A medve nem játék, az ima nem kötelező

Tartunk a disztópiáktól, nevetünk a szatirikus jelenábrázolásokon – de mi a helyzet, ha a kettő határterületére tévedünk? Jó esetben egyszerre riaszt és szórakoztat minket a felismerés: hiszen szinte már valóban ide jutottunk! Kevésbé szerencsés, ha inkább az író félelmeire, elfogultságaira ismerünk rá, mintsem saját korunkra.

Spiró György újabb kötete, az Egyéni javaslat esetében utóbbi, de szerencsére az előbbi is megeshet velünk. Ez pedig annak köszönhető, hogy többnyire néhány oldalas humoreszkek gyűjteménye a kötet, így egy-két fárasztóbb írás után bőven van lehetőségünk zseniális gyöngyszemekre bukkanni. Másfél éve a Kőbéka kapcsán azt írtuk a Magyar Nemzetben: Spiró eltúlozta a disztópiáját, miközben korábban remekül szórakozhattunk olyan művein, mint amilyen a Feleségverseny volt. Bár ott is törekedett a szerző mindenhova lőni, és nagyszerű sziporkák szintén akadtak, de nem tudott egységes, szórakoztató képet mutatni a regény, így összességében keserű szájízzel tehettük le a kötetet.

Az Egyéni javaslatban pont az a jó, hogy kicsemegézhetjük magunknak a kedvenc szövegeinket, egy idő után pedig már cím alapján érezzük, mit érdemes inkább átugranunk. Például azokat a parlamenti felszólalásként megírt iszonytató jövőképeket, amelyek a NER-világot játszi könnyedséggel helyezik sötét diktatúrák mindennapjaiba.

Viszont az ötlet maga nagyon is találó. Jó ideje már, hogy az életünket fenekestől felforgató döntéseket egyéni képviselői indítványok formájában nyújtják be, mintha csak egyetlen apró láncszem határozna gyökeres változtatásokról. Spiró ezt kicsit felpörgeti, és nála már ábécéadóról, illetve új évszakok bevezetéséről szólnak az egyéni javaslatok, amikről nyilván a legmagasabb helyeken hoztak döntést.

Az említett, a nyárelő és nyárutó életbe léptetéséről szóló szöveg még kifejezetten szórakoztató is, köszönhetően az ilyen soroknak: „a medveünnep után, ha a medve nem megy vissza a barlangjába, a fűtés leáll. Ha a medve visszamegy a barlangjába, félfűtés (+12,5 fokig) alkalmazandó március 15-ig. A medvét szabad elhatározásában befolyásolni tilos. Az illetékes medvét a budapesti állatkert igazgatója mint egyszemélyi felelős jelöli ki; azonos állatkertből más medvére, illetve másik állatkertből másik medvére hivatkozni tilos.” Persze, itt sem kiáltunk fel, hogy „szinte már itt tart az ország”, viszont annál jobban mulatunk a hasonló agymenéseken.

A fárasztóbb, mikor a szerző súlyosan árvalányhaj-sérült, reggeltől estig Wass Albertet szavaló világot képzel el. Felesleges trolletetésnek tűnik ez, hasonlóképp, mint a Jönnek a mélymagyarok: egyesek tudnak rájuk évtizedekig hivatkozni, miközben elmennek a szerző összes fontos szövege mellett.

Mint amilyen mondjuk a Karanpege színeváltozásáról szóló írás, amely ma talán még aktuálisabb lehet, mint a megírásakor. (Az Élet és Irodalom egyik 2013-as mellékletében már találkozhattunk a szöveggel.) A lényeg itt, hogy egy kitalált fogalom bedobásával, majd tisztázás nélküli sulykolásával milyen könnyen lehet befolyásolni a szavazótömegeket. Ilyenkor látszik, mennyire lényeglátó tud lenni a szerző, akiben az ötlet még az előtt merült fel, hogy a kormány a migráns kifejezés elterjesztésével megtalálta volna a saját karanpegéjét.

Szintén üdítőek azok a műfajparódiák, amikben nagyon is ráismerhetünk a mindennapjainkra. Ilyen az egymás mellett elkiabáló beszélő fejek tévévitája, vagy a sablonkérdésekkel dobálózó kulturális interjú. Az is nagyszerű, mikor az író egyszerű, köznapi történésekben mutatja meg az abszurdot: a szemrehányó szomszéd esetében például, aki képtelen megérteni, hogy nem hozzánk jött, aki először véletlenül az ő csengőjét nyomta meg. Miközben valószínűleg hallja, amit mondunk, de rég a társas együttélés szabályai közé sorolta, hogy bármivel szembesítenek minket, azonnal reflexszerűen tagadjunk. Lám: egy nagyszerű közéleti analógia, ami sokkal jobban tud működni, mint a kötelezővé tett imádsággal való rémisztgetés.

Spiró György: Egyéni javaslat, Magvető, 2019, 3499 Ft

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/17. számában jelent meg, 2019. április 26-án.