Tavalyi kedvenc olvasmányélményeink közé jutott magyar szépirodalom, monumentális amerikai regény és megvilágító erejű történelmi kötet is. Persze, ez így is csak egy töredéke annak, amit 2018-ban olvastunk és szerettünk: Könyvesház rovatunkban rendre beszámoltunk és beszámolunk a friss kedvenceinkről.
David Lynch – Kristine McKenna: Aminek álmodom
Igazából persze nincs is olyan, hogy az év könyve, olyan se nagyon, hogy az év könyve nekem, szerintem, talán. Mert annyi jó, szerethető, felkavaró (stb.) mű jelent meg magyarul is, vagy íródott éppen magyar nyelven, hogy alig lehetett győzni idővel, pénzzel, olvasással, meg beszélgetéssel és írással róluk. Na de ha mégis, akkor is kicsit messzebbről.
Nekem mindjárt és megint két egymást követő év szólt David Lynchről. A 2017-es a mester televíziós sorozatnak álcázott mindent elsöprő tizennyolc órás nagyjátékfilmjéről, a Twin Peaks-ről, a 2018-as pedig az Aminek álmodom című, Kristine McKennával közös, szintén monstre könyvéről. Holott magyarázatot egyikből sem kapunk az égvilágon semmire. De nem is kell mindig mindent megmagyarázni és megérteni.
A világ minimum két párhuzamos síkon küldi ránk az elszabadult méneseket, tessék csak sétálgatni közöttük. Azt hiszem, jelenleg számomra David Lynch az a fickó a kortárs művészetekben, akivel a legjobban tudok azonosulni. Még az álmaival is. És természetesen Cooper különleges ügynök összes fellelhető alakjával, Daletől Dougie Jonesszon át Mister C.-ig, hogy Gyilkos Bobról el ne feledkezünk. Mert persze a Jótól a Gonoszig ott mocorog bennünk a teljes szortiment és egyben spektrum. A tündérmesétől a rémálomig, oda-vissza.
Egy mindenes feljegyzései (23. rész) | Magyar Hang
Na, mi legyen? Dilemma a teraszon. Gyorsan vagy lassan élni. Akármelyiket választom, bánni fogom. Ez eddig lehetne egy vers eleje is, de nem az. Mind a kettőt kipróbáltam már, na és akkor mi van. Gyorsulok a szekszárditól, lassulok a jógától, mind a kettő az enyém. Szeretlek, bipoláris baby.
Az Aminek álmodom közel hétszáz oldalon visz végig minket egy sziporkázó tehetség életén – természetesen olyan technikát alkalmazva, ami nem emlékeztet más életrajzokra –, hogy aztán mindenki gondoljon, amit akar. Mert Lynch megfejtéséhez egy komplett pszichiátriai kongresszus teljes mezőnye is kevésnek bizonyulna, beleértve a záróbuli alatti látomásos periódust is. És mégis. Ahogyan azt a Lynch-et jól ismerő Jack Fisk oly kereken megfogalmazta : „David sokkal több mindenkivel teremt kapcsolatot, mint az ember gondolná, és van valami a képzelőerejében, amivel sokan azonosulni tudnak. Először egy éjféli vetítésen láttam a Radírfejet a Nuartban, és a közönség el volt ragadtatva, kívülről tudták a párbeszédeket. Úristen, gondoltam magamban. Közönséget talált ehhez a cucchoz!” Na így valahogy. (Hegyi Zoltán)
Csirkemellből művészet, tüskés építőből LEGO Technic | Magyar Hang
Magunk is meglepődtünk, amikor 2018 legjobb filmjeinek számba vételekor szinte kizárólag magyar filmek jutottak az eszünkbe. Idén ugyan „csak" Oscar-jelölésig jutott Magyarország, mégis igaz, hogy rég volt ilyen erős éve a hazai alkotásoknak. Kedvenceink közé azért jutottak külföldi csemegék: lesz kiért izgulni az idei filmes díjátadón is. Azzal kezdem, hogy nem könnyű.
Paul Auster – 4 3 2 1
Négy élet a végtelen felé
A világ sosem lehet több a világ töredékénél, mert a valóságban benne van az, ami megtörténhetett volna, de nem történt – írja 4 3 2 1 című új regényében Paul Auster. Az amerikai író, miután konstatálja, hogy a töredékeken túli egészet nem érhetjük el, megkísérli feltárni mindazt, ami egy életben megtörténhetett volna, de mégsem történt meg. A 4 3 2 1 egy élet négy változata, vagyis négy élettörténet, négy regény egyetlen monumentális könyvben. Paul Auster három éven át megállás nélkül, minden nap ezen a szövegen dolgozott, így született meg életművének legvaskosabb kötete, amely alig félreérthetően írói munkásságának összegzése is egyben. Egy „így jöttem” és „így megyek” mű, amely az eredet feltárásában az életből való kilépés pátosztól mentes gesztusát is magában foglalja.
A regény főszereplője, Archie Ferguson egy hónappal a szerző születése után, 1947. március 3-án látja meg a napvilágot. Kelet-európai zsidó felmenői különböző vidékekről, más-más korban vándoroltak ki Amerikába, közös vonásuk, hogy életük – a regény szempontjából – egyetlen célra irányul, hogy létezésükkel világra segítsék Archie Fergusont. A születés pillanatában meghasad a világ, és négy részre szakad. A számokkal elkülönített fejezetek – 1.1, 1.2, 1.3, 1.4, 2.1 és így tovább – az 1947. március 3-án született főhős különböző életútjait mesélik el. A környezet, a helyszínek és a karakterek ugyanazok, csupán a szerepük változik aszerint, hogy egy-egy sorsfordító helyzetben milyen döntést hoztak. Auster a történelmet nem írja át, a második világháborút követő sűrű és sötét évtizedek – Kennedy elnök meggyilkolása, Martin Luther King megölése, a vietnami háború, a faji ellentétek, a zavargások, a politikai káosz, Nixon botránya – mind a négy Archie életének hátterét adják, a főhős azonban mindig másként reagál az eseményekre.
A törmelékek művészete
Kevés olyan külföldi író van, akinek munkásságát híven, gyakorlatilag nagyobb időbéli lemaradás nélkül nyomon követi a honi könyvkiadás. Ezen alkotók egyike Paul Auster. Az amerikai író - aki már filmrendezőként is debütált - első, New York-trilógia című regényének megjelenése óta folyamatosan jelen van a hazai könyvpiacon.
A nüansznyi eltérések a cselekedetek sorában hatalmas differenciákká nőnek az évek során, ám – és ez Auster legzseniálisabb húzása – a különbségek mélyén mindig ott az egység. Akárhogy fordul Archie élete, a sport és az irodalom iránt mindig egyformán fogékony marad, az egyre erősebb alkotói vágy pedig újabb és újabb művek létrehozására sarkallja. És nem egyszer ezek a regényben létrehozott önéletírások megegyeznek a regénnyel. Auster korábban is előszeretettel keverte a fikciót és a valóságot, miért pont a saját életeseményeire reflektáló szövegben ne tenne így?
Mert bár a szerző többször határozottan elutasította, hogy a regény róla szólna, nehéz nem egyfajta kifordított önéletrajzként olvasni a 4 3 2 1-t. Különös játékot űz az olvasóval az amerikai író, hiszen a legklasszikusabb nagymodern elbeszélés álcájában valódi felforgató posztmodern szöveg rejtőzik. Elmosódik a határ a szöveg és az élet, a fikció és a (fikcióként felfogott) valóság között. És ahogy a négy Archie és az egy Paul Auster élete veszélyesen összefonódik, kiderül, hogy nincs egyetlen Paul Auster, csak sok-sok Paul Auster, akik számára a világ sosem lehet több a világ töredékénél. Innen pedig már csak egy lépés az olvasó számára a felfedezés, hogy a saját életében is a megtörtént események és a lehetőségek közötti végtelen területen bolyong.
A 800 oldalas regény alig egy évvel az eredeti megjelenése után, 2018 tavaszán látott napvilágot magyarul. Pék Zoltán fordító munkája így már-már emberfeletti teljesítmények tűnik, s bár van néhány bosszantó hiba – lassan két évtizede láthatunk amerikai focit magyar csatornákon, így akár a különféle pozíciók neveit is használhatta volna helyesen, és a 86 százalékos whisky (a 86 proof, vagyis 43 százalékos helyett) is elég morcosnak tűnik –, ezek olyan apróságok, amik semmit sem vonnak le a fordítás felbecsülhetetlen értékéből.
Az egyik legfontosabb kortárs író összegző műve nem csupán a tavalyi év kiemelkedő megjelenése. A 4 3 2 1 egyszerre elbűvölő, szórakoztató, letaglózó, felemelő, és nehezen felejthető. (Ficsor Benedek)
Tim Marshall – A földrajz fogságában
Napjainkban, amikor a közéleti bulvár és az álhírek áradata szinte sziszifuszi munka elé állítja az olvasókat, sokszor jól jönne egy mankó, amely segítene elhelyezni a dolgokat oda, ahová valók. Különösen igaz ez a külpolitikai hírekre, ahol az idegen, ismeretlen nyelv még a források ellenőrzését is megnehezíti. Ilyen esetekre kap hasznos útmutatót az, aki elolvassa Tim Marshall nemrég magyarul is megjelent, A földrajz fogságában szóló könyvét.
Ebben a jól összeszedett, olvasmányos műben a külügyi szakértő kiindulópontja az, hogy a világpolitikát leginkább a földrajzi tényezők befolyásolják. Ugyanis a táj, ahol élünk, mindig is alakította az embert: befolyásolta a háborúkat, hatással volt a hatalom működésére, a politikai folyamatokra és a világ majd minden szegletét elfoglaló embercsoportok társadalmi fejlődésére. Ezért aki meg akarja érteni korunk világpolitikai játszmáit, annak mindenekelőtt a Föld domborzati térképére kell vetnie a tekintetét.
Miért fontos annyira Ukrajna Oroszországnak? Aki ismeri a történelmet, pontosan tudja, hogy Nagy Péter cár, Sztálin, Putyin és minden orosz vezető ugyanazokkal a nehézségekkel szembesült. Mindegy, hogyan szervezték meg az államukat, a kelet-európai síkság mindig is síkság maradt, ahonnan rendkívül könnyű megtámadni az országot. Így Putyinnak nincs más választása: meg kell próbálnia legalább az ellenőrzése alatt tartani a nyugat felé húzódó irdatlan lapályt. Hasonlóan a koreai válság, az Iszlám Állam, a Kuril-szigetek körüli vita is érthetetlen lenne, ha nem ismernénk a földrajzi tényezőket.
Tim Marshall a művében tíz fejezetben (például Oroszország, Kína, Egyesült Államok, Latin-Amerika, Közel-Kelet, Európa) térképek segítségével vázolja fel e régiók múltját és jelenét, s közben rámutat azokra a földrajzi tényezőkre, amelyek mindezt befolyásolták. Ám a könyvnek emellett óriási érdeme az is, hogy stratégiai gondolkodásra tanítja az olvasót, aki innentől jóval kritikusabban látja a politikusaink lódításait és nagyotmondásait. (Majláth Ronald)
Szvoren Edina: Verseim
Kevés különösebb, kiszámíthatatlanabb kortárs magyar szöveget olvashatunk Szvoren Edina novelláinál. Abszurdot is mondhatnánk, miközben nagyon más ez annál az örkényi, vagy Karinthy-féle hagyománynál, amit e jelző alatt megszoktunk. Szvoren elbeszéléseitől nem fogjuk magunk jobban érezni, sőt. A tudatalattink mélyén rejlő gondolatokra való ráismerés itt valóban kényelmetlen lesz, ami azt is jelenti, hogy tolnánk el magunktól az egészet, nekünk semmi közünk ehhez a sok furcsasághoz.
A hétköznapok költőisége: Szvoren Edina új novelláskötetéről | Magyar Hang
Aki olvasott már Szvoren Edina-novellát, tudja, hogy amire számíthat, az a kiszámíthatatlanság. A befogadó a saját érdekében kell félretegye előzetes elképzeléseit, sőt, világról alkotott tudását, különben hamar csapdában találhatja magát. Közben pedig maga sem fogja érteni, hogy került oda. A családi viszonyokról szóló tárgyilagos elbeszélések mindig többet mondanak a láhatónál, mégis váratlanul ér minket az események kifutása.
A hétköznapok banalitását itt egyszerre hatja át költőiség, ami miatt a Verseim címet sem érezzük olyan rendkívülinek, másrészt valami végtelen groteszk, keresetlen őszinteség. Olyan közelségre merészkednek ezek az írások, amit már túlzónak érzünk: elbeszélőink ugyanazon a hangon szólnak a gyereknek vett kisvasútról, szexuális devianciákról és arról, milyen érzés örökre az ágyneműtartóba ragadni, onnan követve tovább a többiek életét. Mi pedig már teljesen összezavarodunk: az ártalmatlan dolgok veszedelmesnek, az iszonyatosak hétköznapinak, banálisnak tűnnek fel.
Szvorentől érdemes a 2012-es Nincs, és ne is legyen remek darabjaival kezdeni, majd haladni tovább a tavalyi Verseim novelláival. Persze, a Pertu vagy Az ország legjobb hóhéra szintén nagyszerűek lettek. (Lakner Dávid)
Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik
Cserna-Szabó András abszurdja megint más eset. Kényelmetlenül éreznünk magunk itt nem kell, bár rendkívül fekete Az abbé a fejével játszik humora is. Mégis, egészen szórakoztatóan vágtázik végig történelmünkön, in medias res Martinovics Ignác esetével indítva. Logikus rend helyett hol szorosabb, hol lazább kötelékek révén halad előre a sztori, rámutatva, hogy a történelemkönyvek kézenfekvő magyarázataival szemben túl sok kapaszkodónk a legtöbb esetben nincs. És most ne arra gondoljunk, hogy a szerző jól rámutat az „elhallgatott igazságra”, szemben a közismert tényekkel.
Cserna-Szabó András: A gyógyulásnál is jobban akarjuk tudni, miért lettünk betegek | Magyar Hang
Új regényében a világ keletkezésének és pusztulásának megírását célozta meg Cserna-Szabó András. Az abbé a fejével játszik története korokon és országokon ível keresztül, hogy végül az apokalipszissel érjen véget. A szerzőt a világmindenségen túl kérdeztük Bödőcs Tibor paródiáiról és a Petőfi Irodalmi Múzeum helyzetéről is.
Nem, az Abbé anekdotagyűjteménye épp azt sugallja, hogy a valóság sokszor jóval banálisabb, kaotikusabb és véletlenszerűbb, mint az a regényes történetmesélés, amiben a bonyodalmat befejezés, a tézist és antitézist szintézis követi. Persze, látunk ilyeneket is, csak aztán mindig meglepődünk, amint a szintézist újabb antitézis váltja. Lelombozódnunk mindenesetre nem kell a Szíved helyén épül már a Halálcsillag szerzőjének új kötetét olvasva, még ha sokszor elég sötét dolgokról is szól ez a könyv. Ettől még talán az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb Cserna-Szabó-kötete született meg. (Lakner Dávid)
