Az utolsó olyan kiállítás volt 2020-ban számomra, amelyet még a járvány miatti blokád előtt megnézhettem, Gömör Tamás 100 portréja a budapesti Hadik Szalonban. Imponáló volt első látásra a kiállított művek sokfélesége. A megszokott profi, egységes keretek is hiányoztak. Nagyon sokszínű művésszel állunk szemben, aki színész, rendező, zenész, operatőr és fényképész is egyben. A portrékon nemcsak a stílusbeli, hanem a hozzáállásbeli változatosság is tükröződik. Miközben egy operatőr, sőt, egy dokumentumfilmes szemfülességével elkapott arcok remek példáit látjuk, vannak nagy gonddal megvilágított, mesteri stúdiófelvételek is. Gömör Tamás nem is törekedett a stílusegységre, sőt a képek elkészítése is nagyobb időintervallumot fog közre. Egyes képei a múlt évezred végére emlékeztető, tekercses és emulziós negatívjairól illetve diáiról kerültek a válogatásba, mások pedig a tegnap digitális eredményei.
Egy időben az alkotó albumot is kiadott 100 portré 2003–2019 címmel, amelyben neveik alapján ábécésorrendbe rendezte képei alanyait. Ez kissé megnehezítette a szerkesztést, mivel sokszor nem a legszerencsésebben kerültek az arcok egymás mellé, mégis figyelemreméltó kiadvány született, amely jól segíti a híresember-portrék egyik fő funkcióját: közelebbről megismertetni olyan embereket, akik valamilyen szempontból sokaknak érdekesek. Ugyanakkor közelebb hozza azokat is, akikkel nem áll módunkban találkozni, mert szinte soha sehol nem láthatók, maguknak valók és csak a szűk köreikben élnek. Ezt azzal éri el a fényképész, hogy néha a sztárok mindennapiságát is megjeleníti, hangsúlyozza. Néhány attribútummal, tárggyal, gesztussal vagy fényhatással megismerhetőbbé, elérhetőbbé teszi a kiválasztott személyek világát, egyéniségét és személyiségét. Gömör Tamás kiválóan iskolázott szemét dicséri, hogy sokszor él a remek kompozíciókat, izgalmas lélektani hatásokat kiváltó képkörülvágás eszközével. Néhány képen alig látszik valami az ismert figurából, mégis vagy talán éppen ezért többet ad át annak lényegéből és lényéből.
Egyik, számomra talán a legkedvesebb kép Tabányi Mihály, nemrégen elhunyt harmonikaművész portréja, amely a szenvedély, a koncentráltság és a spontaneitás remek példája. Balogh László és Czutor Zoltán zenészek portréi éppen annyit mutatnak a modellből, amennyi ahhoz kell, hogy egyes mélyebb, nem feltűnő személyiségjegyükre ráhangolódhassunk. Alkotónk sokszor játszik a tükrök adta lehetőségekkel, ugyanakkor El Kazovszkij, portréja, enyhén vádló és filozofikus tekintete nekünk mutat tükröt. Amikor ilyen arc tekint ránk, mindig felmerülhet bennünk: mit művelünk, mire pazaroljuk a drága életünket? Herczeg Zoltán merengő exhibicionizmusa is megnyerő.
Számomra talán Jelenits István teológus és Zsótér László rendező portréja a legsikerültebb. Az egyikőjüket személyesen ismerem, a másikkal még sohasem találkoztam, mégis a képek révén úgy érzem, egyformán közel kerültek hozzám. Huszár Zsolt elegáns portréja pedig méltó megemlékezés a tragikus körülmények között eltávozott kiváló színészről, akivel az utolsó napjaiban ismerkedtem meg a Sirályban. Zseniális volt és lelkesítő.
Nagy felfedezés számomra Gömör Tamás. Az jó, amikor mindig mást mond, párbeszédet, vitát provokál egy alkotás. Érezni rajta, hogy a mindenkori jelent közvetíti. Persze kritizálni is lehet néhány művet, mint ahogy a könyvet is. Fel lehet tenni kérdéseket, hogy például miért kerültek bele reklámfotók, munkafotók, kissé idegenül ható pózolások? De ez az anyag, minden esendősége ellenére így hiteles. Meggyőződésem, hogy ideálisabb körülmények között és egy kicsit több idő alatt valami egészen rendkívüli kiállítást és albumot lehet összerakni Gömör Tamás munkáiból. Mivel ritkán van az embernek alkalma bemutatkozni, néha sokat, mindent meg szeretne mutatni magából, és ez érthető álláspont. Az a fegyelem, kreativitás és kompozíciós képesség, amely néhány képét a műfaj legjobbjai közé emeli, bizonyítja, hogy nagyon oda kell figyelni ezután is ennek a kiváló fényképésznek a tevékenységére.
Gömör Tamás: 100 portré, 2003-2019. GMR Reklámügynökség Bt., 4500 Ft
