Nagy sikert aratott Oravecz Imre 1972. szeptember című könyve Olaszországban. Idén megjelent a második kiadása, sőt már az utánnyomása is. Oravecz Imrével otthonában, a Heves megyei Szajlán beszélgettünk földről, Amerikáról, cigány-magyar viszonyról és régi karácsonyokról.
Részletek a Magyar Hang december 20-i (2019/51-52.) számában megjelent nagyinterjúból!
(...)
– Milyenek voltak gyerekkorában a karácsonyok?
– Akkor a nagy ünnep, a karácsonynál is nagyobb az újév volt. Karácsonykor egyáltalán nem volt ajándékozás, illetve maga a karácsonyfa volt az ajándék, amire a szaloncukron kívül az a sütemény került, amelyet anyám sütött. És aggattak még rá almát és diót is. Ajándékozás egyébként sem volt szokásban. Születésnapot sem ünnepeltük, sem ajándékkal, sem anélkül. Csak névnapot, étellel, itallal, de azok közül csak a nevezetesebbeket, Jánost, Istvánt, Annát, Erzsébetet. És tudja, mi volt e mögött, miért nem ünnepelte a parasztember a születésnapot?
– Mi sem ünnepeltük, de nem tudom, miért nem.
– A hitünk tanítása az volt, hogy amikor az ember világra jön, akkor a siralom völgyébe születik bele, ezért ezen nincs mit ünnepelni. A névnapot kell ünnepelni, azt, hogy megkeresztelték, hogy nevet kapott, ami által kikerült az eredendő bűn állapotából. Ehhez igazodtunk. Örülni természetesen örültünk a karácsonyfának, a gyerekek a szaloncukornak, a felnőttek annak, amit jelképezett. Tudja, mi volt a régi Szajlán a karácsonyfa? Boróka.
– Pedig mekkora fenyőerdő van itt, a szajlai határban.
– Akkor még nem volt, a fenyőt, az értéktelen feketefenyőt a téesz telepítette, ráadásul a szántóföldekre. És olyan sem volt, hogy csak úgy kimegyünk az erdőre, és kivágunk egy fát, mint most. Az erdőt akkor jobban őrizték, mint a gulágon a táborokat. Most a tolvajok háborítatlanul garázdálkodnak, plusz derékban vágják el a fákat, hogy ne kelljen lehajolniuk.
És a Szenteste is más volt. Egész nap böjtöltünk, húst nem lehetett enni, csak tésztát meg diót. Éjfél után ehetett az ember mást is, hurkát is, kolbászt is, mármint – az 50-es években legalábbis – az, aki minden tekintetben teljesítette beadási kötelezettségét és vágási engedélyt kapott. Emlékszem rá, hogy a húgommal milyen epedve vártuk haza a szüleinket az éjféli miséről, és milyen mohón ettük végre a „rendes” ételt. Aztán elégedetten lefeküdtünk, és mialatt aludtunk, ők behozták kintről az eldugott borókafát, és felöltöztették, mi pedig reggel felébredvén boldogan láttuk, hogy itt járt a Jézuska, meghozta a karácsonyfát.
(...)
Miért költözött vissza szülőfalujába? Mi fogadta otthon? Miért olyan fontos a föld, a gazdálkodás? Milyen tanácsokat adott Antall Józsefnek? Miért rúgták ki az Új Magyarországtól? És a Pesti Hírlaptól? És az ÉS-től? Miért nevezte Ungvári Tamás ökumenikus szerkesztőnek? Miért utasította vissza a József Attila-díjat? Milyennek látja ma a rendszerváltást és az azóta eltelt 30 évet? Minek kellett volna történnie? A válaszokat keresse a Magyar Hang december 20-án megjelent 2019/51-52. számában!
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/51-52. számban?Itt megnézheti!
