A pokolnak is vannak túlélői

A pokolnak is vannak túlélői

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Kötter Tamás, a hazai újgazdagok világának avatott tollú krónikása meglepő tárgyú új kötettel örvendeztette meg széles olvasótáborát. A yuppie-k életét ügyvédként és személyes kapcsolatrendszeréből is jól ismerő és megörökítő író most olyan területre, a második világháború harcaiba vezeti olvasóit, amelyről ma már alig akad bárkinek személyes tapasztalata. Ennek a háborúnak az egykori szövetségesek országaival szemben valójában nincs érdemleges hazai szépirodalmi lenyomata sem. Másutt ma is sorozatban jelennek meg a traumát eldolgozni próbáló írások, ugyanakkor itthon, főleg a politikának köszönhetően az irodalomban hallgatás övezi múltunknak ezt a szeletét.

Kötter Tamásnak most kétszeresen is sikerült betöltenie ezt az űrt. A némaság feloldása mellett a tőle megszokott színvonalon tett le a nyugati háborús szépirodalom zömével egyenrangú alkotást az asztalra. A tizenhat novella jó része a keleti fronton, a második magyar hadsereg pusztulásának színterén játszódik, néhány írás a felfoghatatlanul brutális budapesti ostromnak állít emléket. Végül a Régi szép idők című záró írás néhány idős, egykori frontharcos ifjúság fénye által megszépített emlékezésével zárja a novellafüzért.

A Férfiak fegyverben, bár szerzője jóval a háború után született, hiteles képet ad a harctér világáról. Kötter érzékelhetően alapos katonai tanulmányokat végzett, mielőtt belefogott az írásba. Minden a helyén van, egy megrögzött fegyvertörténész sem találhatna komoly fogódzót leírásaiban. Az eseménysorok sejtetik, hogy írójuk minél több korabeli visszaemlékezésből tájékozódva is igyekezett magát elhelyezni a számára eddig ismeretlen terepen. Bár az ajánlás szerint frontharcos nagyapjának is emléket állít a kötettel, végig kívülről, mintegy riporteri látással szemléli az általa leírt eseményeket.

Erre szüksége is van, mivel az elénk tárt, a hétköznapi embernek időnként érthetetlennek tűnő, de háborús helyzetben logikusan brutális döntések könnyen elvihették volna akár a hatáskeltés irányába is. A szenvtelen tárgyalási mód ezzel szemben inkább kiemeli a történtek és a helyzetek abszurditását, amelyekben gyakran civilből katonává érő hősei mozognak, akik között egyaránt akadnak önfeláldozó vagy másokat cserben hagyó, emberségüket megőrző, vagy a karrierért mindent bevető, esetleg pusztán a túlélésre játszó emberek. Ugyanúgy, mint az őket kibocsátó hátországban, csupán itt, éles helyzetben ezek a tulajdonságok hatványozottan számítanak.

Mivel a könyv érthető módon zömében háborús tapasztalatokkal nem rendelkező olvasókat vezet be a front világába, így szerkesztése is ezt a célt szolgálja. A cselekménysor menet közben válik egyre komorabbá, ahogy az egyik novella, a Tűzkeresztség hőse, a lelkesedésből önként a frontra menő fiatal tiszt is fokozatosan szembesül a várakozása és a valóság közötti ellentéttel. A záró novella mindenesetre azt sugallja, hogy a pokolnak is vannak, lehetnek túlélői.

Kötter Tamás: Férfiak fegyverben – Frontnovellák a II. világháborúból. Pesti Kalligram, 2020. 3990 Ft

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/24. számában jelent meg június 12-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy digitálisan! És, hogy miről olvashat még a 24. számban? Itt megnézheti!