Dmitry Glukhovsky rendkívül egyszerű eszközökkel dolgozik Poszt című, eredetileg hangoskönyvként megjelent, könyv alakban magyarul olvasható új regényében: az ismeretlentől való félelmünkre játszik rá. És minél jobban lecsupaszítja a szöveget, minél közelebb kerül a zsigeri rettegéshez, annál nagyobb hatást ér el. Populáris és szépirodalmi értelemben egyaránt. Az orosz szerző ugyanis mindkét térfélen biztosan mozog, emiatt szinte észrevétlenül képes vegyíteni az akciódús disztópiát az egzisztenciális szorongással, a horrort a metafizikával, a krimit a társadalomkritikával. A végeredmény pedig, ahogy azt Glukhovsky világhírűvé vált Metró-trilógiája esetében megszokhattuk, lebilincselő, roppant súlyú szöveg, amelytől nehéz szabadulni.
„Ha elolvasol egy könyvet és két hétig depressziós vagy tőle, tudod, hogy az jó munka” – fogalmazott az író egy korábbi interjújában. A Poszt ebből a szempontból is kiváló munka. Már maga a cím megérne egy külön elemzést. A regény egy pusztító háború, a Széthullás utáni (posztapokaliptikus) világban játszódik, helyszíne egy határállomás, az egykori Jaroszlavl egyik gyárából kialakított Poszt, amelynek feladata az Oroszországból megmaradt Moszkóvia keleti végeinek őrzése, egészen pontosan a Volgát átívelő híd felügyelete. Főszereplője, Jegor a kamaszéveiből éppen kilépő fiatal (posztadoleszcens), aki nemcsak életkorát, de származását tekintve is határhelyzetben van: cigány édesanyja miatt előítéletek célpontja, ám mivel szőke apjára ütött, nevelőapja ráadásul a Poszt parancsnoka, környezetének gyűlölete a felszín alatt fortyog.
A valóság túltett minden szatírán | Magyar Hang
Új kiadásban, nyolc novellával kiegészülve jelent meg Dmitry Glukhovsky, a Metro-trilógia és a Text szerzőjének novelláskötete, az Orosz népellenes mesék. Ebben a sci-fivel vegyített politikai szatírában szürreális Oroszország képe rajzolódik ki, olyan világ, ahol semmi sem az, aminek először gondolnánk. A könyv új kiadása kapcsán beszélgettünk a kötet egyik fordítójával, M.
És mindehhez még a regény cselekménye is egy korszak elmúlását dokumentálja, méghozzá egy határsértésből kiindulva. A mérgező gázokat kilehelő folyó gyilkos ködbe vonta a hidat, átkelni rajta még védőfelszerelésben is lehetetlen, a határ őrzői így unalmas semmittevésben töltik az életüket. Egészen addig a napig, amikor a zöld ködből egy alak bontakozik ki. A Poszt a már említett Metró-trilógia világához csatlakozik, annak folytatásaként beszéli el, mi történt azt követően, hogy a háború a moszkvai túlélőket a föld alatti állomásokra kényszerítette. Vagyis a regény a történetfolyamban és az író életművében is egyfajta utólagos (poszt-) kiegészítés szerepét tölti be. Ez azonban semmit sem von le az értékéből. Sőt, az egyetlen helyszínen játszódó, már-már kamaradrámává sűrített Poszt klausztrofóbiáját és a hatalmi manipuláció korlátlan lehetőségeinek ábrázolását tekintve talán túl is tesz elődjén.
A legnagyobb téttel bíró határátlépés a személyes integritás (végső soron az élet) megőrzésének vágya. A központi parancsok a hatalom üzenetét hordozzák: az egykor hatalmas Oroszország újra erős lesz. Moszkóvia kellően megerősödött ahhoz, hogy visszacsatolja a nagy háború során elszakadt keleti területeket, ehhez azonban arra van szükség, hogy mindenki vakon higgyen a felemelkedő birodalomban, és kérdés nélkül szolgálja azt. Apró, de egyre gyakoribbá váló jelek azonban arra figyelmeztetnek, a fővárosban közel sem olyan idilli a helyzet, ahogy azt a Posztra érkező katonai egység daliás parancsnoka lefesti. És a hídon túlról érkezett szent ember, Danyiil atya a pokollá változott világról szóló tanításai is az egyén felszámolását, a hitben való feloldódást várják el, még akkor is, ha ennek már semmi értelme, hiszen a közelgő vihar mindent elsöpör.
Jegor azonban – kamaszos lázadásának minden hevületével – egyaránt kétségbe vonja a katonai hurráoptimizmus, és a végítélet miatt elvárt bűnbocsánat létjogosultságát. ő elsősorban önmagában, főként a dalszerzői tehetségében hisz, és reméli, hogy szerzeményeivel végül sikerül meghódítania a Poszt legszebb lánya, a nála hét évvel idősebb Misell szívét. Ez az elszántság pedig kifejezetten jól jön, amikor a hídon túlról valóban megérkezik a Danyiil atya által jósolt forgatag. Glukhovsky remek arányérzékkel építi fel az apokalipszis utáni világot, amely nem véletlenül emlékeztet annyira a „Széthullás” előtti időre, arra a korra, amelyben élünk. A propaganda, az egyéni érdekek mentén alakított vallási parancsolat és a hatalmi téboly a katasztrófa mindkét oldalán egyformán számolja fel a személyiséget. A Poszt talán legrémisztőbb üzenete, hogy világméretű pusztulás nélkül is disztópiában élünk.
Dmitry Glukhovsky: Poszt. Ford.: M. Nagy Miklós. Helikon Kiadó, 2019. 4299 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/51-52. számában jelent meg december 20-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/51-52. számban? Itt megnézheti!
