Már a borító is beszédes. Azokra a régi papírfigurákra emlékeztet, amelyeket például kekszesdobozok aljáról lehetett kivágni, és a férfi – vagy női alakra különféle ruhákat lehetett a szélükön lévő kis lapocska segítségével ráhajtogatni. Ilyen ráhajtogatható ruhaként jelenik meg a címlapon Ménes Attila egész alakos fotója. De mire is tudjuk őt ráhajtogatni? Nem titok, a fülszöveg elárulja: Danyiil Harmszra. Innen ered a kötet alcímnek is beillő műfaji meghatározása: hamsziádák, és ugyanilyen néven futottak a szöveg korábban megjelent darabjai is folyóiratokban.
Danyiil Harmsz (eredetileg Juvacsov) akkor élt és írt hátborzongatóan abszurd és avantgárd műveket, amikor az ilyesmiért hazájában nemhogy értetlenség járt, hanem egyenesen börtön. A sztálini Szovjetunióban vagyunk, a második világháború előtt, abban az időben, amikor mások mellett Harmsz kor- és bizonyos tekintetben szellemi társa, a nálánál másfél évtizeddel idősebb Bulgakov is alkotott.
Harmszot művei okán ugyancsak rendszerellenesnek tekintették, fogságra, majd száműzetésre ítélték, ahonnét végül kiszabadult, és egy ideig gyerekkönyvek írásával kereste a kenyerét. Hitler csapatai már mélyen bent jártak a Szovjetunióban, amikor Harmszot ismét letartóztatták, ekkor őrültnek tettette magát, úgyhogy pszichiátriai intézetbe zárták, ott halt meg 1942-ben. Műveinek legjava csupán a Hruscsov idejében bekövetkezett rehabilitációját követően jelenhetett meg. Magyarul antológia- és folyóiratbéli közléseken kívül mindeddig két kötete látott napvilágot: egy gyerekkönyv, valamint egy válogatott gyűjtemény abszurd, rövid írásaiból.
A magyar olvasónak az effajta rövidprózák kapcsán óhatatlanul Örkény jut az eszébe. Elcsépelt és nagyon leegyszerűsített lenne azt mondani, hogy Ménes Attila egyperces harmsziádákat írt, vagy, mondjuk, Harmsz nyomdokain írt Örkény-novellákat, esetleg fordítva. A hatás ugyanakkor oly módon is nyilvánvaló, ha a szerző látszólag csak az egyikre játszik rá tudatosan – ettől még a szövegek egy része simán Örkény köpönyegéből bújhatott elő (akinek egyébként, afféle kikacsintásként, elő is kerül a neve). Mindezzel együtt korántsem valamiféle egy kaptafára menő masszáról, ugyanannak a kártyának a többszöri kijátszásáról van szó. Ezek a rövid szövegek színesen és sokarcúan változatosak, akad köztük filozofikus eszmefuttatás éppúgy, mint mininovella, abszurd és groteszk karcolat, citátumba illő mondatok vagy éppenséggel prózába öntött verssorok.
Egy régebbi interjúból, de az egyik közösségi oldalra föltett posztjaiból is tudhatjuk, hogy Ménes Attila számára a Fiumei Úti Sírkert – ahogy fogalmazni szokott – az office. (Egyébként a harmsziádák is ilyen posztokból indultak el.) Föltehetően ezeknek a szövegeknek is egy, esetleg nagyobb része a temetői padokon, az árnyas fák alatt született. Ihletet adó hely, a biztos írói tudást lírai tónusokkal erősíti tovább, nem mellesleg mélységeiben is megmutatja az életet, egy pillanatra se tévesztve szem elől az út végén mindnyájunkra váró, olykor lelki, olykor nagyon is valóságos halált.
Ménes Attila: Műanyag szalonna. Jelenkor Kiadó, 2019. 2699 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/45. számában jelent meg november 6-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/45. számban? Itt megnézheti!
