Nem lett az új Tanú, de nem is csupán egyestés szórakozás Bodzsár Márk új filmje, a Drakulics elvtárs. Annyit pedig akár meg is előlegezhettünk a Kádár-korba helyezett vérszívós sztorinak, hogy nagy csalódást nem fog okozni. Igaz: Csupó Gábor is színvonalas produkciók után készítette el a teljesen érthetetlen Pappa Piát. De a Drakulics sztorija volt annyira eredeti, a szereplőgárda minőségi és a rendező is megbízható, hogy ezt nehéz lett volna igazán elrontani. Ráadásul különböző epizódszerepekben még Bödőcs Tibor és Térey János is felbukkan. Hát ki hallott már olyanról, amiben ők is benne voltak, és bukás lett a vége?
„El tudom képzelni, hogy én is rohanjak a moziba Nándorfehérvárért" | Magyar Hang
Ilyen (volt) kommunistát még nem látott a világ: Fábián Béla vért szív, kerüli a napfényt, ráadásul míg egykori elvtársai sorra öregszenek meg, ő ugyanolyan fiatal marad. Mindez Bodzsár Márk legújabb fekete komédiájában, a Drakulics elvtársban, amelyben még Bödőcs Tibor és Térey János is felbukkan. A rendezőt kérdeztük arról is, hogyan látja a Magyar Nemzeti Filmalap jövőjét.
Az Isteni műszak története is kellően abszurd volt, a Drakulics viszont az alapsztorijával még szürreálisabbnak ígérkezett. A Nyugatra távozott Fábián Béla (Nagy Zsolt) régi jó elvtárs, aki Kádárt is csak Csermanek Jancsiként emlegeti, elvégre annak idején együtt röplabdáztak, akarom mondani röpiratoztak. Azóta viszont minden megváltozott. Az időközben Che Guevaráékkal együtt forradalmárkodó Fábián ugyanis semmit nem öregedett az eltelt évtizedekben. Esetleg tudhatja az örök élet titkát, amit a szovjetek mindenképpen igyekeznek megszerezni Kádáréktól? Gyakorlott párost, Magyar Máriát (Walters Lili) és Kun Lászlót (Nagy Ervin) állítanak az „Adjunk vért Vietnamnak” mozgalommal érkező férfira, aki viszont úgy tűnik, nem igazán zavartatja magát. Aggódni hát a teljes magyar kémelhárításnak lesz oka, mit kezdjen a vért szlopáló, napfénytől irtózó idegennel.
Üdítő szórakozást jelentett Bodzsár előző filmje is, amely ugyanakkor azért nem volt mentes egy-két fárasztóbb, inkább a plázaközönségre tervezett poéntól. Ugyanez elmondható a Drakulics elvtársról is, amiben időnként épp az a vicc forrása, mennyire sivár nemi életet élnek Nagy Ervin és Walters Lili karakterei, és hogy ezen milyen jól szórakoznak az alattuk lakó, életüket kommentáló szomszédok.
Akkor van igazán elemében a film, amikor túlhajtja a groteszket, egymásra szabadítva a kommunista világot a nyugati szabadsággal, a vámpírmítosz különösségével. Persze, ezt sem feltétlenül jó túlzásba vinni, de azért egy-egy hofis beszólás, esetleg egy latinovitsos poén tényleg bármikor meg tud nevettetni. Ahogy a színészi játék is valóban elsőrangú, még a mellékszerepekben is parádés alakításokat látunk az elsőre nehezen is felismerhető Thuróczy Szabolcstól vagy Borbély Alexandrától. Nagy Ervin pedig valóban elsőrangú baltával faragott elhárítóként, szinte lubickol a szerepben.
Sokat kellett várni a Drakulics elvtársra, de megérte, újabb szórakoztató fekete vígjátékkal lehetünk gazdagabbak. Ami ha nem is feltétlenül lesz az év magyar filmje, de műfajában mostanság ritka ezen a tájékon. Ne habozzunk adni, ha nem is vért, de egy esélyt a filmnek.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/45. számában jelent meg november 8-án.
