Eltávolítógyakorlatok kezdőknek és haladóknak, szól Keresztesi József verseskötetének alcíme, a könyvben pedig találunk egy – sok másikhoz képest rövidebb – költeményt is ezzel a címmel. Az eltávolítás itt többek közt a felesleg lehántására vonatkozhat, ahogy a szobrász is kifaragja a kőből munkáját, a tulajdonképp végig benne rejlő műalkotást.
De vehetjük a szót más értelemben is: honnan és hová távolíthat el bennünket az Inverz Ophelia? Ki mindenki távolodhat? Szerző a szövegétől, szerző az életétől, olvasó az előfeltevéseitől? Van ennek egyfajta szép optikája, ha már Keresztesit egyébként is több versében egy-egy alkotás vagy hely, tárlat vagy színdarab, esetleg dokumentumfilm inspirálja. Ha közelről nézünk valamit, vagy túl sokat, túl sokszor láttuk, él bennünk róla egy kép, de távolabb lépve egészen más rajzolódhat ki.
Ahogy új szöveg íródik a régire, ahogy a metafora révén kerülünk kapcsolatba közéleti történésekkel, az eszerint valójában épp a közeledést szolgálja. Tisztul a kép, a nagy egészt látjuk már, gondoljuk pozitívan. Ha viszont túl messze megyünk, változhat a helyzet: akkor már a távolba vész, amit látni szeretnénk. Az Inverz Opheliának nemcsak az erőssége lehet ez, de nehezítheti is az olvasást, amennyiben nem találjuk meg magunknak a szükséges kapcsolódási pontokat. Hogyan szól az Ophelia-projekt a hatalmi viszonyokon keresztül a kétezres évek két jellemző ügyéről, E. Zsanett és Malina Hedvig esetéről? S miként viszonyul mindehhez Shakespeare Hamletje? Izgalmas társítások, hozzászámítva még a T. S. Eliot-mottót is, de itt talán több dolga lesz az olvasónak, mint másutt. Ami persze lehet épp dicséret is.
A másik hosszabb szöveg, A megérkezés mégis találóbb és átérezhetőbb a görög mitológia bevonásával, a múlt kiismerhetetlenségének és félreérthetőségének megmutatásával. Vagy az esszéisztikus Széljegyzetek a Pan Tadeushoz, ami az Adam Mickiewicz-mű ismerete nélkül is megrázó darab, egyben utánaolvasásra indíthat minket, ahogy számos másik vers is kutatásra sarkalló irodalmi és képzőművészeti asszociációkkal dolgozik. Vagy épp egy város kulturális hagyományára kérdez rá, mint a harmadik ciklus, ami 2016-ban, Wrocławban született, ajánlása pedig a két éve elhunyt Bojtár Endréhez szól. Hozzátette ő a kötethez a magáét, hiszen három verses széljegyzet született Tadeusz Różewicz verséhez, aminek nyersfordítását Bojtár készítette el a költő számára. Sajátos élmény így olvasni, hogy nincs előttünk a Włosek poety című vers, ahhoz csak közvetítés útján férhetünk hozzá – itt irodalmi értelemben, közvetlenebbül pedig egy másik nyelven.
Az efféle verses reflexiók arra buzdíthatnak minket, ami Keresztesinek is célja: hogy megismerjünk olyan kulturális mintákat, amik a szemünk előtt vannak, vagy épp azokra építkezve élünk. Utunkon segíthet minket az említett Bojtár is, akinek baltisztikai irodalomtörténeti munkásságát a jelenleginél jóval inkább kellene ismernünk, miként az általa vizsgált lengyel, litván vagy épp cseh irodalmat szintén.
Az eltávolodásnak a kötet megjelenése óta lett egy új értelmezése: a közösségi távolságtartás az aktuális minta, ami ugyanakkor velünk maradhat sajnos hosszabban is, nem épp pozitív irányba fordítva a társadalmakat. Értve ezalatt az elidegenedést, a magunkba fordulást, a félelmet mások megismerésétől, az alaposan kitapasztalt szűk körből való kilépéstől. Így van ez kulturálisan is: hiába, hogy az interneten fenn van sok minden, a bezárkózás mintáit tanuljuk el. Érdemes hát elolvasnunk ezeket a verseket, és tudni, hogy odakinn vár ránk Wrocław, vár az európai kultúra, felfedezésre érdemes emberek, amiktől és akiktől nem szabad elfordulnunk.
Keresztesi József: Inverz Ophelia, Jelenkor, 2019, 1699 Ft
