A poklok poklától a földöntúli boldogságig

A poklok poklától a földöntúli boldogságig

Grecsó Krisztián: Magamról többet (Fotó: Magvető)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Mostanában szerencsére nem kell nélkülöznünk a Grecsó-köteteket. A szerző a Verával nyert Libri irodalmi közönségdíjat, de idén már meg is jelent új kötete, a Magamról többet. Ezzel közel húsz év után visszatér pályakezdő műfajához: legutóbb 2001-ben jött ki a Caspar Hauser-verseskötet, de még emlékezetesebb a két évvel korábbi Angyalkacsinálás.

A most megjelent könyvből viszont több mindennel találkozhattunk már, méghozzá akkor, amikor azok igazán aktuálisak voltak: a poklok poklának megjárása és a földöntúli boldogság idején. Mennyivel más így, hogy az egyik a kiindulópont, a kötet végére pedig eljutunk a másikig! A címadó darabig, amelynél szebben az elmúlt években kevés vers szólt apai örömről, a megszületett kislány iránti felelősségről, életünk átértékeléséről. Arról, hogy itt és most valami igazi történik: „Anyám első szavai hozzám. / Én mit mondtam a lányomnak először? / Csak néhány napja történt, / Hogy lehet mégis ilyen / Klasszikusan elfeledett emlék?” Vagy a borítóra kiemelt idézet: „Hány éve várok rá, / Hogy elénekelhessem valakinek / A Bóbitát, aki fontosabb, mint én.” Ezt a „fontosabb, mint én”-gesztust ismétli a kötet zárlata, átértelmezve egyúttal a címet is: „Magamról, tőle teljesen függetlenül, / Többet nincs mit mondanom.”

Idáig jutunk tehát azoktól a versektől, amelyek a mindent elborító fájdalomról, a szenvedésig lecsupaszított testről szólnak, és arról, hogy akit csak meglegyint a halál, egyedül marad, végtelenül egyedül. A rákkal küzdő, aztán szerencsésen felépülő költő egyik legmegrázóbb verse a Mint akinek hagyaték, amely a kötet elején helyezkedik el. Amikor először találkozhattunk vele, hideglelős, rettenetes érzés fogott el minket, a vég borzalma meglegyintette az olvasót is. Most kiindulópont lett: innen épül vissza minden. Onnan, ahol a vers zárul: „De mert ha egy egészen / Kicsit is közel kerülsz hozzá / (neki még a karján sem bizsergeti / a szőrt a találkozás végleges elektromossága, / de te már jobban egyedül vagy, / mint aki foganni készül), / Semmi másra többé / Nem tudsz figyelni. / Csak magadra.”

Rettenetes igazságnak tetszett, hogy aztán a születő gyermek egy pillanat alatt cáfoljon meg mindent. „Csak menj tovább. Egy érzés sem végleges” – ahogy Rilke versében, a Gott spricht zu jedem nur-ban olvassuk. A sors persze kegyetlen játékot játszik velünk, az idő egyszer a végtelenségig kitágul, máskor teljesen bezárul, egy szobára, testre, félelemre szűkül.

A Magamról többet versei pontosan mutatják meg ezt a hullámvasutat. Tegnap még a felszüremlő emlékekbe kapaszkodva mondogattuk, nem lehet, hogy csak ennyi legyen. Ma már új emlékeket teremtünk, hagyaték helyett örökséget mondunk, kíváncsian fürkésszük a jövőt. És közben folyamatosan megszámláltatik minden: Grecsó Krisztián legújabb kötetében a legnagyobbak hasonló verseit, többek közt Babits Mihályt és Kosztolányi Dezsőt megidézve. De akkor sem kell, hogy kész legyen a leltár, ha József Attilát idézve tudjuk is: éltünk, „és ebbe más is belehalt már”.

Grecsó Krisztián: Magamról többet. Magvető, 2020. 2999 Ft

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/21. számában jelent meg május 22-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/21. számban? Itt megnézheti!