
Valamilyen formában még színpadra léphetnek a zenekar tagjai, de nem Omega néven – mondta el Trunkos András a Borsnak.
„Meckyvel egy egész korszak meghalt. Vége, nincs tovább” – jelentette ki a bulvárlap megkeresésére, Trunkos András, az Omega menedzsere.
„Kóbort nem lehet helyettesíteni, elképzelhetetlen, hogy ez a zenekar hova léphetne tovább. Ahogy vége az ünnepeknek, le kell ülnünk Elefánttal és Ferivel, és közösen kell kitalálnunk, hova és hogyan tovább. Hogy mi a tisztességes, mi a méltó” – tette hozzá.
Azt elképzelhetően tartja, hogy a zenekar említett két tagjával Molnár György Elefánttal és Debreczeni Ferenccel még kitalálnak valami „happeninget” – de Omega néven többé nem lép a zenekar a színpadra.
Kóbor János pár héttel ezelőtt, novemberben került kórházba a koronavírus miatt. A magyar könnyűzenei élet meghatározó alakját hétfőn érte a halál.