A magyar film utóbbi években tapasztalt sikermenete ellenére is akadnak műfajok, amelyekben nem igazán sikerült még nagyot alkotni. A fiatalok, főként a tinédzserek világának bemutatásában az elmúlt húsz év nem sok változást hozott. A filmesek célja láthatóan nem a történetmesélés, hanem esettanulmányok felállítása szokott lenni. Ennek jegyében csapják fel a szlengszótárat, vagy olvasnak el néhány szocioriportot, és mutatnak be pár olyan fiatalt, akikkel garantáltan az életben nem találkoztunk. Kézenfekvő példa napjainkból a közmédián futó Holnap tali című sorozat, melynek szereplői annak ellenére viselkednek teljesen életidegen módon, hogy a forgatókönyvesek is viszonylag fiatalnak mondhatóak.
Ezt a fájó hiányt küszöböli végre ki Schwechtje Mihály bemutatkozó nagyjátékfilmje, a sokkoló című Remélem legközelebb sikerül meghalnod:). Fiatal kora ellenére nem kezdő rendezőről van szó, legutóbbi rövidfilmje pedig épp az említett szociohagyományt folytatta. Ugyanakkor a kilátástalanságban tengődő roma gyerekek tragédiáját bemutató Aki bújt, aki nem is már újszerű szemléletmóddal, nem pedig sablonos nyomasztással vétette észre magát. A Remélem legközelebb… kapcsán érdemes inkább a Porcukor című, 2010-es rövidfilmet említenünk, ahol a bonyodalmak egy társkereső oldal megnyitásával indulnak.
Az első egészestés mozi, ahogy címe is mutatja, az internetes zaklatás témájához nyúl. Annak érintésével viszont sokkal többről mesél: az iskola szigorú hierarchiájáról, a többnek, másnak látszani akarásról, egyáltalán, a kamaszkor drámájáról. Schwechtjénél a fiatalok éppen olyanok, mint a valóságban. Úgy beszélnek, olyan dolgok iránt érdeklődnek és egymással is hasonlóként viselkednek, ahogy azt a mindennapokban láthatjuk.
Remélem legközelebb sikerül meghalnod:) (12) előzetes
A REMÉLEM LEGKÖZELEBB SIKERÜL MEGHALNOD:) SZEPTEMBER 13-TÓL LÁTHATÓ ORSZÁGSZERTE A MOZIKBAN! Eszter a tinédzserkor megpróbáltatásait a mangák világában igyekszik átvészelni. Kívülállóként szemléli kortársait, náluk sokkal többet jelent neki, hogy angoltanára külön figyelmet fordít rá. Amikor egy nap a tanár váratlanul elmegy a gimnáziumból, Eszter lába alól kicsúszik a talaj.
Főhősünk, Eszter sem épp negyvenes forgatókönyvírók fantáziájának szüleménye: haját lilára festi, animékért lelkesedik, és teljesen elbűvöli fiatal tanára sármja és műveltsége. Utóbbi pedig, úgy tűnik, viszonozni látszik a lány közeledését. A kiindulópont is kellően drámai tehát, a későbbi fordulatok viszont még tovább árnyalják a karaktereket, és hoznak be nagyon XXI. századi problémákat.
A Vörösmarty Gimnázium drámatagozatos diákjai, Herr Szilvia, Vajda Kristóf és Rácz Dávid pedig olyan fájó pontossággal hozzák a kamaszkor rejtelmeivel még ismerkedő, felelőtlen és sérülékeny fiatalokat, hogy azt nehéz nem görcsbe rándult gyomorral figyelni. Schwechtje láthatóan tökéletesen tisztában van a közeggel, amit ábrázolni kíván, napjainkban pedig ez nem kis szó.
A tinédzserek mellett ráadásul brillíroznak a felnőtt szereplők is, amit szintén nem szokhattuk meg. (Jusson eszünkbe A Tanár című sorozat, s az abban ripacskodó remek színészek sora.) Itt még a fiatal pedagógus telefonvégen hallott, féltékeny felesége is jól megrajzolt karakter tud lenni, nem beszélve a Schell Judit, Rezes Judit vagy Kardos Róbert által alakított szülőkről, akik a problémáknak csak nagyon a felszínét képesek kapargatni. A Remélem legközelebb… nem kapott filmalapos támogatást, eközben viszont sokkal pontosabban beszél kamaszkorról, a Facebook-világba belenövő fiatalokról és napjaink Magyarországáról, mint számos bőkezűen dotált alkotás.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 19. számában jelent meg, 2018. szeptember 21-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon!
