Viszonylag ritka, hogy egy 24 éves költő bemutatkozó kötetére már évek óta várjunk. Vida Kamilla kötetére viszont régóta készülhettünk. A Műút folyóiratban már 2014-ben is találkozhattunk vele, azóta pedig Késelés villával címmel még egy irodalmi beszélgetéssorozatot is újraindított Csete Somával közösen. A Konstruktív bizalmatlansági indítvány verseinek egy részével már találkozhattunk, az Egy másik húsvét előtt például épp az említett Műútban jelent meg, hét évvel ezelőtt. Viszont azóta alakított is rajta, ahogy más versein szintén.
Vida Kamillának, szinte már a felbukkanásától, önálló, jól felismerhető hangja van. Mégis egy generációt képviselve ír, őt olvasva magára ismerhetnek mindazok, akik az elmúlt évtizedben nőttek fel. Még akkor is, ha ez korábban történt, mint a szerző esetében: nála már a gyurcsányi kormányzás jelentette a gyermekkort, és a kamaszkori eszmélés, a felnőttség kezdete teljes egészében a 2010 utáni időkre esett. Fontos ez, hiszen a közélet éppolyan erősen jelen van ebben a kötetben, mint az első családi emlékek, a kamaszlét küszködései vagy az első felnőtt pillanatok.
„Papa, kérlek, mesélj nekem még az MDF-ről”, olvassuk, s nem tudja magát nem öregnek érezni az sem, aki még a harmincon is alig van túl. Történelem lesz ez is, a kilencvenes évek mámora, majd a kétezres évek csalódottsága éppúgy, mint a kommunizmus vagy a versailles-i kastély. Vagy: „Amikor az 56-os forradalom 50. évfordulóján / én mondtam a verset a városi ünnepségen, / angyal, vidd meg a hírt az égből, / mindig új élet lesz a vérből, / este pedig hazamentünk, néztük a közvetítést, / akkor hallottam először azt egy / bemondó szájából, hogy Blaha Lujza tér. / Azóta már kétszer szakítottak ott velem, / és egyszer megrándult arrafelé a bokám.” Életünk közismert terei és pillanatai hirtelen más megvilágítást kapnak, saját egykori tinédzserkori tévedéseink és reményeink pedig ismét olyan elevennek tűnnek, mintha valóban csak tegnap lettek volna.
Vida Kamilla ügyesen játszik a mindenki számára ismerős élethelyzetek, illetve az egy adott generáció számára jelentős dolgok vegyítésével. Így még annak is átérezhetővé válik, hogy gyerekkorban Harry Potter és barátai bőrébe bújtak, akinek fogalma sincs róla, mit jelent a horcruxok keresése, és hogy milyen fájdalmas belátásra vezethet mindez: „Hős vagyok, kiválasztott, a hetedik horcrux. / Ilyeneket meséltek nekem. / (…) / Évekig attól rettegtem, hogy nemcsak a hetedik, / hanem akár mind a hét. / Egy nem létező világ megváltásáról morfondírozom, / ha pedig unatkozom, / újraszámolom, hányan vagyok.” A varázsvilágban az örök életre törő Voldemort volt, aki hét különböző tárgyba rejtette a lelkeit, hogy ha az egyik testében meg is halna, újra és újra visszatérhessen.
Az elmúlástól való félelem, a huszonpár-évesen is már az utolsó napok számbavétele végigvonul több versen, hol a klímapánikra, máskor a járványhelyzetre reagálva, a lezárás előtti utolsó nap kapcsán is ilyen megrendítő gondolatokra jutva: „három rövid hajú részleg lány tekergett, / és karaokézta az It's Raining Ment, / az asztalt csapkodva István, a királyt követeltem, / nem volt elég pénzem, / hogy berúgjak, és a kocsma is bezárt. / Csak azt nem akarom, hogy ilyen legyen akkor is, / amikor tényleg vége."
Pedig messze még a vége, nyugtatjuk magunkat: mi is változunk, a világ is jobbá lesz, s egy ígéretes költői pálya további bontakozását, jelentősebbé válását figyelhetjük majd.
Itt bele is olvashat a kötetbe!
Vida Kamilla: Konstruktív bizalmatlansági indítvány, Magvető, 2021, 1999 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/18. számában jelent meg, április 30-án.
