Fekete Istvánt is azon íróink közé sorolhatjuk, akikkel bár nem bánt mostohán az emlékezet, mégis egy elég szűkös skatulyába tolta be őket. Jelesül az ifjúsági szerzőkébe, akikről úgy gondoljuk: remek gyerekkönyveket írtak, de egy bizonyos kor felett már nem forgatjuk műveiket. Sorolhatnánk a neveket Zelk Zoltántól Tamkó Sirató Károlyon át Fekete Istvánig bezárólag. Miközben tudjuk, ezek az írások sokszor épp menedéket jelentettek, mert máskülönben elhallgattatták azokat, akik nem voltak a rendszer kegyeltjei. A proletárdiktatúráról írottak miatt Feketét az ÁVO emberei összeverték és kidobták a János Kórház mellett, a rendszer pedig később is próbálta ifjúsági szerzővé „visszasorolni”. Pedig a Zsellérek, a Hajnalodik vagy az Emberek között más volt, mint a későbbi nagysikerű Kele, Lutra, Bogáncs vagy a Vuk.
Az író a konzervatív középosztály egyik ünnepelt szerzője volt, antikommunista elkötelezettségéhez pedig nem férhetett kétség. De tett-e valóban bármi olyat a harmincas-negyvenes években Fekete, amit utólag bánnia kellett? A kérdés újra felmerült, miután Pálfi György a Filmvilágnak adott interjújában beszélt tervezett Wass Albert-filmjéről. Az író ellentmondásos megítélése kapcsán a Taxidermia rendezője kifejtette: Fekete is „náci kollaboráns” volt, aki megírta a máig betiltott Dr. Kovács István című film forgatókönyvét. A Vuk megítélését mégis le tudjuk választani minderről, jegyezte meg. De valóban van mit elnéznünk Feketének?
Wass Albert-filmet forgatna Pálfi György | Magyar Hang
Wass Albert novellájából, Trianon traumájáról készítene egy horrorfilmet Pálfi György 1919 címmel. A rendező a januári Filmvilágnak adott interjút, ebben mesélt formabontó ötletéről, amit elsőre akár viccnek is gondolhatnánk. A Taxidermia és a Hukkle alkotója viszont komolyan beszél, olyannyira, hogy még Wass művészetét is megvédte attól, hogy a szerző politikai tevékenysége alapján ítéljék meg.
A Dr. Kovács István című filmet 1942 áprilisában mutatták be, készítője pedig kora egyik sztárrendezője, Bánky Viktor volt. A forgatókönyvet jegyző Fekete Istvánt ugyan nem sorolták a népi írók közé, de több hasonló témájú regényt írt, és a Dr. Kovács István is a paraszti felemelkedést helyezte cselekménye középpontjába.
A címszereplő faluról jött, történelemtanárrá lett az egyetemen, előmenetele pedig büszkévé és öntudatossá teszi. A film a Feszty-körkép honfoglalást ábrázoló részleteivel nyit, s közben Kovács előadását halljuk, amint arról beszél: nemzeti jellemvonásaink az őstörténetünkből erednek. Úgy látja egyben, hogy a magyarság legfontosabb jellemzői a közösségi érzés, és a nemzetért, „fajért” való felelősség. Vele szemben a film bemutatja a modern polgári családot, Tatárékat, akiket kizárólag önös érdekeik hajtanak, apolitikusnak bizonyulnak, tehát lelkesedni restek. A történet nevetségessé is teszi őket.
Sándor Tibor írta az 1992-es, Őrségváltás című könyvében: „Bár a Dr. Kovács István nem antiszemita propagandafilm, áttételesen és rejtetten ott munkál benne az a középosztály-kritika, amelynek antiszemita vonatkozásai is vannak.” Beszédes lehet az is, hogy a később betiltott kurzusfilmet akkor a szélsőjobboldali sajtó ölelte a keblére. Pálóczi Horváth Lajos a Magyar Élet 1941/2. számában egyenesen Fekete dicséretes fejlődéséről írt a „Zsellérektől” Dr. Kovács Istvánig című cikkben: „Ez a regény [ti. a Zsellérek – szerk.] a problémasikkasztás magasiskolája. Például megjeleníti az 1919-es eseményeket anélkül, hogy csak egy szóval is említené a zsidóság részvételét a kommunista forradalomban. (…) Igen örvendetesnek kell tekintenünk azt a hatalmas erkölcsi fejlődést, amely a Zsellérektől Dr. Kovács Istvánig vezette el Fekete Istvánt. Mintha nem is ugyanaz az író írta volna ezt a két művet.”
Persze, propaganda szempontjából a film még mindig jóval enyhébb megítélés alá esett, mint később az Őrségváltás szintén Bánkytól, nem is beszélve a valóban náci propagandafilmről, a Jud Süssről.
Kerestük Kulcsár Szabó Ernőt, aki Fekete korszakbeli megítélése kapcsán elmondta: ha meghatározó szereplője nem is, de megbecsült szerzője volt a 30-as évek második felében a konzervatív irodalmi iránynak. A Kisfaludy Társaságba 1940-ben választották be, előbb pedig magas szakmai végzettségű gazdatiszt, majd agrárminisztériumi hivatalnok volt.
„Bár Fekete mindvégig egyfajta természetes hovatartozás jegyében gondolkodott a szülőföldhöz való viszonyról (a műveit uraló táj- és természetélmény talán legmélyebb rétege a szövegeinek), politikai szerepeket nem vitt, mert a közjó szolgálatát az igényes (szakmai) munka kérdésének tekintette. Mi sem állt távolabb tőle, mint hogy a haza a puszta politikai érdekérvényesítés műveleti területe volna” – tette hozzá az irodalomtörténész. Olyasmiről tehát nem beszélhetünk szerinte, hogy Fekete náci kollaboráns lett volna.
Ezt mondja már Pálfi György is, aki megkeresésünkre kifejtette: Fekete határozottan képviselte a kommunistákkal szemben is a polgári-nemzeti értékrendet, írt a vörösterrorról és a proletárdiktatúráról, Wass Alberttel vadászott és megírta az említett forgatókönyvet. „Ezt fogalmaztam én – utólag látom – pontatlan túlzással, kollaborációnak. Ahogy én látom, Fekete Istvántól nem állt távol a Horthy-rendszer alapvetéseinek elfogadása, ebben a szocialista időkben betiltott filmjében pedig kormányzatilag megálmodott ember-eszményképet jelenített meg, tehát aktívan támogatta az akkori állami propaganda-gépezetet. Mivel most hasonló korokat élünk, és éppen a Horthy-rendszer restaurációja folyik, legalábbis építészetben, kultúrában (újnemesség kialakításában) stb. mindenképpen, ezért időszerű sajnos ezeket az életutakat megvizsgálnunk és filmesként a hatalommal való viszonyunkat megérteni és újrafogalmazni” – jegyezte meg Pálfi.
Kérdeztük arról is, mit ért azalatt, hogy a mai napig be van tiltva a film. (Néhány éve Youtube-on látható volt, de azóta lekerült.) Az Úr hangja rendezője elmondta, ők a 90-es évek elején a tanítóképző filmes szakán Esztergomban csak külön engedéllyel kérhették ki a filmet, ugyanúgy, ahogy Az akarat diadalát. De ma már feltehetőleg nincs betiltva, a filmarchívumban biztos megtalálható – tette hozzá.
Kulcsár Szabó hozzáfűzte, A koppányi aga testamentuma vagy a Zsellérek sikere ellenére sem volt Fekete a nemzeti-konzervatív irodalom első vonalbeli alakja, azt akkor Herczeg Ferenc neve fémjelezte. Nemtelen eszméket nem találni az utóbb politikailag felrótt Zsellérekben, de a kurzusfilmként is érthető Dr. Kovács Istvánban sem szerinte. „A Zsellérek egyik megrendítő epizódjában színre vitt vörös terror elutasítása tartozott a fő »bűnei« közé. A nyerészkedő gabonakereskedőktől az ún. »elzsidósodott középosztály« (?) kritikájáig lehet ugyan célzott gyanakvással olvasni Fekete némely szövegét, de csak akkor, ha valaki nem ismeri a Timár Virgil fiát vagy a Kivilágos kivirradtig fináléját. Antiszemita eszméket azonban nem találunk bennük” – jegyezte még meg az irodalomtörténész.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/4. számában jelent meg, 2019. január 25-én.
