Az emberiség hímnemű, a férfi a nőt nem mint olyat, hanem önmagához viszonyítva határozza meg, nem tartja autonóm lénynek (…) A férfi a Szubjektum és az Abszolútum, a nő a Másik – írta Simone de Beauvoir 1949-ben megjelent művében, A második nemben, amelyet a Vatikán a mai napig a tiltott könyvek listáján szerepeltet. Az eltelt közel hét évtizedben a világ számos pontján és az élet számos területén javult a nők megítélése, de valódi egyenlőségről még ma sem beszélhetünk. Ez ügyben Hollywood a leghangosabb manapság, ahol naponta protestálnak a nyilvánvaló fizetéskülönbségek és a női rendezők hátrányos megítélése miatt, nem is beszélve a metoo-ról. Pedig ennél szélesebb körű problémáról van szó: a harmadik világhoz képest a nyugati társadalomban élő nők élete ugyan sokkal könnyebb, szabadabb, de az élet minden területét itt is a férfiak uralják, határozzák meg annak működését.
Ezzel szembesít Caroline Criado Perez újságíró, műsorvezető és feminista kampányszervező a Láthatatlan nők című könyvében, amelyben az élet számos területéről vett adatokkal próbálja meg alátámasztani feltevését, miszerint ezt a világot, amelyben ma élünk, férfiak tervezik férfiaknak, pedig ez a fajta úgynevezett adatszakadék akár a nők életébe is kerülhet. Perez szerint sokkal többről van szó, mint kirekesztésről, a „nem gondolkodás” következménye, hogy a gyógyszerkísérleteknél, az autókon végzett töréstesztek során, de akár egy iroda hőmérsékletének beállításánál vagy a hóeltakarítás módszerének kialakításánál is figyelmen kívül hagyják a nők létezését.
Caroline Criado Perez: Láthatatlan nők (Gabo Kiadó, 2019.)Amikor azt mondjuk, ember, úgy értjük, férfi – ez Perez vizsgálatainak kiindulópontja. Módszeresen veszi sorra, hogy veszik semmibe a nőket az élet számos területén a mai napig. A nők átlagosan kisebbek a férfiaknál, ám az átlagos férfi súlyához viszonyítva tervezik meg a különböző orvosi eszközöket, számolják a gyógyszerek hatóanyagát, sőt a férfiak kézméretéhez illeszkedve dobják piacra a különféle okostelefonokat is.
A legmegdöbbentőbb mind közül, hogy az autók tervezésekor használt tesztbábukat évtizedek óta ugyanazokkal az átlagos férfitestet leképező paraméterekkel látják el, az ülések, a pedálok és biztonsági övek megtervezéskor figyelmen kívül hagyják a női test felépítésének még a legfőbb jellemzőit is; használnak ugyan női tesztbábukat, de kizárólag az utastér üléseiben. Ennek a következménye pedig az a statisztika, amely szerint a nők 17 százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak meg közúti balesetben, és 47 százalékkal nagyobb eséllyel szenvednek súlyos sérülést, mint a férfiak.
De a fegyveres szervek esetében is hátrányos helyzetből indulnak a nők: a hagyományos golyóálló mellények például kialakításuk miatt nem nyújtanak megfelelő védelmet. Perez rávilágít arra is, hogy nem létezik nemsemleges fogalmazás, ennek legjobb példája a futball. „A férfifoci helyett csak annyit mondunk, foci, de ha nők játsszák, mindig úgy fogalmazunk, női foci. Az egyik legnagyobb gond, hogy ezt észre sem vesszük.”
A Láthatatlan nők című könyv noha sok fontos felvetést tartalmaz, gyakran mégis egyoldalúan értelmezi a problémát, ami pedig sok esetben ugyanolyan kirekesztőnek tűnhet, mint maga a téma, amelyről szólni kíván.
Caroline Criado Perez: Láthatatlan nők. Ford.: Kránicz Dorottya. Gabo Kiadó, 2019. 4990 Ft
