Már a számítástechnika kezdetén, amikor a tudományágat még a mára szinte elfelejtett kibernetikának hívták, a komputereket gondolkodó gépekként jellemezték. E mai szemmel gyermekien naivnak tűnő megközelítés azzal a feltételezéssel élt, hogy a számítógépek már akkor is – közvetlenül a második világháború után – képesek, vagy legalábbis nagyon gyorsan képesek lesznek az emberi elme komplexitásával összemérhető gondolkodásra.
Pedig az akkori számítógépek kapacitása eltörpült a mai mobiltelefonok számítási képességeihez képest, hiba foglaltak egész termeket, és igényelték egy kisebb város áramfogyasztását. Mégis, amire ezek a gépek képesek voltak – matematikai számítások soha nem látott sebességű elvégzésére – intelligensnek tűnt. Hamarosan meg is született a kifejezés: mesterséges intelligencia, és azonnal átkerült a tudományos fantasztikum világába. Hatalmas tömegben gyártották a gondolkodó számítógépekről szóló sci-fi-ket, amelyekben az általában jó szándékkal létrehozott szuperokos komputer általában gonosszá vált.
Pedig egészen a legutóbbi évtizedig a valóban intelligens gépi intelligencia csak vágyálom volt. De már nem az többé. Minden új technológiát szélsőséges reakciók kísérnek, a legtöbb vélemény polarizálódik, és a rettegők, illetve a csodavárók kerülnek túlsúlyba. A várakozások racionális talajra helyezésében segíthet nagyon sokat Tilesch György és Omar Hamleh könyve, a Mesterség és intelligencia. Tilesch György a PHI Kiterjesztett Intelligenciakutató Intézet alapító elnöke, egy sor amerikai egyetem és IT-cég tanácsadója a mesterséges intelligencia területén. Szerzőtársa, Omar Hatalmeh hasonló területen dolgozott a NASA-nál és másutt, vagyis a szerzők kétségtelenül a mesterséges intelligencia kutatásának élvonalába tartoznak.
Ha azt gondoljuk, hogy a mesterséges intelligencia (MI) továbbra is a sci-fi k tárgykörébe tartozik (amelyek jogosan vádolhatók a technológiával szembeni félelmek szításáért, emlékezzünk csak a Terminátorra, ahol az MI világháborút indít az emberiség ellen, és nyer), akkor hatalmasat tévedünk. A mai eszközeinkben – vagy a velük kapcsolatban álló távoli komputereken –, amelyeket a nap minden egyes percében használunk, masszív MI algoritmusok futnak. Belegondoltunk már, hogy a Google honnan tudja, hogy mit akarunk éppen írni az e-mailbe, mire akarunk rákeresni, hova akarunk menni, és általában mit gondolunk éppen? Vagyis az MI a jelen valósága, és nem mentes az ellentmondásoktól, a veszélyektől, ahogy a szinte határtalannak tűnő lehetőségektől sem.
A Mesterség és intelligencia írói tudatosan törekednek az objektivitásra: „...meg vagyunk győződve arról, hogy az optimizmus és a peszszimizmus haszontalan fogalmak az MI értelmezését illetően: az igazság feltárásához a bizalmatlanság és a ködösítés sűrű erdején kell átvágnunk magunkat” – írják. Az MI jövőjét meghatározó folyamatok egy részét ma még nem lehet látni, de az már egyértelmű, hogy a következő évtizedekben-évszázadokban alapvető szerepet fog játszani a technológia a világon (ahogy játszott az előző évtizedekben a hagyományos informatika is). Az MI lehet fegyver és gyógyír, attól függően, hogy kinek a kezébe kerül – hacsak nem saját maga veszi át a saját irányítását.
A könyv egyszerre vizsgálja az MI szerepét a különböző iparágakban (ezek a kérdések gyakorlatilag már ma is jelen lévő problémákat boncolnak), és a technológia tágabb értelmezésű kihívásait, ahol már a gépi etika, morál és öntudat is felvethető. Nem megmondható jelenlegi tudásunkkal, hogy az MI „jó” vagy „rossz”, ahogy semmiféle technológiáról nem lehet ilyen leegyszerűsítő és felszínes ítéletet alkotni. Ugyanakkor a kötet felvet olyan szempontokat, amelyeken érdemes elgondolkodni, mielőtt átadjuk magunkat az MI szép új világának. Hogy az a világ valóban szép legyen.
Tilesch György és Omar Hatamleh: Mesterség és intelligencia. Ford.: Stemler Miklós. Libri Kiadó, 2021. 3999 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/20. számában jelent meg május 14-én.
