Kétségtelen, hogy a legegyszerűbb lenne hősökre és megalkuvókra, harcosokra és defetistákra, szélsőséges esetben pedig árulókra és kitartókra osztani múltunk egy-egy darabját. Hogy a történelem jóval összetettebb, azzal lapunk rendszeres olvasói (is) feltehetően pontosan tisztában vannak. Elv és a lehetőség szerinti gyakorlat, szándék és cselekvés között szinte mindig kisebb-nagyobb repedéseket, olykor szakadékokat fedezhetünk fel az első vonalban feltűnő politikusok esetében is.
Akár természetesnek tekinthetjük tehát, hogy minálunk a történelem forgószele által felkapott, majd elhajított figurák többnyire kifejezetten kényszerpályán mozogtak, következtében pedig rejtve maradtak valódi szándékaik.
Súlyos viszonyok között lett az 1919-es proletárdiktatúra idején a Vörös Őrség szentendrei parancsnoka a városi rendőrségen korábban fontos pozíciót betöltő, református lelkész édesapától származó Perjessy Sándor, aki maga soha nem volt kommunista. Helyzetét alapvetően határozta meg a rendszerrel való együttműködés összeegyeztetése a szabotázzsal egybekötött embermentéssel.
Amikor a Tanácsköztársaság alatt gyakran alkalmazott megfélemlítési akcióra, a túszszedésre utasította a helyi direktóriumi elnök, lemásolta, majd kiszivárogtatta a tizenhárom fős listát, többeket személyesen figyelmeztetett. A kijelöltek így két ember kivételével el tudtak menekülni. A Pesten június 24-én kirobbant ludovikás puccskísérlet nyomán Szentendrén is kisebb – a kezdetektől reménytelen sorsú – lázadás tört ki, amelynek vezetőit Perjessy menekülésre biztatta. A megtorlás dühe a helyi káplánt érte el végül, akit kivégeztek.
A Tanácsköztársaság bukása után Perjessy Sándor hároméves börtönt kapott, 1939-ben posztumusz rehabilitálták (így lánya is minden további nélkül hozzámehetett Ludovikát végzett vőlegényéhez). A Kádár-rendszer által a proletárdiktatúra hősévé emelt Perjessy 1919-es szerepéről nemrégiben jelent meg Magyar Endre Lénárd történész – az eseményeket, a bírósági tárgyalás hiányosságait imponáló logikával és alapossággal bemutató – kötete, amely rávilágít arra, hogy a férfi sorsa másként is alakulhatott volna, ha a személyétől egyébiránt független káplángyilkosság nem vet árnyékot ügyére.
A szabadulását követően terménykereskedőként dolgozó Perjéssy esete, mint a szerző joggal megállapítja, látványos példája annak, hogy „mennyire félrevezető minden olyan kísérlet, amely a konkrét történelmi szituációt, az adott személy szerepfelfogását és cselekvését nem a rendelkezésére álló mozgástérből és kényszerpályából magyarázza, hanem valamely ideológiai paletta színskálája szerint próbálja átkontextualizálni. Ennek sajnálatos példája az, hogy napjainkig nem történt meg az egykori marxista-leninista helytörténeti kánonban megformált és napjainkra is áthagyományozódott, ideáltipikus »forradalmi rendőrkapitányról« szóló narratíva felülvizsgálata.”
Magyar Endre Lénárd: „A rémuralom készséges szolgája kívánt lenni”? – Perjessy Sándor és a Tanácsköztársaság elleni felkelés Szentendrén (1919. június 24–25.). Clio Intézet, Budapest, 2020.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/29. számában jelent meg július 17-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/29. számban? Itt megnézheti!
