A páholyok, a földszint és a karzat közönsége közt Blaha Lujza temetésén. Öregek, fiatalok, fejkendős asszonyok, elegáns divathölgyek, munkások és cilinderes urak, gazdagok, szegények; kétszázezer gyászoló, szomorú ember – írták 1926-ban a nemzet csalogánya temetéséről.
A korabeli beszámolók szerint Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos és Jókai Mór temetéséhez fogható tömeg kísérte utolsó útjára a Kerepesi úti temetőbe a színésznőt, aki pályafutása során példátlan népszerűségnek örvendett. A ravatalnál kétszáz fős cigányzenekar játszott, Blaha Lujza díszsírhelye a temető főútján, Jókai Mór és Ady Endre mellett kapott helyet. A színésznő alakját ma már csak elbeszélésekből ismerhetjük, művészetéről, magával ragadó személyiségéről nincsenek emlékképeink.
Nevét tér őrzi, amelyen nap mint nap áthaladunk, de az idő múlásával egyre távolabb kerülünk az egykori színészóriástól. Valaha volt nagyságát a Fiumei Úti Sírkertben lévő sírboltja hirdeti még, amely 1929-ben Fülöp Elemér tervei alapján készült el. Az emlékművet könnyű megtalálni, külön jelzi a térkép is, ahogy Jászai Mari, az örök Hippolyt, Csortos Gyula vagy a Nemzeti Színház egykori igazgatója, Major Tamás végső nyughelyét.
Rajtuk kívül is számos legenda alszik itt örök álmot, csak tábla nem emlékezik meg róluk. Itt temették el az ország első közönségsikernek örvendő szakácskönyvét jegyző művésznőt, Vízvári Mariskát, illetve a Kazinczy-díjat megalapító Péchy Blanka színésznő-nyelvművelőt. A sírkert elhagyatott részén egymás mellett nyugszik a fanyar humorú Rátkai Márton, a kétszeres Kossuth-díjas színművész és színházpedagógus, Somlay Artúr, valamint Gombaszögi Ella, a húszas–harmincas évek hangosfilmjének imádnivaló komikája testvérével, a szintén színésznő Margittal együtt. Kicsit távolabb tőlük harmadik testvérük, Gombaszögi Frida, a kor jelentős drámai színésznője pihen férje, Miklós Andor, a dúsgazdag sajtómágnás, az Est Lapok egykori tulajdonosa mellett. Szívszorító látni, ahogy sírboltjuk lassan az enyészeté lesz: a külső márványborítás széttöredezve, a kriptában málló vakolat és lehullott kőtörmelék veszi körbe a rozsda áztatta sírt.
Elfelejtett életek
A Farkasréti temető művészparcelláját végigjárva ugyanez a fájó érzés kerít hatalmába. Minden kornak megvoltak a jelentős művészei, akiknek játékát áhítattal figyeltük, akik nemcsak művészként, de emberként is az életre tanítottak. Most a harmincas évek ünnepelt filmsztárjai, Kabos Gyula és Jávor Pál sírját nehéz megtalálni. A két színész pályáját a történelem törte derékba, életük végén a mellőzöttséggel kellett megküzdeniük.
Szomorú képet fest, hogy kortársuk, Ráday Imre sírját már benőtte a gaz, a nagy tragikák utódjának, Sulyok Máriának beszakadt a sírköve, de az ötvenes–hatvanas évek kedves nevettetője, Kazal László egyszerű mészkő sírján is csak egy régen otthagyott temetői gyertya árválkodik. Talán emiatt is olyan felemelő érzés látni, hogy vannak, akiknek emlékét a mai napig ápolják: Gobbi Hilda, Honthy Hanna, Karády Katalin, Hofi Géza, Márkus László sírját friss virágok díszítik.
Különös dolog az emlékezet, sokszor ködbe vész, ki egykor fontos volt. A színészlegendák az egész életüket a magyar színjátszásnak áldozták. Haláluk után talán ezért is érdemelnének ugyanolyan figyelmet, mint életükben. Nem személyek vagy szervezetek – mint például a Fiumei Úti Sírkertet is felügyelő Nemzeti Örökség Intézet, amelynek köszönhetően az utóbbi időben elindult a kert részleges felújítása, illetve informatív és szép kiállítású kiadványok is segítik a hely megismerését – felelősségéről van szó. Csupán arról, hogy a néhai hírességek értékét annak is jelölnie kellene, hogy egy közösség miként ápolja emléküket.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 25. számában jelent meg, 2018. október 31-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 25. számban? Itt megnézheti!
