Nemcsak a napi sajtót érdemes böngésznünk, ha vezető politikusaink viselt dolgait illetően jobban képbe szeretnénk kerülni. Akad ugyanis, aki már egy 1885-ös regényben megírta, hogy mennek a dolgok mifelénk, ha kampányígéretekről és politikusi dőzsölésről van szó.
Igaz, offshore-számlákról és drogos hajóutakról nem fogunk olvasni Tolnai Lajos könyvében, a Reakció Kiadónál most újra kijött A polgármester úrban. De ha koronként változhat is, az urak milyen változatos módokon szeretik jól érezni magukat, tetszelegve a propagandamédiában és ígérgetve korlátlanul, azért a dolgok lényege közös. Ez pedig: az emberek védelmezőjének szerepében feltűnni, közben magánzsebeket gazdagítani, törtetni és kiszorítani, szembedicsérni, de a háta mögött folyamatosan fúrni a másikat. Nemes jellemet hazudni, Istenről, hazáról és családról szépeket mondani, közben romlottabban viselkedni bárki másnál.
Itt például a 2019-es önkormányzati kampány jelöltjéről is szó lehetne: „István bácsi – csak így hívják városszerte. Hitvestársát rég elverte, s egy alázatos szolgálócskával él; fiairól, törvényes fiairól tudni sem akar, hanem azért a hivatalvadász intelligencia István bácsit a becsület, hű hazafiság, családi erény, polgári tiszta erkölcsök mintaképének tartja. Ezt István bácsi tudja jól, és el is hiszi okoskodás nélkül.”
Persze, van benne valami, hogy a mára némiképp elfeledett Tolnait, ahogy Balogh Ákos Gergely szerkesztő a könyvbemutatón fogalmazott, áthatja az emberutálat. Dühből ír, maró gúnyával kortársait célozva meg, annak idején pedig szórakoztató játék lehetett kiválogatni, melyik alakjával kit figurázott ki. De szeretjük mi az ilyet, megszokhattuk politikai szatírák esetében A Tanútól A miniszter félrelépig.
A polgármester úr esetében pedig már azzal dobhatjuk fel magunkat, hogy korunk hőseit azonosítjuk be a szereplőkben. Ki az, aki a nemzeti hevületet igyekszik kihasználni, ki mutatja magát a szegények barátjának? Ki beszél keresztény erkölcsiségről úgy, hogy szeretetet tőle családtagjai sem kapnak?
Nem könnyű megkülönböztetni a régieket a mostaniaktól, mikor épp ilyen plasztikus képen elevenednek meg: „Csoportban nem láttam soha krokodilusokat, de ha ezeknek itt a merev tartásukat, kemény mozdulatlan nyakaikat és forgó, tüzes szemeiket nézem: a Nílus szép és gazdag, nádas vidékéből egy darab eleven részt mégis ide tudok képzelni.”
Kivételként ott a címszereplő, Tarczali Tamás polgármester úr, aki a korszak megszokott településvezetőivel szemben decens, lánglelkű férfiú, mindene a tisztesség. De hiába, ha körötte csupa érdekemberek hemzsegnek, akik bármikor elárulnák, ha tehetnék. Kicsit a „jó király” mítoszát is sugallja ez, de igaz, hogy Tarczali összetettebb karakternek bizonyul azért.
A Reakció korábban már kihozta Tolnai egy korábban csak a Pesti Naplóban megjelent regényét, az Új föld, új szerencsét, ott egy jóravaló leányt szembehelyezve felelőtlen szülőkkel és élvhajhász telepesekkel. Látnivaló, hogy a szerző előszeretettel megy neki a gonosz világnak, amivel szemben mintha csak az őt jelképező, jobb sorsra érdemes figura lenne a becsület egyedüli megtestesítője. De ha a sértettség is vezette a pennát, az író tisztánlátása tagadhatatlan, mi pedig remekül szórakozunk a tipikus szituációkon és jellemrajzokon.
Tolnai Lajos: A polgármester úr, Reakció Kiadó, 2019, 3990 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/41. számában jelent meg, 2019. október 11-én.
