Ha bosszúfilm, hát készülhetünk a tengernyi erőszakra. Igyekeznek is túlszárnyalni egymást ezek az alkotások: ki ne emlékezne a Kill Bill vagy az Oldboy vonatkozó jeleneteire! Persze, az említett alkotásokat nem ez teszi feledhetetlenné, mégis nehéz szabadulni a kalapácsos jelenetek rémképétől. Kegyetlenség akad bőven a francia Coralie Fargeat bemutatkozó filmjében is, ami nemes egyszerűséggel A bosszú címet kapta. A probléma csupán az, hogy itt szó van mindenről, csak bosszúfilmről nem.
„Miért van az, hogy nektek, nőknek mindig háborúznotok kell?!” – halljuk az akcióthriller egy adott pontján a teljesen begőzölt Richardtól (Kevin Janssens). Hogy mi a vele lőpárbajt vívó exnaiva, Jen (Matilda Lutz) bűne? Leginkább az, hogy miután megerőszakolták, majd megpróbálták meggyilkolni a sivatagban, mégis magához tért, és küzdeni kezdett. A háború tehát szokás szerint úgy indult, hogy a másik visszaütött. A film elméletileg arról szólna, hogy hősünk amazonná képzi magát, majd nem hagyja annyiban a történteket, és revansot vesz az őt megtámadó három alakon. Valójában mégsem ezt látjuk: a bosszú itt valójában jogos önvédelem, Jen pedig nem kedvtelésből indul vadászni, hanem az életét menti így.
Pedig az egész csak egy könnyed hétvégének indult. A sivatagi vadászatra elsőként Richard érkezett meg szeretőjével, aki már indulna is haza, mielőtt a másik két férfi csatlakozik. Csakhogy utóbbiak előbb jönnek, és szemet vetnek a nőre, aki az elutazása előtti este finoman flörtöl is az egyikükkel. Az ártatlan közös tánc annak rendje és módja szerint lesz másnap indoka a nemi erőszaknak. „Tegnap még kellettem, ma már nem?” – halljuk az unalomig ismert áldozathibáztató mantrát. Majd megrettennek, hogy a nő feljelenti őket, Richardból pedig váratlanul előtörnek az állatias indulatok: a mélybe taszítja a kétségbeesett nőt. Amikor rájönnek, hogy Jen mégsem veszett oda, a nyomába erednek, nem számítva arra, hogy hárman is kevesen lesznek a megacélosodott nővel szemben.
A hús és a sérelem piaca
Ha emberi nőstény vagy hím párosodni kíván, szexuális javaival kétféle tőzsdén kereskedhet. Egyik a hús-, másik a me too piac.
Másról van tehát szó, mint, mondjuk, a Francesca Eastwood főszereplésével készült A bosszú angyala esetében. Ott a főhőst annyira megrázta az őt ért nemi erőszak, hogy igazságosztóvá válva igyekezett aztán megtorolni a nőtársait ért sérelmeket. Natalia Leite filmje alkalmasabb is rá, hogy a poszt me too világban meséljen nemek harcáról, erőszakról, a hatalmi pozíció kihasználásáról. A most mozikba került A bosszú sokkal inkább lesz egy B horror, amelyben a várt módon az egyetlen tiszta karakter győzedelmeskedik a három romlott felett, akik a hasonló filmekből jól ismert papírmasé figurák: olyan természetességgel gyilkolnának, mintha mindennap ezt csinálnák. Sok beszéd nem esik Fargeat alkotásában, a lényeg így viszont az kellene legyen, amivel ezt a cikket indítottuk. Jelesül: milyen szokatlan, kreatív megoldásokat talál hősünk arra, hogy győztesen kerüljön ki a vadászatból. Sajnos itt ilyesminek nyoma sincs: egy kis autós üldözés, némi fegyverrel szaladgálás, a jól megszokott ügymenet. Így ha valódi, jól megcsinált bosszúfilmet keresne valaki női rendezőtől, továbbra is A bosszú angyalát javasoljuk inkább.
Francesca Eastwood: Nem önmagáról a szexről beszélünk
A szombati bemutató előtt A bosszú angyala rendezője és a főszereplője sajtótájékoztatón válaszoltak a filmmel kapcsolatos kérdésekre. Francesca Eastwood úgy látta, alkotásukkal nemcsak a brutális nemi erőszakra, de a tettet övező hallgatásra is kívánnak reagálni. Arra, hogy az áldozatok számos esetben azért nem mernek beszélni, mert tudják, hamarosan nekik kell majd magyarázkodniuk.
A bosszú. 2017. Rendező: Coralie Fargeat
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 3. számában jelent meg, 2018. június 1-jén.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon!
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
