Talán csak űrkosz az Isten hajában

Magasra teszi a lécet új kötetében az első, január 1-jére helyezett történettel Lackfi János: a Ha című, egy szuszra leírt, egyetlen hosszú mondatból álló mininovella arról szól, hogy édesapja, miután idővel jobban érdekelte az irodalom, mint a cselgáncs, nem utazott el az Európa-bajnokságra azzal a repülőgéppel, amely fedélzetén a honi dzsúdósport színe-virágával lezuhant. Sőt mi több: az édesapa előző este egy felolvasáson ismerkedett meg szerzőnk édesanyjával. „Aki akkor még nem volt az anyám, mert én még nem voltam én, sőt semmi se voltam, talán csak űrkosz az Isten hajában” – teszi hozzá Lackfi, hogy így zárja írását: „ha akkor azt a repülőt elérte volna, most én nem élnék, én nem írnám ezt, én nem bámulnám őt.”

A lécet a későbbiekben sem gyakran veri le szerzőnk, amely köszönhető többek közt annak, hogy Lackfi János, mint pályafutása során számtalanszor bizonyította, nem egynyelvű és egytematikájú író. Ebben a kötetben szinte történetről történetre változik a hangvétel, a komolyság regisztere, humorosra tragikus következik, aztán megint egy megható, és így tovább.

Mindezt nagy nyelvi gazdagságban, a sikerültebb darabokban minden szava élmény. „Lalibá, amikor épp nem a törit nyomta ezerrel, akkor az eszkimókról beszélt nekünk, ez volt a mániája. Hogy a testre kent fókazsír milyen remek hőszigetelő, hogy anyaszült pucéran alszanak fókabőr hálózsákjukban, hogy a jégkunyhó belül pont plusz egy fokos, ezért nem olvadnak a falak, hogy az eszkimóknál sértés, ha a vendég nem fekszik le a ház asszonyával, egy misszionáriust meg is öltek, mert nem volt rá hajlandó” – olvassuk a Pisztolytáska című kis etűdben, amely a tanár, Lalibá alakját idézi meg, aki „hasonlított Jézus Krisztusra, és erre rá is játszott”

Figurák kavarognak, furcsa és váratlan gondolatok és témafelvetések – azt észrevették például, hogy manapság kevesebb a vattával bedugott fülű ember? Ez miért lehet? –, biztos kezű, a nyelvet uraló tálalásban.

A korábban többnyire a Facebookon (és részben a Magyar Nemzet megboldogult Magazinjában) valóban naponta folytatott sorozat esetében tartani lehetett attól, hogy a szövegek jóval kevésbé érvényesülnek papíron, könyvben, mint a valamivel természetéből adódóan könnyedebb, lazább online közegben. Ez nem áll fenn: a könyvnek nyugodtan helyet szoríthatunk könyvespolcunkon is. Ráadásul Lackfi olyan jól, gördülékenyen és szórakoztatóan fogalmaz, nyelvi játékait, néhol bravúrjait fogyasztani olyan élvezet, hogy a kötet kisebb egyenetlenségeit is készséggel megbocsátjuk neki. Amelyik történetet eltalálja – és 80–90 százalékban eltalálja –, az nagyon jó, és még a maradék sem rossz, csak valamivel gyengébb. A Minden napra egy sztori olvasható valóban napi betevőként, kalendáriumszerűen, de egyben is remekül emészthető.

Lackfi János: Minden napra egy sztori. Helikon Kiadó, 2019. 3999 Ft

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/24. számában jelent meg, 2019. június 14-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/24. számban? Itt megnézheti!