Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP
HIRDETÉS - AIP

„A futárt se hó, se vihar, se éjszaka nem állíthatja meg”

Szerző: | 2021. április 30., 19:00 | Életmód, Időgép

Az állami posta által használt utak rendszerét megörökítő késő római útleírás, a Tabula Peutingeriana részlete a középpontban Rómával (Forrás: Conradi Millieri/Wikipedia)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Százhetvennégy év után a Magyar Posta április 30-án megszüntette a táviratot. Ez elsőt még az 1847-ben adták fel, a Habsburg udvar központjából, Bécsből küldték a magyar országgyűléseknek helyt adó Pozsonyba. Még 30 éve is évi 8 milliót adtak fel belőle, ám ez a szám tavaly már mindössze 23 ezerre csökkent.

HIRDETÉS - AIP

A vállalat indoklása szerint a távirat a maga korában óriási jelentőségű információtovábbító médium volt, de jelentősége előbb a telefon széleskörű elterjedésével fokozatosan, majd az internet fejlődésével párhuzamosan drasztikusan lecsökkent, és most eljött az ideje, hogy a változó ügyféligényekhez igazodva nyugdíjba küldjék. Ettől függetlenül, hogy mennyire jelképes dologról van szó, azt jól mutatja, hogy az utolsó nap még Orbán Viktor is elment egy postára, hogy utoljára feladhasson ő is egy ma már valóban elavultnak számító formátumot.

HIRDETÉS
HIRDETÉS - 8

Ha egy kicsit elveszünk a postatörténet útvesztőjében, akkor visszapörgetve az idő kerekét, azt találjuk, hogy a hazai hivatalos állami posta egyébként a kiegyezéssel, azaz 1867-tel jött létre. Ez persze nem jelenti azt, hogy korábban ne lett volna hírnöki-postai rendszer Magyarországon: a témában – a követek költségéről – már Könyves Kálmán is adott ki rendelkezéseket.

Postai „tevékenység” ugyanakkor már Krisztus születése előtt is létezett. Hogy pontosan kié az elsőség az ma már vitatott. A források szerint az egyiptomi fáraók már Kr. e. 2400 körül is használtak hírnököket, hogy a kiadott rendeleteik a Nílus mentén minden uralmuk alá tartozó területre eljusson. Hasonló szolgáltatásokról akadnak elejtett nyomok Mezopotámiából. Az uralkodó felügyeletével zajló diplomáciai tevékenységek mellett mellett, a „postai szolgáltatás” a távolsági kereskedelemmel járt kéz a kézben, ám sok esetben ezek alkalmi kiküldetések voltak. Azonban ezeknek a korai szolgálatoknak elsődlegesen nem a levélküldemények szállítása, hanem például hírszerző, vagy például adózással kapcsolatos feladatai voltak.

Az első, jól dokumentált, államilag felügyelt rendszert a Perzsák működtették. A peloponésszoszi háborút megörökítő Xenophón szerint II. Kürösz (ur. Kr. e. 559-530) épített ki olyan hálózatot, amelyben minden tartomány képes volt fogadni és küldeni leveleket, és azt a civilik is igénybe vehették. Más források I. Dareiosz (Kr. e. 522-486), míg megint mások utódja, I. Xerxész (Kr. e. 486-465) nevéhez kötik a rendszer kiépítését. Utóbbit erősíti a Biblia is, ugyanis az ótestamentumi Eszter könyvében a fiktív, idealizált Xerxészként azonosított „Ahasvérós királyról” azt találjuk: a leveleit a királyi ménes postalovain lovas futárok szállították.

Xerxész koráról szólva a történetírás atyjaként is ismert Hérodotosz így részletezte a korabeli perzsa állami postaszolgálat működését: „A perzsák olyan ügyesen szervezték meg a hírvivést, hogy nincs az a halandó, aki futáraikat gyorsaságban felülmúlná. Állítólag annyi ember és ló áll készenlétben egymástól egy-egy nap járóföldre, ahány nap kell az út megtételéhez. S a futárt sem hóesés, sem vihar, sem eső, sem éjszaka, sem hőség meg nem akadályozhatja benne, hogy előírt útját a lehet leggyorsabban megtegye. Az első lovas elmondja az üzenetet a másodiknak, a második a harmadiknak, és így jut el az üzenet egyiktől a másikig. (…) A lovas futároknak ezt a szervezetét a perzsák angareionnak nevezik.”

A rendszert később az Egyiptomban a Nagy Sándor örökébe lépő Ptolemaiosz-dinasztia is átvette. Onnan ismert a legkorábbi fennmaradt levéltöredék, amelyet valamikor Kr. e. 255-ben írtak. Ezt vette át később az egyiptomiaktól Iulius Caesar is, aki egyrészt híres volt jól értesültségéről, másrészt katonai sikereit többek között a szerteágazó hírszerzési és gyors hírközlési rendszerének köszönhette.

A postai szolgálatot utódja, a császári tisztséget kialakító, később Augustusként ismert Octavianus tökéletesítette. Ahogy az imperatorról életrajzot jegyző Suetonius írta: „Közvetlenül és minél gyorsabban akart értesülni és tudomást szerezni róla, hogy melyik provinciában mi történik, ezért a hadi utakra rövid szakaszonként eleinte ifjú gyalogfutárokat, majd járműveket állított. Emez jobban bevált, mert a helyszínről hírt hozó futárokat ily módon akár személyesen is kihallgathatta, ha kellett.”

A római kori postaszolgálatot, és annak működését Ürögdi György és legutóbb Anne Kolb foglalta össze. Augustus után a császárkor teljes időszaka alatt a hadsereg mellett az állami posta számított az egyik legfontosabb szolgáltatásnak. „A posta küldönce rendszerint kötőfékszáron vezetéklovat us vitt magával, hogy annak nyergében folytassa az útját, ha lova elfáradna vagy lesántulna. A lovas futárok általában csak nagyon sürgős intézkedéseket kívánó utasításokat, parancsokat vittek magukkal, egyébként kocsiban, raedában utaztak. Az állami posta raedáit nemcsak küldöncök vették igénybe, hanem állami vagy császári tisztségviselők, olyanok, akik felsőbb utasításra indultak útnak, hogy valami megbízatást teljesítsenek” – olvasható Ürögdi összefoglalójában.

A vehiculatio, majd a kései III. századtól cursus publicus néven ismert posta a hadsereg által is használt úthálózatnak köszönhetően tudott kifejezetten sikeres lenni. A rendszer úgy működött, hogy a „közutakon egymástól meghatározott távolságban állomásokat (statio, majd a III. század végétől mutatio, mansio) létesítettek, ahol az előfogatokat (lovakat, öszvéreket) kicserélték, hogy pihent állatokkal folytassák útjukat. Egymástól nagyobb távolságra éjjeli szállásra, étkezésre alkalmas házakat is építettek, ahol hivatalos küldött meghálhatott, megvacsorázhatott, és ha szükséges volt, friss, pihent lovakat is kaphatott.”

Az állami szolgáltatást csak azok vehették igénybe, akik erre kaptak jogosultságot a császártól, vagy épp az adott provincia helytartójától. A diploma, majd Nagy Konstantin idejében (ur. 305-337) már evectio néven ismert kiváltságlevelet azonban nem osztogatták két kézzel, már csak azért sem, hogy ne terheljék túl a helyi lakosságot, amely majd kétszáz évig viselte a működési terheket, amelyek igen tetemesek voltak. Pikáns adalék, hogy a 193-ban, nem egészen három hónapig császár Publius Helvius Pertinax korábban egy katonai alakulat parancsnokaként diploma nélkül akart utazni, ám pórul járt, mert Syria provincia helytartója megtiltotta neki a posta igénybevételét, és arra kényszerítette, hogy útját gyalogszerrel folytassa.

A költségeket a lakosság nyakából először Pertinax utódja, az elsőként a pannoniai légiók által uralkodónak kikiáltott Septimius Severus (193-211) próbálta meg levenni úgy, hogy azt a császári kincstárra hárította át. Nagy Konstanin „kemény kézzel igyekezett a cursus publicus intézményében rendet teremteni. Az előfogatállomások távolságát szabályozták, tíz mérföldre (kb 14,8 kilométerre) feküdtek egymástól, és kötelesek voltak elegendő lovat, öszvért tartani az istállóban, hogy a lakosságot ne zaklassák. A császár kiterjesztette azok körét, akik a postai szolgálat igénybevételének kedvezményében részesülhettek. Új intézkedés volt az is, hogy a leszerelt katonák a cursus publicus járművein utazhattak” – olvashatjuk Ürögdinél.

Az állomásokat igazgató tisztségviselő munkáját, istállófiúk, lovászok támogatták, de mellettük állatorvosok, kocsimesterekm kerékgyártók is működtek. A korabeli feliratokat vizsgáló Anne Kolb ugyanakkor megjegyzi, hogy a nagyon kevés forrás szól arról, miként működtek ezek az intézmények, ahogy arról sincs sok adat, ki, miként tett akár saját vagyonából felajánlást postaállomás működtetésére.

Abból a néhányból, amiről viszont tudunk, olykor az látszik, hogy nagy tömegek ellátására alkalmas létesítmények lehettek. A thraciai Philippopolisz mellett például előkerült egy 792 négyzetméteres alapterületű útállomás, amely egy belső kert köré szervezve számos szobával bírt. Két egyiptomi papirusz pedig arról tájékoztatott, hogy a IV. század közepén olyan postai fogadóállomás is működött, amelyben egyszerre akár 90 embert el lehetett helyezni estére.

A kutatók szerint a központi közigazgatás által kiépített hálózat mellett a rendszer használta a magánemberek, tehetős provinciálisok saját vagyonukból tett ajánlásait, illetve az utak mellett fekvő fogadókat is. Ebből a szempontból érdekes egy forrás a korabeli Macedonia provinciában található – ma a görögországi Dion mellett fekvő – colonia Iulia Augusta Diensis elnevezésű városából: a 199 és 284 közé keltezett felajánlásban egy család – köztük Publius Mestrius Pomponianus Capito polgármester (duovir) és Mestria Aquilina, Minerva papnője – egy fogadóban két szobát alakított ki a postai szolgáltatást igénybe vevők számára. A szöveg pedig sokat mondóan részletezi azt, hogy milyen eszközparkot, bútorokat bocsátottak az utazók számára: 5 heverő, 5 matrac, 5 párna, 10 pad, 2 fotel, bronz étkező kanapé, 3 párna, 3 matrac (hemitylia), 3 hosszú párna, vas kandalló, 20 asztal, 20 összecsukható ágy és 20 matrac.

Az állami posta által használt utak rendszerét egy késő római útleírás, a Tabula Peutingeriana örökítette meg. A feltehetően 328 után keletkezettt dokumentum az egyetlen olyan forrás, amely betekintést nyújt a futárok által használt útvonalakba; tartalmazza Európa, Észak-Afrika, a Közel-Kelet, és Ázsia egyes részeinek (Perzsia, India) úttérképeit. Az egyetlen másolata egy német 15–16. századi humanista és könyvgyűjtő, Konrad Peutinger nevét viseli.

A római közigazgatás végével később Európában időszakos jelleggel, egy-egy uralkodóhoz köthetően jöttek létre hasonló kezdeményezések, míg a középkor derekán megjelentek a magánszolgáltatások is, így például a párizsi egyetemhez köthető posta. Az állami posták kiépítését ezt követően a kora újkor kitáguló világa – Amerika felfedezése, az Oszmán Birodalom közép-európai térhódítása, az egyre élénkebb diplomáciai tevékenység, a lapnyomtatás és lapfogyasztás beindulása, vagy épp a Habsburgok különböző európai központjai közötti kommunikáció felgyorsítása – segítette elő.

Felhasznált források, szakirodalom

• Ürögdi, György: Hogyan utaztak a régi rómaiak? Panoráma, Budapest 1979.
• Kolb, Anne: Mansiones and cursus publicus in the Roman Empire / Mansiones e cursus publicus nell’impero romano. In: Statio amoena Sostare e vivere lungo le strade romane. Ed: Basso, Patrizia – Zanini, Enrico, 2016, 3-8. [pdf]
• Hérodotosz: A görög-perzsa háború – Ford.: Muraközi Gyula. Osiris, Budapest 2000.
• Suetonius: A Caesarok élete – Ford.: Kis Ferencné. Európa Könyvkiadó, Budapest 1984.

Érdekli a történelem? Lapunkban minden hónap első péntekén olvashatja Időgép mellékletünket! Ha pedig online is olvasná, az Időgép további cikkeiért kattintson ide! Ha a tudományos cikkek érdeklik, akkor a Tudomány rovatunkat érdemes figyelnie!

HIRDETÉS - AIP

Címkék: Augustus, Caesar, Perzsa Birodalom, Posta, régészet, Római Birodalom, távirat, történelem, Xerxész


HIRDETÉS

HIRDETÉS - AIP

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANGRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS - AIP

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet meg minden podcast – Jordán Ferenc

Jordán Ferenc (Fotó: Az élet, meg minden)

Árnyék podcast – Vörös tér, Budapest

Pin It on Pinterest