
Immáron hivatalosan is Herendi Gábor Futni mentem című filmje a legnézettebb magyar alkotás a rendszerváltás óta, mivel vasárnap délután köszöntötte 662 ezer 964. hazai nézőjét – ezzel az 1997-es A miniszter félrelép hivatalos nézőszámát döntötte meg.
„Ha szabad nagy szavakat használnunk: az elmúlt bő két és fél hónapban történelmet írtunk veletek. Bár mindig is bíztunk a Futni mentem sikerében – különben nem is tettünk volna meg érte mindent az elmúlt négy évben –, még pár hete is álomnak tűnt, ami ma valósággá vált” – írták az alkotók Facebook-bejegyzésükben, hozzátéve: „elképesztően hálásak vagyunk nektek, hogy sokan akár évek, évtizedek után ismét beültetek a moziba, hogy szeretitek a filmünket, és azért is, hogy vittétek, viszitek a hírét! A Cinema City Westendben Herendi Gábor rendező, Ember Márk, Csányi Sándor, Tenki Réka és Trokán Péter színészek, valamint Berta Balázs és Kárpáti György producerek lepték meg a közönséget. Természetesen az ajándékcsomagok sem maradhattak el”.
A Futni mentem hamarosan a Netflixen is látható lesz, állítólag gondolkodnak a folytatásán is.