
„Szégyenkezve állunk Gobbi Hilda öröksége előtt. Szégyenkeznünk kell azok helyett, akik a rájuk bízott örökséget nem becsülték meg, akik szakmai szeretetről, az ország kulturális értékeiről, a kulturális örökségről beszélnek, miközben hagyták, hogy ezt a színháztörténeti értéket a nemtörődömség eméssze el. Szimbolikus figyelmeztetésként tekintünk erre” – írja közleményében a Magyar Színházi Társaság.
Mint azt a Magyar Hang tegnap megírta, Pokorny Lia színésznő hétfőn tett videót közzé arról, milyen áldatlan állapotban van Gobbi Hilda egykori villája. Ennek apropóján jártunk utána, mi a helyzet a magyar színháztörténet felbecsülhetetlen eszmei értékű emlékével, az egykori visegrádi nyaralóval, amelyet Gobbi Hilda végrendeletében a magyar színészekre, alkotókra, a Nemzeti Színházra hagyott. Mint azt a Nemzeti Színháztól megtudtuk, az intézmény 2018 óta több alkalommal is lépéseket tett a Patkó villa tulajdonjogának rendezése érdekében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. irányába azért, hogy az ingatlan a tulajdonukba kerülhessen, beteljesítve ezzel Gobbi Hilda végakaratát. „2018. február 8-án kezdeményeztük első ízben az ingatlan tulajdonjogának Színházra történő átruházását az örökhagyó nyilvánvaló végakaratára való hivatkozással, ezt követően is több megkereséssel éltünk az MNV Zrt. felé, sajnos sikertelenül. A színháznak arról sincs információja, hogy az egykori Nemzeti Színház ereklyéi még a Patkó villában vannak-e.”
Mint kiderült, a földhivatali dokumentumok szerint Gobbi Hilda egykori visegrádi nyaralója 2022 júniusa óta van a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány tulajdonában – az állam ingyen bocsátotta rendelkezésükre az ingatlant. A Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítványt az Örökség Kultúrpolitikai Intézet (ÖKI) alapította, az ÖKI sok szállal kötődik L. Simon László korábbi kulturális államtitkár és egykori múzeumigazgató személyéhez, emellett az alapítvány tagja a Lezsák Sándorhoz köthető Népfőiskolai Hálózatnak. Az alapítvány stratégiai partnerei között szerepel az ugyancsak Lezsák Sándor birodalmába tartozó Nemzeti Művelődési Intézet is.
A Magyar Színházi Társaság jogutódja annak a Magyar Színházművészeti Szövetségnek, amely – Gobbi Hilda akaratának megfelelően – részt vállalt a művész végrendeletének végrehajtásában. „Társaságunkat a Patkó-házzal kapcsolatban az elmúlt években hozott lényegi döntésekből, egyeztetésekből mindvégig kihagyták, véleményünket nem kérdezték meg. Nem tudtunk ezekről. Amin szintén megdöbbentünk: a Nemzeti Színház sem tudott arról, mi történik a házzal, ezt az intézmény ugyancsak tegnap hozta nyilvánosságra újságírói kérdésre. A Magyar Színházi Társaság magyarázatot vár arra, mindez hogyan történhetett meg, ki a felelős ezért? Másrészt szeretnénk lehetőséget kapni – ezek szerint a jelenlegi üzemeltetőtől, a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítványtól –, hogy megnézzük belülről is a villát, vajon megmaradtak-e Gobbi Hilda ereklyéi. Tárgyalni szeretnénk arról, hogyan menthetjük meg mindezt azok számára – színészeknek, alkotóknak, színházi embereknek –, akiknek örökül hagyta végakaratában Gobbi Hilda. A Magyar Színházi Társaság mindent megtesz azért, hogy kiderüljön: miként történhetett meg a végakarattal ellentétes ingyenes vagyonjuttatás, miért nem tudhattunk arról, mit terveznek a Gobbi-villával. Tárgyalást kezdeményezünk annak érdekében, hogy ez az örökség ne semmisüljön meg ” – írják közleményükben.