Bizonyos dolgokat megélünk, mielőtt megértenénk – írja Sally Rooney Baráti beszélgetések című regényében. A megértés előtti tapasztalat normális esetben elvész a reflexióban, az ír szerző azonban bámulatos érzékkel ragadja meg a mások számára az ébredés előtti álomhoz hasonlóan elillanó pillanatokat. Bár az intellektuális reflektálatlanság önellentmondásnak tűnik, Rooney mégis képes egyszerre naiv és elmélyült, tanácstalan és bölcs, felszínes és filozofikus szöveget alkotni. A Baráti beszélgetések olyan, mintha zavarba hoznánk egy filozófust, aki a hirtelen támadt vákuumban felcseréli az „a priorit” az „a posteriorival”, és még csak nem is szégyelli magát emiatt.
Magyar olvasóként különleges a helyzetünk, hiszen először a fiatal író második, Normális emberek című regényét vehettük kézbe tavaly, debütáló alkotása, az eredetileg 2017-ben megjelent Baráti beszélgetések csak most látott napvilágot. Egy érett, a pályakezdés tapasztalatait ironikusan újraíró mű ismeretében újdonságként belekezdeni az első regénybe mindenképpen kihívást jelent, hiszen így a már megismert szöveg újonnan felfedezett ismeretlenségének érzésével közelíthetünk az egyszerre roppant ismerős, mégis nagyon távoli nyelvhez és történethez. Ez már csak azért is érvényes, mert Sally Rooney ugyanannak a narratívának két szeletét tárta elénk, a Normális emberek világa ezúttal új szereplők életén keresztül válik alaptapasztalattá.
Frances, az elbeszélő fiatal dublini egyetemista, aki korábbi barátnőjével, immár legjobb barátjával, Bobbival együtt spoken word (költészeti performansz)-esteket tart. Az egyik ilyen eseményen megismerkednek Melissával, az egy generációval idősebb fotóssal, majd a férjével, Nickkel, aki közepesen híres színész. Rooney a karakterábrázolás tekintetében rendkívül pragmatikus. „Hát én meleg vagyok. Frances meg kommunista” – mutatja be önmagukat Bobbi Melissának. Nincs finomkodás, nincs a társadalmi elvárások miatt rejtegetett titok, a természetes őszinteség mégsem válik forradalmi tetté, a szöveg nem felforgatni kíván, csak dokumentál. Úgy tűnik, az Y generáció számára a homoszexualitás, az ideológiai küzdelmek, az osztály- és generációs különbségek már meghaladott dolgok, feltűnnek természetesen, de nem jelentenek megoldandó problémát.
Annál inkább konfliktusos Frances lelkivilága és a megélt valóság viszonya: saját értelmezésében nem képes az érzelmekre, a regény azonban éppen a társas érintkezés anomáliái miatt támadt komplex érzések feldolgozását végzi. A lány beleszeret Nickbe, aki szintén nem közömbös Frances iránt, afférjuk pedig alaposan felforgatja mind a négyük életét.
Ez az élet látszólag a felszínen mozog, mintha a narrátor valóban képtelen lenne elmerülni benne. Csakhogy a mélység talán nem több az elérésére való képtelenség felett érzett bánattal, ami folyamatos (ön)ellentmondásokba kergeti a szöveget, és lassan kiderül, hogy Sally Rooney éppen ezekben tudja megragadni a tapasztalat előtti ártatlanságot. Ami nem más, mint a művészet.
Frances még a súlyos betegsége húsba vágó valóságát is elsősorban az írásban képes artikulálni. A szövegben válik önmagává. „Többet tudtam meg az érzéseidről az elmúlt húsz percben, mint az elmúlt négy év alatt” – mondja Bobbi a lánynak, miután elolvasta az első novelláját. A szövegén kívüli valóság mintha csupán egy spoken word előadás lenne, egy költészeti esemény, ami az azonnali hatás, a közönség lenyűgözése kedvéért jött volna létre. Talán ez a Baráti beszélgetések leglátványosabb önellentmondása.
Sally Rooney: Baráti beszélgetések. Ford.: Dudik Annamária Éva. 21. Század Kiadó, 2020. 3990 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/14. számában jelent meg április 3-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az üzletekben vagy digitálisan! És hogy mit talál még a 2020/14. számban? Itt megnézheti!
