Hogyan lett volna minden más, és mégis minden ugyanolyan? A Nézzünk bizakodva a múltba! antológia szerzői azt a feladatot kapták, képzeljenek el egy alternatív történelmet számunkra. Miként változhatott volna múltunk és jövőnk, ha száz évvel ezelőtt nem ez a trianoni döntés születik? Mi vezethetett volna odáig, hogy ne darabolják fel hazánkat, és hogyan hathatott volna felmenőinkre, ha más sors jut nekik?
A Hévíz folyóirat kiadványában olyanok erednek a kérdés nyomába, mint Selyem Zsuzsa, Mán-Várhegyi Réka, Csabai László vagy Kácsor Zsolt. Miután irodalmi kalandozásokról van szó, rögtön tolhatnánk is el magunktól a közhelyet, hogy a „mi lett volna, ha?” történelmietlen kérdés. Csakhogy itt az előszóban Ablonczy Balázs történész teszi egyértelművé: annyira azért mégsem az. A kontrafaktuális történetírás kikövetelte a maga helyét, még ha akadtak is, akik kétségeiknek adtak hangot.
Ebből a legjogosabb talán, hogy az ilyesmi sokszor wishful thinking, azaz vágyvezérelt gondolkodás eszköze lesz. Trianon, illetve a magyar történelem menete kapcsán ez különösen így lehet. Hiszen hogy máshogy képzelnénk el a dolgok megváltozását, mint hogy egy véletlen szerencsének, esetleg hosszú ellenfolyamatok miatt, de jóra fordul a helyzetünk? Valami rossz történt, de milyen lenne, ha jól alakulnak a dolgok? – ez a kérdés kering ilyenkor bennünk.
Nagyjából annak szellemében, mint a mottóként is használt Örkény-egyperces szól: négy-öt tenger mossa partjainkat, a „magyar” szó mindenütt ige lesz, és a létező legjobb dolgokat jelenti majd, továbbá még a „háború” kifejezés is jelentését veszti, de új életet kezd fagylaltízként. („Eper, puncs, háború, csokoládé.”)
Szerencsére a kötet szerzői is kellő iróniával viszonyultak ehhez az alapgondolathoz, így náluk, ha úgy is tűnik, hogy minden egy csapásra megváltozik – végül mégis felsejlenek a megváltoztathatatlan viszonyok. Mint Berniczky Éva novellájában, ahol a szerencsés fordulat következtében megvalósul az egyenlőség, szegények és gazdagok együtt költöznek egy sorsolás után az ungvári palotába. Hogy aztán mégis kiütközzenek a jól ismert emberi tulajdonságok: az irigység, a gőg, a szegényebbek lenézése. Ahogy Papp-Zakor Ilkánál is hiába a fényes jövő, a bérház fiatal lakója csak azon tud bosszankodni, hogyan riassza el a folyton kellemetlenkedő idős asszonyokat az ajtaja elől és ablaka alól.
Kácsornál aztán már fél évszázadnyi alternatív történelmen vagyunk túl, hogy mégis azt találjuk: hiába lett béke és monarchia, azért a kultúrharcos hevületet csak nem sikerült megúszni. Az egyik legjobb pedig talán Zoltán Gábor novellája, benne Tisza István meggyilkolásával. Itt kiderül: egy adott helyzetben alakulhatna épp másként a történelem, és egy szép délelőtt megmenekülhetne a miniszterelnök – csak hát utána jön egy újabb délután. Ez is tökéletesen mutatja, amit Trianon kapcsán egyébként számba kell vegyünk száz éve: ha 1920. június 4-e másként is alakul, hogyan lett volna 5-étől? Hiszen a történelem nem állt volna meg: maradnak az elégedetlenkedő nemzetiségiek, a forrongó országok, a járvány, a gazdasági válság és egy sor nehezítő tényező.
Izgalmas kötet ez az antológia, még ha a szerzők időnként lehettek volna bátrabbak, kísérletezhettek volna az ismeretlennel. Itt a viszonyok sokszor túl ismerősek, nem elég meghökkentőek, pedig egy teljesen más helyzet még pontosabban rámutathatna, kik is vagyunk valójában.
Nézzünk bizakodva a múltba! Alternatív Trianon. Szerk.: Cserna-Szabó András és Fehér Renátó. Cser Kiadó, 2020. 3495 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/28. számában jelent meg, július 10-én.
