Végre egyszer lehet cél és irány nélkül haladni néhány lépést e civilizált életben is, mely máskülönben amúgy is aggasztóan célirányos. Végre néhány perc, egy nagyváros életében, mikor ismeretlen erő felold mindent, ami anyagszerű, s a város átadja magát e különös játéknak, mely kissé félelmes és veszélyes is. Túl szabályosan élünk – írja Márai Sándor. Egész életünket jóformán egy helyen éljük le, mégis olyan keveset tudunk otthonunk, a városunk, szűkebb pátriánk történetéről.
Ezt a hiányt hivatottak pótolni a tematikus városnézőtúrák, amelyeken nem csak egy adott város és lakóinak történetét, kultúráját és építészetét lehet jobban megismerni, de rejtett kincsei, titkai, elfelejtett történetei és pletykái is feltárulhatnak. Teljesen más odafigyelést igényel turistának lenni a saját városunkban, ezért bármennyire is izgalmasak ezek a vezetett túrák, olykor jobban esne egyedül felfedezni, más szemmel megfigyelni a velünk élő utcákat, tereket, elrévedezni azon, milyen lehetett egykoron itt élni, felfejteni, hogy mitől vált olyanná a város, amilyennek ma ismerjük.
Épp az ilyen magányos kalandozásokhoz vagy épp családi barangoláshoz alkotta meg az Imagine Budapest csapata azokat a rejtvényfüzeteket, melyek legújabb része a boldog békeidők budapesti belvárosának életét eleveníti fel. A Március 15-e tértől a Pollack Mihály térig vezet a Legendák Pesten című füzet sétaútvonala, de nem feltétlenül kell követni ezt a sorrendet, csatangolhatunk céltalanul, mint Márai, felkereshetünk egyszerre egy helyszínt, vagy időről időre visszatérhetünk ugyanoda. A lényege ezeknek a sétáknak sokkal inkább az, hogy merjünk elveszni a részletekben, és engedjük észrevenni a múlt jelenben élő darabjait.
Miközben a Március 15-e téren a külföldi turisták fotózzák a dunai látképet, a városlakók pedig sziesztáznak, kutyát sétáltatnak, vagy csak sietnek a dolgok után, ezzel a füzettel a kezünkben elmerenghetünk azon, milyen is lehetett az Eskü téri forgatag, mely azon szörnyülködött, hogy az Erzsébet híd építése miatt arrébb akarták tolni a belvárosi plébániatemplomot. Ha sikerül kizárni a valóságot, hallani fogjuk a Haris bazár kirakatai előtt korzózók pletykálkodását, épp előttünk siet Werner Irén fotóműtermébe Csinszka, a mai Városházának is otthont adó Károlyi-kaszárnyában láthatjuk, ahogy lappföldi sarki emberek szórakoztatják a nagyérdeműt, miközben az épület másik felében Szohner József légenybelégzéssel kúrálja betegeit, pár sarokkal arrébb, a mai Astoria helyén álló Zrínyi fogadó pincére pedig egy zrínyiző (fizetés nélkül távozó) vendéget hajkurászik dühösen.
A város történetét nemcsak a hírességek, de az ismeretlen kisemberek is alakították – épp ezek a hétköznapi arcok jelennek meg a Legendák Pesten lapjain is. Ki gondolta volna, hogy a Múzeumkert padjai Demidoff Kornélia hercegné és Thaisz Péter katonatiszt szerelmére emlékeztetnek, vagy hogy Adorján György villamosvasúti váltóőr, a századelő „graffitizőjének” munkáit az Eötvös Loránd Tudományegyetem klinkertéglái ma is őrzik? Kováts László, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa nem a negyvennyolcas forradalommal kapcsolatos kutatásaival, hanem sokkal inkább csempésztevékenységével alkotott maradandót: a gyűjtemény meglovasított, értékes iratait ugyanis újra eladta a múzeumnak, mígnem egy munkatársa leleplezte a csalást.
A Legendák Pesten című füzet tele van izgalmasabbnál izgalmasabb anekdotával, pillanatképpel, de az egyes sétahelyszínekhez fűződő játékokkal még ennél is sokkal többet mutat meg a városból. Békaperspektívából szemlélhetjük meg azokat a részleteket, amelyeket e nélkül a füzet nélkül talán észre sem vennénk, aki pedig kellően eltökélt, az egy újabb, titkos helyszínre is eljuthat.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/29. számában jelent meg július 15-én.
