Kiss Ferencet, a színészkamara korábbi elnökét 1948-ban nyolc évnyi kényszermunkára ítélte a népbíróság. Hogyan látjuk ma bűneit, perét? A Stúdió K-ban novemberben a témáról bemutatott előadásától sajnos nem lettünk okosabbak.
Évekkel ezelőtt látott fekete-fehér fénykép bukkan elő az emlékeimből: Kiss Ferencet (háborús és népellenes bűnöst, egyben a Magyar Népköztársaság érdemes művészét) Várkonyi Zoltán rektor ünnepélyesen köszönti a Színművészeti Főiskolán. A megdöbbentő felvétel a hetvenes évek közepén készült: az egykori tanítvány üdvözli mesterét és elődjét, aki 1939 után, a Színészkamara elnökeként, a második zsidótörvény utasítását is túlteljesítve több mint félszáz zsidónak minősített szakmabelit távolított el a színpadról, a filmvilágból. Bűnlajstroma jól ismert: Kiss Ferenc az egyik legfontosabb reprezentánsa volt a szélsőjobbos művészvilágnak, számos propagandaszerepet elvállalt, a német megszállás után náci teátrummá alakított Madách Színházban, éppen a bevagonírozások idején szakmai tanácsokkal segítette az antiszemita pogromdarab, az Ártatlanok próbáit. A nyilas hatalomátvételt követően a Nemzeti Színház igazgatója lett, a front közeledtével nyugatra menekült. 1945-ben a szövetségesek elfogták, itthon a népbíróság nyolcévi kényszermunkára ítélte.
Az évfordulók, amelyeket biztosan nem ünnepelnek meg a Nemzeti Színházban
Valószínűleg egyiket sem ülik meg, hiszen nem lehet rájuk különösebben büszke a teátrum.
Kiss hajdani perét, ügyét az ironikus akusztikájú Ítél a nép cím alatt elevenítette fel a Stúdió K Színház. Máig ismert színészt színpadon eljátszani komoly kihívás, óhatatlanul is hordozza a kísértést, a veszélyt, hogy a megjelenített gesztusait, hanghordozását legalább szimbolikusan reprodukálja a „kései utód”. A gordiuszi csomót határozottan vágta át a Stúdió K dokurevüjében Simányi Zsuzsanna rendező. Kiss Ferencet Homonnai Katalin formálja meg: robusztus vad férfit a törékeny nő – a máig feldolgozatlan, és ezért is sok szempontból zavaros problémakomplexumot mintegy eltávolítva Kiss személyétől. Az előadástól alapvetően a politika, a hatalom igézetébe kerülő, azt bűnös módon kiszolgáló, ugyanakkor rendkívül tehetséges művész felemelkedésének, bukásának, pokoljárásának esetleges metamorfózisának és újjászületésének aprólékos elemzését várnánk.
Kiss Ferenc pályafutása szinte tálcán kínálja ehhez a lehetőséget; az előadás beharangozójában olvasható kérdések tovább fokozzák a várakozást: „Bűn vagy túlélési taktika belesimulni az éppen aktuális rendszerbe? Meddig tart kiszolgálni az eszméket, és honnantól épülnek be azok az egyén személyiségébe? Megteheti-e, feladata-e egy korszakos színésznek, hogy politikailag állást foglaljon és elfogadja a felkínált pozíciókat? És vajon mennyiben jellemzi az igazságszolgáltatást a bosszúállás-, és mennyiben a megtörtént események feldolgozásának szándéka?”
Kőbe zárt életek: gaz növi be sok színészóriásunk nyughelyét | Magyar Hang
Jászai Mari, Csortos Gyula és Major Tamás sírjához térkép vezet, de Jávor Pál nyughelyét alig találni, és akad kripta, amelyben málló vakolat és lehullott kőtörmelék fogadja a látogatót.
Az Ítél a nép sajnos meg sem kísérli a válaszadást, előveszik, nézegetik az „ügyet”, majd ugyanazzal a lendülettel mindenestül visszasöprik a szőnyeg alá. Kiss Ferencről az emberről, a színészről, indítékairól, botlásairól, bűneiről semmit vagy alig valamit tudunk meg. Hiába a hajdani népbírósági anyag megelevenítése, a hozzá fűzött sovány magyarázat, az előadás nem tud túllépni a szokásos sablonokon. Azaz: a vádlott képtelen szembenézni bűneivel, hibákat, tévedéseket emleget mindenfajta igazi belátás nélkül, ráadásul az eljárás jogszerűtlenségei is őt igazolják.
Ez a képlet azonban színpadon kevéssé működik. Hogy a valóság ennél sokkal árnyaltabb és bonyolultabb, arra jó példa (számtalan egyéb alkotás közül ez esetben a legtalálóbbat kiválasztva) Fábri Zoltán 1966-os – Rónay György Esti gyors című regénye alapján született – Utószezonja. (A párhuzam azért is lényeges, mert a filmen a háború alatt bűnbe keveredő, a megtorlástól tartó, lelkifurdalással küzdő patikust az a Páger Antal alakítja, akit ha 1945-ben a szövetségesek elfognak, bizonyosan ugyanúgy a népbíróság elé kerül, mint Kiss Ferenc. Páger – nem mellesleg a XX. század egyik legkiválóbb magyar színésze – a filmben mintha saját vétkeivel is küzdene; a néző számára ezért is megrendítő erejű a játéka.)
Utószezon (Fábri Zoltán, 1966, részlet)
Híreinkről, eseményeinkről értesülhet honlapunkon és Facebook oldalunkon: http://filmarchiv.hu/hu https://www.facebook.com/filmarchivum/ Keresse a Magyar Nemzeti Filmarchívumot a Vimeo-n is: https://vimeo.com/filmarchivum
Kiss Ferenc egyedüliként a magyar művésztársadalomból valóban végigjárta a nyolcesztendőnyi börtönnel, az azt követő éjjeliőrködéssel és vágóhídi segédmunkával a bűnhődés útját. Rajta kívül a színészek közül felnagyított, mondvacsinált vétkek miatt csupán Fedák Sárit csukták le, majd telepítették ki. Kiss legalább annyi vétket hurcoló, kevésbé ismert társait pedig futni hagyták. (Így járt Cselle Lajos, a színészkamara főtitkára, a nácivá tett Madách igazgatója, a már említett Ártatlanok rendezője is.)
Hogy miként viszonyult bűneihez Kiss Ferenc a háború alatt, mikor tudatosodott benne, valójában mit is követett el, hogyan takarta ki tehetségének fénye sötét oldalát, arra pontosan rávilágít Fábián Titusz néhány éve a Magyar Nemzetben megjelent írása. Fábián többek között Gobbi Hilda emlékeit idézte: „A Nemzeti Színház nagyszerű művészével indultunk el próba után a Rákóczi úton, szeretett, bár tudta, hogy nem vagyok híve az akkori rendnek, sőt. Megszólalt: »Nézz ide, Gobbi, ebben a házban még mindig vannak zsidók.« És sajnos másnap már nem voltak ott zsidók. K. F.-et még ezek után sem tudtam gyűlölni, zseniális művésznek tartottam, és sajnáltam korlátoltsága, végzetes hiúsága miatt. Eszköz volt, és silánnyá vált.” A nyolcvanas években egy interjúban pedig azt nyilatkozta: „Kiss Ferenc aligha értette, hogy mibe sodródik.”
Az enyészeté lehet a színészlegenda villája | Magyar Hang
Évek óta üresen áll és pusztul Gobbi Hilda nyaralója, a színházak a vagyonkezelőre mutogatnak, az állam hallgat.
A bűn tudatosodása Kissnél nyilvánvaló módon részben perbefogásának sokkjához kapcsolódhat, részben azonban korábbi, legfeljebb éppen felsejlő, ám disszonanciát keltő tapasztalat is lehetett. Hogy „valami még sincs rendben”, hogy rossz úton jár, azt esetében indirekt módon igazolja néhány háború alatti „jócselekedete”, amikor belsőleg pillanatokra szembefordult hatalmaskodó önmagával. Természetszerűleg hozzátartozik mindehhez az is, hogy a bűn elkövetése – függetlenül a vétkező tudatosságától – lelkileg rendkívül összetett folyamat, a benne meglévő megtorpanások, ellentmondások, „jó pillanatok”, eleve hordozzák a bánat, a feloldozás lehetőségét. Ám a feloldozás nyomában bizonyos esetekben az önfelmentését, a feledését is, ami aztán újabb bűnök forrásául szolgál(hat).
Néhány vonatkozó példa Kiss Ferenc életéből: miközben a törvények szigorán túllépve a félzsidó Gábor Miklósnak nem engedte, hogy a Madách Színházhoz szerződjön, addig a Nemzetiből szintén félzsidó származása miatt elbocsátott Várkonyi Zoltánnak (aki a hatvanas években egy filmjében is szerepeltette) ezt lehetővé tette. Turay Ida szerint – mint Fábián Titusz említi – Kiss tisztában volt azzal, hogy zsidó férje, Békeffi István a Rudas Szálló padlásszobájában rejtőzött el, de nem árulta el senkinek.
Hasonló módon fedezte Fényes Szabolcsot, az operettszínház igazgatóját, aki Békeffivel és Kellér Dezsővel íratta „négerként” a librettókat. Meghökkentő a szinte több mint baráti gesztus, hogy 1955-ben a származásilag szintén „érintett” Latabár Kálmán vitte Kisst vidéki otthonából Fedák Sári temetésére. Kapcsolatba hozható-e a szívesség azzal, hogy Latabárt kivették a megkülönböztető törvények hatálya alól és végig szerepelhetett? Köze lehetett-e a tényhez Kiss Ferencnek? Talán igen. (1944-ben a komikus egyébként az Afrikai vőlegény című filmet forgatta, egyik partnere a kormányzósértésért a Nemzetiből eltávolított, lelkes nyilas propagandista, Gárdos Kornélia volt, ami önmagában megint csak megdöbbentő.)
Csillag a szív fölött | Magyar Hang
Hetvenöt éve egy miniszterelnöki rendelettel kötelezték kanárisárga színű Dávid-csillag viselésére a zsidókat Magyarországon.
Hogyan viszonyult egymáshoz Kiss Ferenc esetében a bűnhődés, illetve az egymást olykor támogató, olykor kioltó állami és magán bűnbocsánat? A megbocsátás könnyűségében mennyire játszott szerepet a tehetség ténye? Érdekes és feltétlenül körüljárandó kérdések. Ami bizonyos: a színpadra 1956 őszén a hatalmaskodó, gőgös méltóságos kamarai elnök úr helyett egy szerény és bocsánatban bízó színész tért vissza.
A pályakezdő Szuhay Balázs emlékei szerint az 1957-ben Békéscsabán vendégszereplő Kisst a kollégák – köztük korábbi meghurcoltjai – vegyes érzelmekkel várták: „Amikor belépett a terembe, ahol a Bánk bán felújításának olvasópróbáját tartottuk, körbejárt közöttünk, mindenkinek bemutatkozott. Még nekünk, legfiatalabbaknak is. Régi ismerőseit átölelte, aztán csendben megszólalt: »Kérem, fogadjanak úgy, mint új kollégát. Öreg ember vagyok. Bűnös vagyok, megbüntettek. Kérem, segítsenek nekem, hogy nevemnek, amit bepiszkoltam, böcsületet szerezzek.«”
„Parragi úr közveszélyessé vált, tehát meg fogjuk fékezni" | Magyar Hang
Hogyan lett a fiatal keresztény újságírás egyik legnagyobb ígéretéből a kommunisták tehetetlen bábja? Egy történet a Magyar Nemzet múltjából.
Színpadra kívánkozó drámai helyzetek sorakoznak előttünk, mint ahogy színpadra kívánkozott volna az a tény is, hogy Kiss Ferenc korábbi jó barátja és kollégája, a rá népügyészként halált kérő Nagy Adorján kezdeményezte 1954-ben (a szintén ezen ügyködő egykori tanítvány, Pécsi Sándor mellett) a színész rehabilitálását. A Stúdió K előadásában a vád tanújaként elhangzott Major Tamás neve is. Ha már elhangzott, érdemes lett volna szerepét párhuzamba állítani Kiss Ferencével, hiszen Major legalább akkora bűnöket követett el a háború után. Számos pályatársát tönkretette vagy ellehetetlenítette Abonyi Gézától Jávor Pálon át Tímár Józsefig, hogy csak az ismertebbeket említsük. Élete végén betegen, mint arról számos tanú beszámol, meghasonlott önmagával, rettenetes lelkifurdalás gyötörte.
Kiss és Major vétkeinek közege ráadásul egészen hasonló: miközben mindketten színészpályákat vágtak ketté, számtalan kezdő művész karrierjét támogatták, olykor pedig – jelezve a bűnözés hasadásos mivoltát – szembefordultak önmagukkal, kivételeztek, segítettek. Tehetségük pedig máig különös fényként vetül tetteikre.
Ítél a nép. Stúdió K Színház. Rendező: Simányi Zsuzsanna
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/1. számában jelent meg, 2019. január 4-én.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/1. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
