Rákerestem az interneten az utolsó dák király, Decebal domborművére. A Kazán-szorosban fellelhető szobor 55 méter magas és 25 méter széles, igazi monumentális alkotás. Így leírva mégis másként hat, mint kép alapján. Hát még személyesen látva milyen lehet. Mintha egy Grimm-mesébe csöppent volna az ember, olyan. Látjuk is magunk előtt, ahogy megelevenedik a hatalmas kőtömbfej, majd rémálmainkban vissza-visszatér hozzánk.
A kutakodásra Szálinger Balázs új kötete, az Al-dunai álom bírt rá. Valahol ez is a célja ennek a naplónak, buzdítva az olvasót, hogy képzelje maga elé a Vaskapu-szorost és vidékét, Orsovát és a különös nevű falvak sorát (Galambóc!), fejben barangolja be maga is őket a szerző útmutatása nyomán. Előnyben lehet, aki már járt arra, gondolnánk elsőre, de aztán ez mégsem biztos. A képzelet elvégre jobban tud szárnyalni, míg a valóság gúzsba köt, nem sok választási lehetőséget hagy számunkra. Olyan ez, mint Jókai Mór esetében, akiről Szálinger azt írja, feltehetőleg nem járt itt, mielőtt megírta Az arany embert. Egy másik változat szerint megfordult a Kazán-szorosban, de már jóval a regénye megírása után, „és kijelentette: ha a munka megkezdése előtt látta volna ezt a helyet, nem tudta volna ilyen jól megírni.” Pontosan értjük, miért.
Szálinger Balázs viszont 2018-as útja során bejárta a vidéket, hogy aztán élménybeszámolóiban ne csak a látottakról, de a rég odaveszett városokról, népekről is meséljen. Olyan helyen jár, ahol kultúrák találkoztak és találkoznak egymással, a színes közép-európai forgatag emléke olyasmi, amit egykultúrájú nép mindig nehezen képzel maga elé. Vagy legalábbis kevéssé érti, nem tudja áldásait, és persze azt is félreérti, milyen nehézségei lehetnek egy ilyen együttélésnek.
Közben a szerző elgondolkozik azon is, át lehet-e lépni a nemzeti-nemzetiségi ellentéteket, felül kell-e egyáltalán írni őket, hogy azzal ismét csak veszítsünk, a homogenizálás felé lépjünk. Erről hol komolyabb gondolatmenetekben olvashatunk, máskor a szerző könnyedebb hangvételre vált, mondjuk, Bödőcs Tibor barátját idézi, akinek elmesélt egy vicces jelenetet a Google Translate-alapú társalgásról. „Azt mondja, vegyünk fel meredekebb témákat. Gépi hangon meg is mutatja, mire gondol: »mi-a-ba-jo-tok-Tri-a-non-nal?«, »Clemenceau me-nye-egy-kur-va«, »hazugság-ban-él-tek«, »mi-azt-hazudjuk-hogy-ti-hazudtok«, »mi-is«.”
Szóval, jut bőven hely az efféle reflexióknak is, ez pedig még olvasmányosabbá teszi a kötetet, megnyugtatja az olvasót két tájleírás között. Máskor a fentebb említett Decebal-szobrot állíttató román üzletemberről, Constantin Drăganról fejti ki sarkos véleményét. Na, nem is csoda, elvégre egy egykori vasgárdistáról van szó, aki Ceaușescu könyvkiadója lett, a Securitate külkereskedelmi tevékenységében vett részt, illetve könyvet írt többek közt Antonescu marsallról. Igazán színes múltja éppolyan jellemző történet lesz, mint a víz alá süllyedt Ógradináé, vagy épp Krúdy Gyuláé, aki kamaszként úgy lett az Orsova című lap leglelkesebb szerzője, hogy el sem kellett idáig jönnie.
Szálinger nagyon érzi ezt a világot, első prózakötetének olvasóit pedig feltehetőleg szintén magukkal fogja ragadni a történelem sodra. És bár itt nem versekről van szó, mégis nagyon felismerhető a szerző stílusa, prózai térképköltészete. Karantén idején olvasva pedig legalább úgy is érezhetjük, messzire menekültünk az egész őrülettől.
Szálinger Balázs: Al-dunai álom, Magvető, 2020, 3299 Ft
A kötetből korábban több részletet is közöltünk.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/47. számában jelent meg, november 20-án.
