hogy a történelem meghatározó eseményeit, folyamatait az éghajlati hatások is nagyban befolyásolhatták.

HIRDETÉS - AIP

Egy friss publikáció szerint éghajlati változások állnak a kizárólag régészeti leletekből ismert bronzkori, Kr. e. 3300 és Kr. e. 1300 között létezett Indus-völgyi civilizáció felemelkedése, hanyatlása, majd letűnése mögött. Az amerikai Rochester-i Műszaki Tudományok Intézetének (Rochester Institute of Technology) docense, Nishant Malik egy olyan összetett, a dinamikus rendszerekben gyökerező, ám a gépi tanulást és az információelmélet területeiről származó módszerekre is támaszkodó matematikai modellt dolgozott ki, amely közvetett adatokból tudja vizsgálni a korabeli éghajlati viszonyokat, azok változásait.

HIRDETÉS
HIRDETÉS - 8

Az éghajlat és az időjárás megértésében nagyon gyakran használják a dinamikus rendszerelméletet, ám ezek önmagukban nehezebben alkalmazhatóak a paleoklíma-adatokra. Megfigyeléseihez Malik épp ezért használta használta például a dél-ázsiai barlangok cseppköveinek izotópmintáit, amelyekkel a kutatók korábban mintegy 5700 évre visszamenőleg le tudták modellezni a térségbe jelentős csapadékot hozó monszunok történeti ciklusait. Ez azért fontos, mert a Harappai-civilizáció néven is ismert populáció – a velük azonos időben létező egyiptomi és mezopotámiai civilizációkkal ellentétben – nem dolgozott ki fejlett öntözési rendszert, ezért a tengerpart felől a szél által a szárazföld irányába szállított víz a mezőgazdasági termelés elsődleges forrása volt a régióban.

Az Indus-völgyi civilizáció bukását már sok mindennel próbálták magyarázni: az árja hódítástól a földrengésekig, ám már korábban is az éghajlati változás tűnt a legvalószínűbbnek. A hanyatlást a 4200 évvel ezelőtt bekövetkezett, úgynevezett óriás szárazsághoz és lehűléshez kötötték, amelynek hatására Kr. e. 1800 körülre az Indus környékén gyengült a monszun hatása, kiszámíthatatlanná vált, eklektikusak lettek az áradások, így a lakosság szép lassan keletebbre, a Gangesz-völgyébe vándorolt.

Malik ezt a feltevést igazolta most összetett matematikai módszerekkel. Különösen a dinamikus ciklusváltás érdekelte, amelyben a ritka események hirtelen valószínűbbé válnak, és amelyeket megannyi területen – így a fizikában, a biológiában és a közgazdaságtanban – megfigyelhetőek a csapadékminták változásától a tőzsdékig. Elemzése azt mutatta, hogy közvetlenül a Harappa-civilizáció hajnala előtt a monszunmintákban jelentős változás következett be, majd a minta megfordult, közvetlenül a hanyatlás előtt, ezzel jelezve, hogy valójában az éghajlatváltozás okozta az esést.

A Chaos: An Interdisciplinary Journal of Nonlinear Science akadémiai folyóiratban megjelent tanulmány szerint a modell egyértelműen igazolta, hogy az akár 60 ezres városokat is létrehozó bronzkori civilizáció vesztét nem háború, nem külső invázió, nem egyéb külső hatások, így földrengés okozta, hanem a klímaváltozás.

Egyre több tudományos kutatás igazolja, hogy a történelem meghatározó eseményeit, folyamatait sok esetben a klimatikus hatások is nagyban befolyásolhatták. Egyre több mindent tudnak meg a szakemberek arról, milyen hatással lehetett egy-egy tűzhányó tevékenysége az éghajlatra, a környezetre és a populációra. Egy roppant részletes történelmi-tudományos oknyomozásnak köszönhetően derült ki például nemrég, hogy az Aszama japán tűzhányó 1108-as kitörése miatt éheztek két évvel később Nyugat-Európában.

Hasonló eredményre jutott egyébként nemrég egy nemzetközi kutatócsoport is, amely szerint egy alaszkai vulkán, az Okmok két – Kr. e. 45-re és Kr. e. 43-ra keltezett – kitörése komoly szerepet játszhatott a Rómában zajló politikai átmenetben, illetve ezzel összhangban az utolsó fáraó, Kleopatra uralta Egyiptom összeomlásában. A nevadai Sivatagi Kutatóintézet (Desert Research Institute) munkatársa, Joe McConnell és a Berni Egyetem klímakutatója, Michael Sigl tavaly egy szokatlanul jó állapotban megmaradt hamurétegre bukkantak az 1990-es években vett grönlandi és oroszországi jégminták „évgyűrűi” között. Ezt skandináv faévgyűrű-sorozatokban megfigyelt éghajlati adatok felhasználásával pontosították. Az elemzésekből kiderült, hogy a páros kitörés közül a korábbi egy rövid, míg a két évvel későbbi egy lényegesen masszívabb errupció volt, amelynek hatásai több mint két évig tartottak.

– A kitörést követő nyáron és ősszel a korabeli évszak-átlaghoz képest a Földközi-tenger térségében 7 Celsius-fokkal volt alacsonyabb a hőmérséklet a megszokotthoz, miközben az átlagos csapadék mennyisége a négyszeresére emelkedett – ismertette a vulkánkitörés hatásait az Oxfordi Egyetem régésze, Andrew Wilson. A korabeli források is szokatlan égi jelenségekről – így a napkorongtól két oldalon elhelyezkedő fényes foltokról (melléknapokról), a nap körül megjelenő halojelenségekről, elsötétülésekről –, hidegről, csapadékos időről, illetve a nyomában járó éhínségről és járványokról számoltak be. A Yale Egyetem kutatója, Joe Manning szerint ezzel párhuzamban a Nílus szokásos és megszokott éves áradása lényegesen gyengébb volt az átlagosnál, ami Egyiptomban is nélkülözést és éhezést, betegségeket hozott.

Az Omok, illetve a szicíliai Etna ezzel egyidejű, Iulius Caesar halálának évében, Kr. e. 44-es kitörése – a kutatók szerint – komoly hatással volt a politikai átalakulásokra. A római köztársaság korának egyik legjelentősebb, egyúttal tevékenységével azt szétfeszítő, felbomlásának megágyazó államférfijának meggyilkolása után a hatalom birtoklása nagyban attól függött, hogy ki tudott megfelelő ellátmányt biztosítani a hadserege számára. Mint tudjuk, a Róma irányításáért folytatott kötélhúzást Caesar unokaöccse, a később Augustus néven a császári tisztséget kialakító Octavianus nyerte a hírhedt hadvezér, az ugyancsak Caesar-rokon Marcus Antonius és szeretője, az utolsó Ptolemaiosz-sarj, Kleopatrával szemben. Egyiptom Octavianus általi bekebelezése egyúttal egy több ezer éves ókori birodalom bukását és a fáraók korának végét is jelentette.

Az Időgép történelmi rovatunk további cikkeiért kattintson ide! Ha a tudományos cikkek érdeklik, akkor a Tudomány rovatunkat érdemes figyelnie!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/39. számában jelent meg szeptember 25-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/39. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS - AIP

Címkék: bronzkor, Indus-völgyi civilizáció, klímakatasztrófa, klímaváltozás, régészet


HIRDETÉS

HIRDETÉS - AIP

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANGRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS - AIP

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet meg minden podcast – Jordán Ferenc

Jordán Ferenc (Fotó: Az élet, meg minden)

Árnyék podcast – Vörös tér, Budapest

Pin It on Pinterest