Még hogy az író nem hallja meg a kritikusi szót, és csak magának igyekszik megfelelni, amikor az új könyvét készíti elő! Úgy tűnik legalábbis, Nádas Péterre hatott a recenzens panasza, amikor A szabadság tréningjeit szerkesztette egybe. A könyvben olyan, az elmúlt évtizedekben született írásokat találunk, amelyek korábban vagy a Talált cetli című kötetben, vagy különböző lapokban voltak olvashatók.
Igaz, nem egészen a jelenlegi formájukban, vagy elszórtan, részletekben. A Talált cetli például először 1992-ben jött ki a Jelenkornál, majd nyolc évvel később ugyanott, jóval vaskosabb terjedelemben. A fülszövegben pedig ezt olvashattuk: „Egyszer egy fafaragó műhelyében álltam, néztem, ahogy dolgozik. A forgács a térdéig ért. Kérdeztem, miért nem viszi ki minden este. Mondta, titkos időszámítás. Vannak írások, amelyeknek megkegyelmezek, nem vetem tűzre őket, s még annak se vagyok megmondhatója, hogy a legérdemesebbeket őrzöm-e meg. Békés, derűs estéken mindenesetre összeraktam, ami megmaradt. Így került egymás mellé a tegnapi és a harminc év előtti, s még annak se láttam szükségét, hogy ezeket az egymástól távoli időket évszámokkal megjelöljem.”
Akadt viszont, aki sérelmezte ezt. Angyalosi Gergely írta a Kritika 1994/12. számában: az irodalomtörténésznek eleve nem közömbös, hogy az írások mikor születtek, helyenként pedig az olvasói tájékozódáshoz is szükséges, hogy a kort be lehessen lőni. A most megjelenő A szabadság tréningjei kötetben pedig már minden írás végén ott szerepel, mikor született. Igaz, most csak négy hosszabb szövegről van szó: az Észrevételek és a Hírek a hetvenes évek közepén íródtak, az Álomháztartás 1991-ben, míg A szabadság tréningjei a dátumozás szerint 1999-ben. Amihez máris érdemes hozzátenni, hogy a 2000-es Talált cetliben egy jóval rövidebb szövegváltozattal találkozhattunk, és aztán a 2000-ben, az Élet és Irodalomban vagy a Magyar Narancsban jelentek meg azonos című esszék.
Például az emlékezetes szöveg, amelyben a szerző a Budapest és Zalaegerszeg között közlekedő vonat első osztályú kocsijának vécéjét írta le megkapó hitelességgel, párhuzamot vonva az országban uralkodó közállapotokkal. „A Zalaegerszeg és Budapest között közlekedő gyorsvonatnak a tízéves politikai szabadságtól nemcsak a menetideje nőtt meg, hanem a világbirodalom összeomlása óta a kocsikat sem takarította ki többé senki. Sem kívülről, sem belülről” – olvassuk.
Izgalmas pedig, ahogy a tíz év távlata felbukkan korábbi írásokban is, ha esetleg nem is szándékoltan, de párbeszédbe lépve egymással. Miközben, mint fentebb is kitértünk rá, már az egyes írások is törmelékekből, rövidebb-hosszabb gondolatfutamokból vagy épp definíciószerűen lekerekített mondatokból állnak össze. („Szerelem: az enyémmé épített külső, a részletekben magamba vont egész.”)
Visszatérve a tíz évre, nézzük csak az Észrevételeket, ahol a távlat nosztalgikus sóhajra ad okot: „K. ott ül a fűben. Tíz éve már! Itt voltunk kamaszok. Egyszer úsztunk március tizenötödikén, mert lányok jöttek le a partra. Most a vitát hallgatjuk, ugyanott.” Vagy ugyanebben az írásban: „Ezeknek az éveknek nincsenek hősei, nincsenek mártírjai. A halottakat azonban tízévenként veti ki a sír. Ha pedig benzinnel leöntöd és felgyújtod magad egy hited szerint igaz ügy oltárán – hit, igazság, ügy, oltár: e szavakat lehet-e most szkepszis nélkül kiejteni? –, akkor a hírügynökségek perceken belül megmagyarázzák tetted okát a világnak: kényszerneurózisban szenvedtél.” A hetvenes években, napjainkban? Aktuális ugyanúgy.
Nádas Péter: A szabadság tréningjei. Jelenkor, 2019. 2999 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/21. számában jelent meg, 2019. május 24-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/21. számban? Itt megnézheti!
