Majdnem húszmillió forintot gyűjtött első jótékonysági licitjén a FreeSZFE

19 millió 20 ezer Ft-ot gyűjtöttek az első Freeszfe Jótékonysági Aukciót, az online térben vasárnap. Az aukcióra összesen 313-an regisztráltak licitálni, és a meghirdetett 58 tételből 55 gazdára talált – közölték hétfőn.

A tételek közül kiemelték tételünk, Tarr Béla Kossuth-díjas filmrendező nagyvonalú felajánlását, a Sátántangó eredeti, pozitív munkakópiáját, amely zárt licitben kelt el 10 millió Ft-ért. A zárt licittel a licitáló szerződésben felelősséget vállalt, hogy biztosítja a megfelelő tárolást és azt, hogy ez a felbecsülhetetlen értékű szellemi kultúrkincs bármikor elérhető legyen a kutatás számára. A bevétel minden várakozásukat felülmúlta – írták.

A pénzt teljes egészében vizsgafilmek és vizsgaelőadások elkészítésére, tehát a tehetséges hallgatókra fordítjuk. Ez az összeg, bármilyen nagy is, csak egy részét fedezi a közeljövőben várható kiadásoknak, a vizsga- és diplomafilmek és előadások elkészítésének, ezért a gyűjtést folytatjuk, minden támogatást továbbra is köszönettel fogadunk, és a felhasználásáról hírt adunk – közölték.

Az aukció folytatódik, csak egy másik formában. December 14. és január 14. között a www.axioart.com művészeti licitoldalon lehet még licitálni 36 tételre, többek között Fehér Renátó, Ferenczi Mónika, Tompa Andrea, Falus András, Selyem Zsuzsa dedikált könyveire, Deli Ágnes, Lakner Zsuzsa, Bálványos Levente, Vető János, Várady Róbert, Kiss Mihály, Rózsa Luca Sára képzőművészeti alkotásaira, Závada Pál kéziratára.