Harold Bloom, a tavaly októberben elhunyt amerikai irodalomtudós, korának meghatározó kritikusa szerint a négy legnagyobb kortárs amerikai író Thomas Pynchon, Cormac McCarthy, Philip Roth és Don DeLillo. Hiába tartják azonban – Bloom ítéletétől nem függetlenül – az olasz családba született szerzőt a XX. század egyik legjelentősebb alkotójának, amíg három társának szinte minden könyve olvasható magyarul, tőle az elmúlt közel ötven évben csupán néhány kötetet adtak ki, és azokat is gyakran jóval az eredeti megjelenésüket követően. DeLillónak eddig nem nagyon volt szerencséje a magyar könyvpiacon, most azonban talán esély nyílik rá, hogy alaposabban megismerjük munkásságát. A Jelenkor a 2018-ban újra kiadott Fehér zaj után az eredetileg négy éve publikált Nulla K című regényét is megjelentette, vagyis a visszatekintést követően majdnem naprakészek lehetünk az amerikai író életműve kapcsán. Mindezt ráadásul Széky János újabb nagyszerű fordításában.
A posztmodernek megállás nélkül keresnek. A világ rejtélyes mintázatait kutatva próbálnak utolérni valamit, amiről már az indulás pillanatában is tudják (vagy legalábbis sejtik), hogy sosem bukkanhatnak a nyomára. Nincs cél, nincs a sötét mélység fenekén pihenő igazság, csupán a kaotikus mintázatok (felszínei) jelennek meg, hogy csapdába csalják az írót és az olvasót egyszerre.
Don DeLillo Amerika titkainak nyomába eredt a szórakoztatóipartól (Americana), az amerikai focin (End zone), a popszakmán (A fenevad szabad) és az akadémiai világon át (Fehér zaj) a Kennedy-gyilkosságig (A mérleg jegyében), valamint a szeptember 11-ei terrortámadásig (The falling man). Megfejtései nem univerzális világmagyarázatok, a megoldást a szövegei féktelen humora, játékossága, a popkultúra és a magas irodalom között vándorló nyelve és az önmaga által kínált megoldások illuzórikussága jelentik. Akárcsak kortársai, DeLillo is az entrópia megszállottja (volt), műveinek alapvető témája az egyre nagyobb fokú rendezetlenség felé tartó világ. Cosmopolis című regényében (és az abból készült 2012-es David Cronenberg-filmben) a limuzinja zárt világában utazó milliárdos éppen ebben a káoszban próbál rendet tenni, kudarca – egy másik szinte kötelező posztmodern jelenségként – az apokalipszis vízióját tárja elénk.
Az elmúlt két évtizedben megjelent művei azonban lassú elmozdulást mutatnak, mintha a helyenként időskorinak nevezett regényeiben – The body artist, Point omega – a kaotikus, paranoid és a széthullás felé tartó játékosság helyét a széthullás utáni rezignáció vette volna át. A féktelen (nyelvi) humor szikár történetmeséléssé változott, a Nulla K-t pedig e folyamat betetőzéseként vehetjük a kezünkbe.
Jeff Lockhart, az elbeszélő, különös univerzumba vezeti be az olvasót, a halál utáni élet egyszerre fantasztikus és félelmetes világába. Jeff édesapja és halálos betegséggel küzdő mostohaanyja úgy dönt, lefagyasztják magukat, hibernációban kivárva, amíg a tudomány elér arra szintre, hogy biztonsággal visszahozhassák őket az életbe. Az emberi élet határainak újraértelmezése ürügyén a narrátor és a halhatatlanságba igyekvők egy posztszovjet kaukázusi ország forró, „szikes lapályán” felépített futurisztikus bunkerben igyekeznek értelmet adni mindannak, amiben addig részük volt, hiszen a halál felé tartó lét egzisztencialista elvének kiiktatása komoly filozófiai fejtörőt jelent. És nem csak számukra.
A Fehér zaj egyik szereplője (a nyolcvanas évek közepén) még úgy vélte, hogy minden történet halállal végződik, három évtizeddel később azonban már inkább az a kérdés, hogy végződik-e bárhogy egy történet, innen pedig már csak egy lépés, hogy létezik-e egyáltalán történet, és tovább: mit kezdjünk a történetben megragadni kívánt élettel?
Don DeLillo: Nulla K. Ford.: Széky János. Jelenkor Kiadó, 2020. 3499 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/8. számában jelent meg február 21-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/8. számban? Itt megnézheti!
