Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP
HIRDETÉS - AIP

Kultúrharc az ókorban: allegóriákkal mentek neki a keresztényeknek a neoplatonisták

Szerző: | 2020. november 29., 06:55 | Időgép

Dionüsszosz „születése” a pafoszi Aión-ház későantik mozaikpadlóján (Fotó: Jeorjíosz Grutász/Wikipedia)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Közel negyven év után a Varsói Egyetem régészeinek sikerült megfejtenie az egyik legkifinomultabbnak tartott késő antik, IV. század közepén készült padlómozaik együttes allegorikus ábrázolásait a ciprusi Pafoszon – jelentette a lengyel állami hírügynökség, a PAP. A korlátlan idő görög istenéről, a kompozíció közepén feltűnő Aiónról elnevezett házra még 1983-ban bukkantak a szakemberek. A háromszobás villa központi, reprezentatív funkciót betöltő étkezőjének padlóját díszítő tizenhat négyzetméteres mozaikon első ránézésre úgy tűnik, hogy a görög mitológia jelenetei elevenednek meg, ám Marek Olszewski szerint a dolgok mögött egy igen összetett keresztényekkel szembeni neoplatonista kritika jelenik meg.

HIRDETÉS - AIP

A IV. század közepétől mind inkább egymásnak feszült a régi görög-római pogány hitvilág és az egyre jobban központi szerepbe kerülő Krisztus-hit. I. Constantinus 313-as milánói edictuma, majd a három császár – I. Theodosius, Gratianus és II. Valentinianus – niceai tanokat államvallássá előléptető 380-as thesszaloníki rendelete után az államigazgatásban fontos szerepet játszó nem keresztény elit egy emberöltő alatt másodrendű állampolgárrá vált. Műveltségük révén még csúcshivatalokat töltöttek be az immár szinte kizárólag keresztény császárok mellett, több, máig mérvadó történeti munkát jegyeztek, ám egyre inkább rejtőzködniük kellett.

– A IV. század végén a régi hit védelmezői, tehát a pogány római arisztokrácia tagjai elsősorban a neoplatonista filozófia követői voltak. Szent Ágoston a De civitate Dei című munkájában majdnem egy egész könyvet szentel az irányzatnak az V. század elején: Hippo püspöke szerint a neoplatonisták a legveszélyesebb pogányok, mivel hitrendszerük majdnem megegyezik a keresztényekével, hisz morális elveik kifogástalanok, sőt elfogadják még az egyetlen mindenható Isten létezését is, ám súlyos bűnt követnek el akkor, amikor közel tökéletes elveik mellett démonoknak is végeznek szertartásokat – írja a témáról a Rövid könyv az imperatorok életéről és erkölcseiről (Epitome de Caesaribus) című kötet magyar fordítója, Sólyom Márk.

A késő római időkben a kereszténységnek akadt számos olyan ideológiai kihívója, amely az egyistenhit felé mutatott: így például a legyőzhetetlen nap, Sol Invictus kultusza, vagy a másik, közös tőről fakadó keleti misztériumvallás, a pannoniai katonák körében is igen népszerű, ikonográfiájában a kereszténységgel is hasonlóságokat mutató Mithras-kultusz. Utóbbi kereszténységgel szembeni „vesztének” többek között azt tartották, hogy csak férfiak gyakorolhatták azt, egy-egy közösség pedig legfeljebb száz tagot számlálhatott, és e megkötések miatt nem tudott olyan hatékonyan terjedni, és széles tömegek között népszerűvé válni, mint a nemtől, származástól és társadalmi helyzettől függetlenül mindenkit befogadó Krisztus-hit.

A különféle vallási irányzatok egy ideig eléltek egymás mellett, nem voltak áthidalhatatlan, drasztikus ellentétek egy pogány, vagy egy keresztény városlakó római polgár között. Ám – ahogy Sághy Marianne rámutatott – „Damasus pápasága idején (366-384) komoly változások történtek a katolikus egyház filozófiájában és mindennapi gyakorlatában (…) A Damasus-féle fordulat következtében kialakuló hangulat és Szent Ambrus mediolanumi püspök karizmatikus fellépése állította szembe először igazán élesen a pogány római arisztokráciát és az új, keresztény elitet.”

A szenátus ülésterméből 382-ben eltávolítják a Victoria szobrát, nem sokkal később pedig I. Theodosius (379-395) három szigorú rendeletben tiltotta be a pogány áldozati szertartásokat, miközben olyan tradíciók is megszakadnak ekkor, mint az ókori olimpiai játékok.

E kultúrharc közepette készült és értelmezhető a pafoszi mozaik is a lengyel ásatók szerint. Az ábrázolásokon a hattyúként megjelenő és Lédát elcsábító Zeusz alakja, az istenek bírósága előtt álló etióp királynő, Kassziopeia, a bor, a mámor és a féktelenség istene, Dionüsszosz születése, vagy épp az Apollónt zenei versengésre hívó, és azt elvesztő szatír, Marszüasz brutális halálának jelenete elevenedik meg. Olszewski ugyanakkor rámutat, hogy például a maenádok és szatírok körülvette, Hermész ölében ülő gyermek Dionüsszosz kompozíciója Jézus születésének, illetve a kisded imádásának egyértelmű antitézise, ellenpárja. Míg Marszüasz végzete – Apollón általi megnyúzása – pedig utalás és párhuzam a Poncius Pilátus elé vetett Krisztus felett meghozott ítéletére.

– A verbális polémiák akkoriban különösen népszerűek voltak, és a keresztény teológia mozaikban szereplő „képi” kritikája összhangban van a korabeli általános trendekkel. A mozaik szerkezetében az akkori retorikai művészet több kifejezőeszköze, így az allegória, az analógia, a megszemélyesítés és az antitézis is tetten érhető – véli Olszewski. A kutató szerint az Aión-házban feltárt mozaiknál két összetettebb, e témát feldolgozó, boncolgató III-IV. századi alkotás ismert Syria provinciából.

A nem keresztény elit még 392-ben megpróbált szembeszállni az új államvallással. A régi rítusok híveinek befolyásos csoportjai az egyik társuralkodó, II. Valentinianus halált követően, Quintus Aurelis Symmachus és Virius Nicomachus Flavianus vezetésével és a római haderő főparancsnoka, a frank Arbogastes támogatásával a mögé az Eugenius mögé álltak be, aki kedvezményeket ígért a régi római vallások követőinek. A ribillió a Frigidus-folyó melletti csatában ért véget 394. szeptember 6-án. I. Theodosius erői győzedelmeskedtek a mai Szlovéniában található Vipava-folyó partján, a résztvevők közül többen öngyilkosok lettek. Theodosius ezt követően egy rövid időre még utoljára egyedüli császárként újraegyesítette a birodalmat.

A régi római hagyományok közben nem tűntek el azonnal. Ahogy Sólyom Márk is írja, a pogány műveltség utolsó jelentős fellegvárát, az athéni Akadémiát 529-ben, abban az évben záratja be Iustinianus császár (527-565), amikor létrejött a Nursiai Szent Benedek által alapított bencés rend. A régi Róma fényét visszaállítani kívánó bizánci császár alatt 542-ben csak Asia Minor provinciában 80 ezer pogányt tudtak rávenni a konstantinápolyi pestis után a térségbe kiküldött papok. „A falvakban és a kisebb településeken, az egyszerű emberek között még a VI-VII. században is elterjedt volt a régi hiedelemvilág. (…) A 640-es években Audeonius roueni püspök feljegyzése szerint a pogány falusiak szálltak szembe a püspökükkel Galliában, hogy megvédjék ősi római rítusaikat.”

A pafoszi rommezőn az 1960-as évek óta tárják fel a mozaikokat. A régészeti park 1980-ban került fel az UNESCO világörökségi listájára, az átfogó, nagy állagmegóvási munkálatok az 1980-as évek végén indultak. A mozaikkonzerválási oktatást is végző Getty Intézet közreműködésével egy, a teljes ókori várost érintő digitalizálási program van jelenleg folyamatban, amellyel elkészítik a Kr. e. IV. században alapított település 3D-s rekonstrukcióját.

Az Időgép történelmi rovatunk további cikkeiért kattintson ide! Ha a tudományos cikkek érdeklik, akkor a Tudomány rovatunkat érdemes figyelnie!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/45. számában jelent meg november 6-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/45. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS - AIP

Címkék: antik, Ciprus, kereszténység, mozaik, Pafosz, régészet, Római Birodalom


HIRDETÉS - AIP

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANGRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS - AIP

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet meg minden podcast – Ferber Katalin

Fotó: Az élet, meg minden

Árnyék podcast – Öngól

Pin It on Pinterest