A régi karácsonyokhoz szorosan hozzátartoztak a képeslapok, melyeket közeli és távoli ismerősök, rokonok és barátok küldtek egymásnak, hogy az ünnepen így emlékeztessék magukat és a másikat egymás fontosságára. A polcon sorba rakott üdvözlőkártyák ugyanúgy fontos ékei voltak az ünnepnek, mint a szaloncukor vagy a csúcsdísz a fán. Ezek a gesztusok mára kikoptak a divatból, pedig néhány kedves kézzel írt sor sokkal többet jelent, mint egy Facebook-üzenet, egy sms. Az idei karácsony más volt, mint eddig, nálunk csak a szűk család gyűlt össze, elmaradt a nagy ünneplés a legközelebbi, családtagként szeretett barátokkal. Most a képeslapok mondtál el helyettem, mennyire fontosak is nekem.
A képeslap egykoron a legfontosabb üzenetközvetítő eszköz volt, de hogy milyen sokrétű jelentéssel is bírt, kiderül Petercsák Tivadar néprajzkutató-történész, muzeológus most megjelent könyvéből, A magyar képeslap történetéből. Százötven éve, a porosz-francia háború idején Oldenburgban született meg a képes levelezőlap: August Schwarz könyvkereskedő egy lap bal sarkára postabélyeg nagyságú képet nyomtatott, de ugyanebben az évben adták ki az Osztrák–Magyar Monarchiában a melki apátságot ábrázoló képes levelezőlapot is.
Magyarország területén eleinte osztrák és külföldi kiadások jelentek meg, de az igazi áttörést az 1896-os millenniumi ünnepségek hozták el, akkor került piacra a Magyar Posta 32 darabos képeslapsorozata, mely budapesti és vidéki helyszíneket, történelmi eseményeket ábrázolt. A városképek mellett egyre elterjedtebbek lettek az ünnepi üdvözlőlapok, a képzőművészeti alkotásokat ábrázoló nyomatok, a humoros grafikák, de idővel ezek a papírok reklámeszközként is funkcionáltak. Az első világháború igencsak kedvezett a képeslapkészítőknek, nemcsak a fronton harcoló katonáknak volt fontos, hogy tartsák a kapcsolatot az otthon maradtakkal, de a hatalom is a propaganda szolgálatába tudta állítani ezt a népszerű médiumot. „Büszke vagyok magyarjaimra” – ezt hirdette az a lap, amelyen Erzsébet királyné fehér ruhás szellemalakja tűnt fel, de gyakorta ábrázolták Ferenc Józsefet, amint imádkozik az országért: „Áld meg jóságos Isten a mi igazságos harcunkat, és add nekünk a végső diadal boldog dicsőségét!”
Az üdvözlőlapok sorában fontos helyet foglalnak el a szerelmi üzenetek: egykoron a vágyakozó férfi csókküldeményekkel bombázhatta kedvesét, ezer, de akár egymillió csókról szóló utalványt is választhatott az asszony meghódítására. Az egri Hasselbeuer Annának udvarló Lajos például kikötötte: e csókokat majd a személyes találkozáskor kéri vissza. Megmosolyogtató, hogy egykor létezett a „bélyegnyelv”, mellyel a szerelmesek üzentek egymásnak, nem volt mindegy ugyanis, hogyan ragasztották fel őket, vízszintesen vagy függőlegesen, ferdén vagy fektetve. Így hozták kedvesük tudtára, hogy mindig rá gondolnak, máskor meg arra vártak választ, mikor látják viszont egymást. De a bélyeg alá is elrejtettek titkos vallomásokat, így esett meg néha, hogy túl sok bélyeg került egy-egy lapra. Ám már maga a lap illusztrációja is üzenetértékű volt: a tájkép „csak” azt jelentette, „szeretlek”, egy állat képe viszont már azt: „végtelenül szeretlek”.
Petercsák Tivadar: A magyar képeslap története. Kossuth kiadó, 2020. 6990 Ft
