Mi foglalkoztat egy harminc év alatti embert? Hogyan fogalmazza meg egy ilyen korú költő az érzéseit?
Például így: „Agyvelőm: tó. Hasznos, komoly. / Hullámzik déltől hajnalig, / virágot öntöz, fényt sodor, / s a mélyén lent egy szörny lakik.” Vagy így: „Uram, hogy tudsz, ha tudsz, így aludni, / hogy látod, hogy én el nem alszom? / Hogy nem látod, hogy forgolódok, / hogy ujjaim matatnak a takaróm szélén, / mint a bogarak?”
Az első idézet Nemes Nagy Ágnestől, a második Puskás Dánieltől származik. Mindkét vers szerepel a Lehetnék bárki című antológiában, amelyben száztíz magyar költő százhatvan verse olvasható. Csupa olyan költemény, amely a szerzők harmincéves kora előtt született. Az antológia kétharmadában a mai huszonéves generáció versei szerepelnek, egyharmadában pedig már köztünk nem élő költők művei.
Különös, első pillantásra kockázatos vállalkozás egy kötetbe rendezni olyan nagyok, mint Juhász Ferenc, Petri György, Térey János (milyen szomorú, hogy a lezárt életművű „klasszikusok” közt tűnik fel már ő is) vagy Weöres Sándor, illetve mai harminc alattiak verseit. Előbbiek műve kész, befejezett, és vitathatatlan helyet foglal el költészetünkben. Utóbbiaknak azonban nagyrészt még bizonyítaniuk kell, az összevetésben eleve lépéshátrányból indulnak. És kétségtelen: olykor az az olvasó érzése, hogy Szabó Lőrinc vagy Radnóti Miklós érettebb, komolyabb volt ennyi idősen, mint mai társaik. Máskor viszont nem – és ezek az igazi nagy rácsodálkozások. Mit szólnak például Ittzés Ambrus (szül.: 1999) Február című művéhez? „Az vagy te nekem, mint fánknak a lekvár. / Hallgattunk együtt sok farsangi nótát, / de egyszerűen nem szerethetlek már. / A csörögénél finomabb a donut. / Most sirass el, mert távozom a téllel, / aztán add át magad a változásnak. / S egy végigbőgött farsangi éjjel / után talán tavaszt hoz rád a másnap. / A februári törtfehér latyakban / megyek keresni újabb jégvirágot. / A fánkokon már cukorbevonat van, / a régi fajtát jobb, ha nem kívánod. / Az összes vívódásom véget ért. / Részeg voltam. Bocsánat mindenért.”
Akárhogy is, a Lehetnék bárki kiváló kaland. A nyolc ciklusra osztott versgyűjteményben élmény elveszni, akár sorban haladva, akár találomra ütve fel a kötetet. Új és régi hangok, megannyi versforma, érzés, megközelítés szerelemről, gyerekkorról, egzisztenciális kérdésekről, a létbe vetettség állapotáról. Itt egy Tóth Árpád, aztán egy Vajna Ádám, egy Vörösmarty mellett egy Vas Máté – nemigen hittem volna, hogy versantológiára használható a „letehetetlen” jelző.
A válogatás és az ötlet a korábban a némileg hasonló, Szívlapát című antológiát szerkesztő Péczely Dóra érdeme.
Lehetnék bárki. Szerk.: Péczely Dóra Tilos az Á Könyvek, 2020. 3490 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/35. számában jelent meg augusztus 28-án.
