Melyek egy kémregény legfontosabb jellemzői? A paranoiába hajló állandó feszültség, a felszín alatti nagy összefüggések feltárása, az esztétikai minőséggé avatott titoktartás és a penge élén táncoló ügynökök lélegzetelállító mutatványai. De semmiképpen sem az önmarcangolás, a lélekelemzés és a párkapcsolati dinamika feltárása. Javier Marías spanyol szerző Berta Isla című műve e tekintetben valódi bravúrt hajt végre azzal, hogy majd hatszáz oldalon mesél el egy kémtörténetet, amelyben előbbiekből alig, utóbbiakból azonban bőséggel kijut az olvasónak. Mintha egy titkos küldetés árnyjátékát látnánk a falon, vagy még inkább e játék elemzését olvasnánk olyasvalakitől, aki maga sem tudja, mit is lát pontosan.
Ellenkémregény: talán ez a Berta Isla legpontosabb műfaji megjelölése. Olvasóként tisztában vagyunk vele, hogy az operatív műveletek valósak, ahogy a veszélyt is a bőrünkön érezzük, ám az akciókról semmit sem tudunk, csupán a hiányt érezzük, amit a kém távolléte okoz. A címszereplő Berta és későbbi férje, Tomás Nevinson Madridban találkoznak a hatvanas évek végén. Egymásba szeretnek, és örökké együtt akarnak élni, ám a félig angol, félig spanyol Tomás már valaki egészen másként tér vissza oxfordi tanulmányai után. „Időnként nem tudta biztosan, hogy a férje valóban a férje-e, valahogy úgy, ahogy az ember félálomban nem tudja, hogy ébren van-e vagy álmodik, hogy még ő irányítja-e a gondolatait, vagy azok már kifulladva vakvágányra futottak.”
Berta kételyeit a valóság táplálja, a spanyolul és angolul egyaránt anyanyelvi szinten beszélő férjét angliai évei alatt valóban megkörnyékezte a titkosszolgálat, Tomás pedig elvállalta a feladatot, így időről időre eltűnik felesége életéből, és amikor visszatér, semmit sem árulhat el abból, mi történt vele. Ez már önmagában tehertétele a házasságnak, ám Tomás az egyik küldetésről már nem tér haza. A Falkland-szigeteki háború kitörésekor szívódik fel, és Berta semmilyen hírt nem kap felőle egészen addig, míg az MI6 halottnak nyilvánítja a férfit.
Az egyik legjelentősebb spanyol szerzőként számon tartott Javier Marías nem a szűkszavúságáról híres. Hosszan kibontott történetei azonban a szószátyárság ellenére sem hatnak túlbeszéltnek, bármilyen alaposan járjon – akár egy mondaton belül – többször körbe egy témát, nem érezzük a szigorú szerkesztő hiányát. Akárcsak magyarul eddig megjelent kötetei – Beleszerelmesedések, Holnap a csatában gondolj rám, Rossz kezdet – a Berta Isla majd hatszáz oldala is – Tomcsányi Zsuzsanna fordításának is köszönhetően – meglepően könnyedén átszalad az olvasón.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy súlytalan lenne. Marías elhallgatásokból, titokból, vágyakozásból, hiányból és haragból felépülő regénye egyforma elevenséggel és hitelességgel mutatja be a történet magánéleti, illetve történelmi-politikai aspektusait. Az elsődleges narráción túllépve pedig még akár metafikcióként is olvashatjuk a Berta Islát. „Olyanok vagyunk, mint egy regény harmadik személyű narrátora” – olvashatjuk a kém jellemzését. „Nincs neve, nem szereplője a történetnek, ahogy az egyes szám első személyű narrátor; de mindenki éppen ezért hisz neki, és bízik benne. (...) Nyilvánvaló, hogy van valahol, ugyanakkor nem létezik, és megfordítva, nyilvánvaló, hogy létezik, de megtalálhatatlan. Lenyomozhatatlan. Vigyázat, most a narrátorról beszélek, nem a szerzőről, aki otthon ül, és nem felelős a narrátora dolgaiért, sőt azt sem tudja megmagyarázni, hogy az honnan tudja, amit tud.”
Javier Marías: Berta Isla. Ford.: Tomcsányi Zsuzsanna. Jelenkor Kiadó, 2019. 3999 Ft
