Grecsó Krisztián: Nem élhetünk úgy, hogy folyamatosan rettegünk

A koronavírus-járvány is úgy jött, mint egy súlyosabb betegség, egyik pillanatról a másikra mindenki kikerült a saját életéből – többek közt erről beszélt a Veiszer Alindának és László Pálnak adott videóinterjúban Grecsó Krisztián. Az írót Vera című regényével Libri irodalmi díjra jelölték, nemrég pedig mi is röviden faggattuk róla, mi hiányzik neki a legjobban a karantén előtti időkből.

A mostani videóinterjúban a járványhelyzetet és korábbi súlyos betegségét ahhoz hasonlította, mint mikor valaki elutazik vagy külföldre költözik, és ott hirtelen barátok, viszonyrendszer, kapcsolatok nélkül marad. – Társas magányban éltük át, úgy, hogy ez mindenkivel megtörtént, egyszerre utaztunk el, és most lett elég. Sógornőm mondta, hogy ha valaki egy vulkán mellett él, ott sem lehet folyamatosan rettegni. Mert megkérdezik, hogy hogy mersz kimenni sétálni? Hát máshogy nem lehet – fejtette ki a videóinterjúban.

Szóba került korábbi súlyos betegsége is. A rák egy pillanat alatt juttatta el arra a szörnyű felismerésre, hogy nélküle is menne ugyanúgy tovább a világ, végül pedig már egy sétának is örült, annak egyáltalán, hogy a levegőn lehet. De a felgyógyulás után ez nem marad meg sokáig, egy idő után újra normálisabb életet él az ember, és nem tekint úgy egy ilyen díjra sem, hogy milyen apróság az élet egésze mellett. – Nagy drukk van bennem és folyamatos önterápia, hogy a Verának van esélye, de ez nem jelenti, hogy a könyv nyer, és ne legyek csalódott, ha nem nyer – mondta az író.

Beszélgettek arról is, a korábbi közéleti megszólalások után mennyi rettentő sok gyűlölet érkezett, és még egy békítő jellegű megszólalás után is özönlöttek a hasonló levelek. Emiatt kicsit hátrébb lépett ettől, nem tudta figyelmen kívül hagyni, mennyi felesleges stresszt okoz mindez az embernek. Ráadásul évek után úgy érezte, hogy ugyanazt ismétli tizenhatodjára.

Azért felvetődött a Térey-ösztöndíjak kérdése, Grecsó pedig örül, hogy nem jelölték, és így nem kellett ezzel a dilemmával megküzdenie. Azzal, hogy hősiesen visszautasítsa-e, és akkor „három napig mindenki ollézik, majd három évig én nem.” Ismer olyan írókollégát is, aki nagyon nehéz helyzetben volt, végül mégis visszautasította. – Olyan jó volt nem megkísértettnek lenni – tette hozzá.