Kevés fejlődési irány tudná úgy aláásni egy szabad társadalom alapjait, mint annak az alapötletnek az elfogadása, hogy a vállalati vezetőknek, azonkívül, hogy részvényeseik számára a lehető legtöbb pénzt biztosítsák, más szociális felelősségük is van – mondta egykor Milton Friedman Nobel-díjas amerikai közgazdász, amit a mai napig előszeretettel idéznek a neoliberális közgazdászok. E nézet szerint az erkölcsnek nincs különösebb keresnivalója a gazdaságban, ugyanis teljesen más területekről van szó.
E nézetrendszerrel szemben állnak azok a közgazdászok, akik az erkölcs nélküli gazdasági rendszert valóságos szörnyszülöttként értelmezik – kitűnő példa erre David C. Korten, a vállalatok népszerű kritikusa, aki szerint a kapitalizmus „a lelkünket követeli és a húsunkból táplálkozik”. A piackritikusok szerint a kortárs gazdasági életet szisztematikusan a pénzvágy és a megfékezhetetlen materializmus hajtja, így az teljesen ellentétben áll az etikus, tartalmas társadalmi élet elérésével.
Ám olyan közgazdászok is akadnak, akik egészen máshogy értelmezik ezt a kérdést. Közéjük tartozik Julie A. Nelson, a bostoni University of Massachusetts professzora, ő nemrég magyarul is megjelent, Emberarcú kapitalizmus című könyvében azt állítja, hogy a gazdasági rendszerek olyan élettelen gépezetekként való kezelése, amelyek erkölcs nélküli törvényeknek megfelelően működnek, inkább csak egy elképzelés, nem pedig tény. Sőt, a szerző szerint a gazdaság mint gépezet metaforája rendkívül káros, ugyanis eltakarja előlünk a világ valódi mozgatórugóit, amelyek munkára és gondoskodásra késztetik az embereket és működtetik a vállalatokat. Viszont ha felismerjük, hogy a gazdaság nem egy gépezet, hanem egy élő, emberek alkotta és az etikai döntéseink által formált rendszer, amelynek figyelemre és gondoskodásra van szüksége, akkor egyénileg és össztársadalmi szinten is jobb döntéseket hozhatunk és jobb életet élhetünk.
Hogy ezen állítását alátámassza, Nelson megvizsgál néhány, a mechanikus gazdaság eszméjéből származó, az egyének motivációjával kapcsolatos eltorzított vagy egyszerűen hamis meggyőződést. Elképzelhető, hogy valaki gondozó munkát végez, és ezt legitim módon a pénzért csinálja? Elképzelhető, hogy a hétköznapi munkával rendelkezőket a pénzen kívül más is motiválja? Előfordulhat az, hogy egy vállalat felvesz valakit „emberi erőforrás”-ként, és őt emberként kezeli? Mindez csak néhány olyan kérdés, amelyen keresztül a szerző bemutatja a bizonyítékokat arra, hogy az emberi motivációk bizony összetettek, és ez az összetettség nem marad a kapun kívül, amikor a munkavállaló vagy a főnök a munkahelyre érkezik.
A könyv így nem csak lerombolja bennünk a gazdaság mint embertelenül működő gépezet dogmáját, hanem egy inspiráló szellemi utazáson keresztül arra is ösztönöz minket, hogy újragondoljuk a gazdaság működéséről alkotott elképzeléseinket és az abban betöltött saját szerepünket is. Így pedig Nelson műve nem pusztán az ökológiai közgazdaságtanba nyújt betekintést, hanem az emberi élet mozgatórugóit is feltárja előttünk.
Julie A. Nelson: Emberarcú közgazdaságtan. Ford.: Máté Katalin. Pallas Athéné Kiadó, 2019. 1999 Ft
