Van egy hely Óbudán, ahonnan átlátni a panelok erdeje fölött. Van egy helyem a Duna-parton is, ahonnan karnyújtásnyira van csak a folyó. Elolvastam itt is, ott is, és elalvás előtt is lapozgatom egy ideje Jász Attila föntről és lentről, vízről és fákról, ébrenlétről és álomról, fényről és sötétről szóló kötetét. A szerző nyomokat olvas és régiek nyomába ered a Belső angyal lapjain. Az elkerülhetetlen halálról beszél, és végső soron az élet elkerülésének az elkerüléséről fogalmaz meg ajánlásokat.
„A legpontosabb megszólalás a hallgatás, ahogy a fenyőágról felriasztott bagoly száll az éjszakai, behavazott játszótér fölött” – írja az esszéistaként, valamint az Új Forrás főszerkesztő-törzsfőnökeként is ismert költő, aki a fülszöveg tanúsága szerint egy a bensőjében megállás nélkül kamerázó angyallal együttműködve formálta versekké az utóbbi években összegyűlt feljegyzéseit. A kötet címlapján Molnár Péter – ujjlenyomatot, évgyűrűket, formálódó bolygót idéző – Kezdet című grafikája látható, a szövegek pedig mintha arról szólnának, hogy nem lesz vége. Hogy a halál átélhető és időnként átkopog a kertkapun az újjászületés. Addig is – adja tudtunkra Jász Attila – dolgunk van.
A Belső angyal ebből a szempontból munkaköri leírás és ars poetica. Az után kutat, hogy mi is a feladat. A „Mire termett a költő?” kérdésre keres válaszokat. Jó költőnek lenni ugyanis – olvassuk a Tolnai Ottónak címzett A könnyűség álma című versben – egyszerű bár, de nem könnyű dolog. A jó költőnek várni és figyelni is tudni kell. Jegyzetelni, amit az angyal rajta keresztül közölni akar. Lassító szolgálatot látni el, lefékezni az égből zuhanó szavakat.
Jász Attila jó költő. Utazik és éjszaka a teraszon meditál, zenébe merül vagy festményekből töltekezik. Csendben él és csendéletszerűek a szövegei. Egybeölti a földdel az eget és szavakat szed ketté olykor ehhez. (álom, látás); (bölcs, ülés); (élet, halál) – néhány csak a kötetben szereplő, zárójelbe tett és dőlt betűkkel szedett alcímek közül.
Ahogy tavaszi égen a felhők, a Belső angyalban úgy következnek a formák egymás után. Szellősebb szerkezetek úsznak a vaskos tömbök közé. Szemlélődéskortyok és látványesszenciák váltják a szójátékos, komoly hangulatskicceket. A kötetben számos ajánlás kapott helyet. Hölderlin toronyszobájába a versbeszélő fehér ingben zarándokol, a jajcei vízesés szomszédságából Kőrösi Csomának üzen, egy ízben Erik Truffaznak fúj a papírra köszönetet, máskor Jarmusch és Tarkovszkij képein álmélkodik. Útközben a tovasuhanó tájat olvassa, és szívesen veszi számba a színeket.
A legtöbbször a kék fordul tán a könyvben elő: fénykék, pihekék, lehetetlenkék, őszi kék, vagy annak a bögrének a sötétkékje, amelyből a tengert issza a megszólaló. És, mintha a kék égből kerülnének a könyvbe a Belső angyal sorai is. Hogy kicsoda az, aki mindezt tolmácsolja nekünk? Holddal teázgató fénymunkás, aki tudja, kölcsönbe kapta az életét. Tóvá lassuló, a felhőket visszapillantóból leső költő, aki megpróbálja a hóesés mögül kibetűzni az angyaltollakat. Jólesik a világra csodálkoznunk vele.
Jász Attila: Belső angyal. Kortárs Kiadó, 2019. 2500 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/18. számában jelent meg április 30-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában!
