A szkíták rendkívül leleményesek az általunk ismert legfontosabb dolgokban, különben azonban nem érdemelnek csodálatot. Azt a fontos dolgot eszelték ki, hogy aki megtámadta az országukat, az többet nem tud elmenekülni, továbbá, hogy ha nem akarják, soha senki nem tudja megtalálni őket. Nem emeltek ugyanis városokat, sem erődítményeket, hanem mindig velük van a házuk. Valamennyien lovas íjászok, nem földművelésből, hanem állattenyésztésből élnek, lakni meg a kocsijukban laknak. Hogyne volnának hát legyőzhetetlenek és megközelíthetetlenek?
Így írta le a szkítákat a történetírás atyja. Hérodotosz jellemzése pedig oly időt álló, hogy megállapításai idestova két és félezer éve tartják magukat. Nem mellesleg azért, mert töredékes életrajza ellenére is tudjuk, hogy nagyívű történeti munkájához forrásokat gyűjtő Hérodotosz a szkíták központjának számító Fekete-tenger vidékén is megfordult. Ráadásul a virágkorukat a Kr. e VII. és Kr. e. II. század között élő, hódításaikkal egészen Egyiptomig is elérő indoiráni törzsszövetség régészeti leletanyaga is ezt támasztja alá a temetkezésektől a fémművességen át az általuk használt díszítőmotívumokig.
Hérodotosztól kezdve megfigyelhető ugyanakkor egyfajta általánosítás, amely a keletről érkező sztyeppei népeket sokszor egy kalap alatt szkítának, később hunoknak, vagy épp türköknek nevezte. Így a Dnyeper középső szakaszán székelő, számos népcsoportból álló populáció vizsgálata az egykori szkíta területeken átvonuló vagy ott élő, lovas-nomád életformát folytató népek pontos elkülönítése, kronológiája és evolúciója kapcsán is rendkívül izgalmas. Ráadásul ez a magyar őstörténet szempontjából is kulcsfontosságú.
A Michigani Egyetem kutatója, Alicia Ventresca Miller vezetésével három, az egykori szkíta központban található lelőhelyet – Bel’sk, Medvin és Mamai-Gora – vizsgáltak meg nemrég a szakemberek a mai Ukrajna területén. Összesen 56 csontvázat vetettek alá részletes elemzésnek. Izotóp analízissel a csontok és fogak stroncium-, oxigén- és nitrogén-szintjeit mérték, valamint a táplálkozás és ivás során az emberi szövetekben lerakódott szén mennyiségét. A régiónként változó értékek lehetővé teszik a kutatók számára, hogy a szövetekben található egyedi izotóp-összetétel alapján megállapítsák, ki hol született, élt és utazott élete során.
Az ukrán és német kutatókkal közösen végzett elemzések érdekes eredményeket hoztak. A legfontosabb talán az, hogy a szkíta éra populációja – genetikailag, társadalmilag és gazdaságilag – sokkal kevertebb népesség lehetett, mint azt korábban feltételezték. „Az eddigi genetikai bizonyítékok igazolták a korabeli populációk közötti génáramlást, ám ezek nem foglalkoztak a földrajzi térségeken belül az egyének helyi vagy épp távolsági mobilitásával. Vizsgálataink arra mutatnak, hogy a kizárólag a régészeti feljegyzések alapján javasoltakkal ellentétben a szkíta korszak populációjának túlnyomó hányada élete során nem tett meg nagy távolságokat, azaz 90 kilométernél nem merészkedett messzebb szülőföldjétől” – állítja Miller. Szerinte az általuk végzett kutatás azt mutatja, noha a mobilitás a korábbi időszakokhoz képest nagyobb lehetett, csupán egy nagyon szűk réteg volt az, amely nagy távolságokat tett meg.
A csontelemzések másik érdekes megállapítása, hogy a térségben élő különböző típusú közösségek összetett kapcsolatban álltak egymással. A térség egyik legnagyobb temetkezési helyeként számon tartott Mamai-Gora fogmintái rendkívül változatos étrendről tanúskodnak. A nemzetközi kutatócsoport megállapította, hogy a régió nem a lovas-nomád harcosoktól hemzsegett, az emberek túlnyomó hányada városi, falusi közösségekben, letelepedve élhetett, kölest termesztett és haszonállatokat tenyésztett kevert gazdasági rendszerekben. A többség tehát nagyrészt ott maradt, ahol gazdálkodott. „A szkíta korszak egyértelműen az ellentmondások időszaka volt, és erős bizonyítékok mutatnak az agrár-pásztorkodó és a rideg állattartással foglalkozó közösségek komplex kölcsönhatásaira, amelyek hozzájárultak a helyben lakó városi, falusi közösségek létszámnövekedéséhez” – vélik a kutatók.
– Az étrend sokfélesége azt sugallja, hogy a városias települések voltak a társadalmi-gazdasági integráció kulcsfontosságú csomópontjai – írják. A kutatók azt remélik, hogy vizsgálataik kiterjesztésével még több lelőhelyet bevonva, egyre részletesebb képet kaphatunk a különböző – városi és falusi – közösségek belső migrációjáról és azok motivációiról. Valamint arról, hogy a sírmellékletekből kirajzolódó társadalmi különbségek miként hatottak a mobilitásra.
– Nyilvánvaló, hogy ha valóban fel akarjuk fedezni a szkítákat, akkor el kell fogadnunk, hogy az eurázsiai sztyepp számtalan dinamikus kultúrának és megélhetési stratégiának adott otthont a vaskorban. Valójában talán a változékonyság, nem pedig a nomád harcosok egységessége keretezi igazán a szkítákat, mint elődöket az eurázsiai globalizáció megindulásában. (...) Azzal, hogy mind inkább betekintést nyerünk a szkíta populációk dinamikus és összetett világába, távolabb kerülhetünk a migráció és a nomadizmus sztereotípiáitól – zárták a PLOS One szaklapban megjelent tanulmányukat a kutatók.
E friss elemzések úgy tűnik, Hérodotosz két legfontosabb megállapítását – a „nem emeltek városokat” és „nem földművelésből, hanem állattenyésztésből élnek” – is jócskán árnyalják. Meg kell persze jegyezni, ahogy arra Hegyi Dolores is felhívta a figyelmet: még ha szemtanúként is szerezte értesüléseit, tévedései azzal is magyarázhatóak, hogy „Hérodotosz tolmácsok révén érintkezett egyiptomi, babülóni, perzsa és más informátorával. Ezek pedig nagyon különböző műveltségi szinten állhattak, az egyszerű hajósoktól kezdve az idegenvezetőkön át a tudós papokig.”
Felhasznált források, szakirodalom
• Ventresca Miller, Alicia et all: Re-evaluating Scythian lifeways: Isotopic analysis of diet and mobility in Iron Age Ukraine. PLOS One – 2021.03.10. [pdf]
• Hérodotosz: A görög-perzsa háború – Ford.: Muraközi Gyula. Osiris, Budapest 2000.
Érdekli a történelem? Lapunkban minden hónap első péntekén olvashatja Időgép mellékletünket! Ha pedig online is olvasná, az Időgép további cikkeiért kattintson ide! Ha a tudományos cikkek érdeklik, akkor a Tudomány rovatunkat érdemes figyelnie!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/15. számában jelent meg, április 9-én.
