Aki futott már valaha kinn, a szabad levegőn, pontosan ismeri azt az érzést, amikor már jól tudjuk, egyéni rekordot fogunk dönteni. Csakhogy igen sokan vagyunk olyanok is, akik mellett épp ebben a pillanatban felbukkan valaki, és simán leköröz minket. Egyéni rekord ide vagy oda, valahogy ilyenkor mindig csökken az örömérzetünk: az emberbe mintha kódolva lenne, hogy ne önmagához, hanem másokhoz viszonyítsa fejlődését.
Márpedig ha körülnézünk a világban, nagyon gyakran találkozunk ezzel a jelenséggel. A verseny a világ történéseinek hatalmas részét érinti, megtalálhatjuk a hétköznapi helyzetekben, a bennünket körülvevő termékek sokaságában, a pénzügyi világban – és természetesen a sportban is. Nehéz olyan területet találni az életben, amely nem függ össze vele. Néha nagyon is látható és kívánatos jelenség, gyakran azonban nem ismerjük fel, és nemritkán áldozatává válunk anélkül, hogy ez tudatosodna bennünk.
Többek között ezeket a kérdéseket boncolgatja Dag O. Hessen biológus és Thomas Hylland Eriksen szociálantropológus nemrég magyarul is megjelent, A versengés paradoxonjai című művében, amelyben a szerzőpáros az élet legkülönbözőbb területein megmutatkozó versenyek természetét mutatja be az olvasónak, legyen szó a YouTube-ról, a Manchester Unitedról vagy éppen az eget ostromló mamutfenyőkről.
A versengés ugyanakkor korántsem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk. Kitűnő példa erre Charles Darwin elképzelése, a nemi szelekció, amelynek értelmében a legrátermettebb egyedek vihetik tovább tulajdonságaikat. Egyes fajoknál a nemi eltérések néha így extrém mértékűek, például ami a méretet, az agancsot, a színpompát, az éneket vagy az általános viselkedést illeti, amit elsősorban az indokol, hogy így kívánják felkelteni a nőnemű egyedek érdeklődését. Úgy tűnik azonban, hogy ez az embernél megfordult, hiszen a mi fajunk kultúrtörténete során kétségkívül a női nem volt az, amelyik mindvégig jobban adott a külsejére.
Csakhogy itt koránt sincs szó ellentmondásról! Mint a legtöbb faj esetében, az embernél is mindkét nem választ és választódik. Ráadásul ezt a versenyt szimmetria jellemzi, minthogy mindenki azt akarja, hogy kiválasszák, sőt, hogy a lehető legjobb válassza ki. A különbség pusztán annyi, hogy a nők a világon szinte mindenütt a fiatalságot és a termékenységet jelző eszközöket vetnek be, míg a férfiak inkább olyan eszközökkel élnek, amelyek a státuszukat és a hatalmukat hangsúlyozzák és erősítik.
A szerzőpáros könyve így rámutat arra, hogy a versengés nélküli világ egyszerűen elképzelhetetlen, az életünk minden apró részletére kiterjed, ezért mindenképpen érdemes megismernünk, ha nem akarunk lemaradni – a versenyben.
Dag O. Hessen – Thomas Hylland Eriksen: A versengés paradoxonjai. Ford.: Patat Bence. Typotex Kiadó, 2018. 3200 Ft
