Nyolcvankilenc éves korában meghalt a kortárs brit próza kiemelkedő alakja, David Lodge. Az írót elsősorban Campus-trilógiájáról ismerték, melyben az akadémiai világ találó szatíráját adta. A Changing Places, Small World és Nice Work című regényekben egy Birminghamre hajazó város elképzelt egyeteme tűnik fel, benne az angol és amerikai irodalmat tanító professzorokkal, Philip Swallow-val és Morris Zapp-pal. Az utóbbi célként tűzi ki, hogy ő szeretne a világ legjobban fizetett bölcsészprofesszorává válni. Az aktuálpolitikától sem tartózkodott műveiben Lodge, a Nice Workban például sok szó esik az akkor még hatalmon lévő Thatcher-kormányról. Az író más műveiben is előszeretettel tárta fel fiktív egyetemek világát, a Thinks...-ben például Gloucester Egyemét (még azelőtt, hogy valóban létrejött volna a Gloucestershire-i Egyetem).
Ahogy könyvei kiadója, Liz Foley fogalmazott a gyászjelentésben: Lodge mind kritikáival, mind mesteri és ikonikus, klasszikussá vált regényeivel sokat hozzátett az egyetemes irodalomhoz. Az 1935. január 28-án, Dél-Londonban született férfi egy blackheath-i katolikus iskolába járt, önmagára pedig agnosztikus katolikusként hivatkozott. A vallás fontos témája lett könyveinek, katolicizmus és szexualitás kapcsolatát visszatérően vizsgálta. Első regényét, a The Picturegoers-t, még a hadseregben kezdte írni, és 1960-ban jelentette meg. Közben angol irodalmat kezdett tanítani a Birminghami Egyetemen, ahol aztán egészen 1987-es nyugdíjazásáig dolgozott. Akkor sem vonult viszont teljesen vissza, idejét viszont már teljes egészében az írásnak tudta szentelni. A Campus-trilógia első részét 1975-ben jelentette meg. A Guardian szerzője, Natasha Tripney később azt írta, a Changing Places volt formálisan a legkísérletezőbb munka, de mindhárom könyvre jellemző egyfajta posztmodern játékosság, irodalmi referencialitás.
Birminghamben ismerte meg Malcolm Bradbury brit szerzőt, akiről halála után azt írta, ő volt a legrégebbi és legközelebbi irodalmi barátja, egyben Bradbury bátorította arra, hogy használja ki a komikusi tehetségét. Irodalomkritikát és emlékiratokat is közölt, illetve életrajzot H. G. Wellsről és Henry James-ről. Színdarabokat is jegyzett, illetve televízióra adaptálta saját, Nice Work című regényét. Számos fontos díjat kapott, műveit pedig több mint tizenöt nyelvre lefordították, magyarul viszont eddig csak a Campus-trilógia első kötete, a Changing Places jelent meg Helycserés támadás címmel 1992-ben. A Barabás Tibor fordította kötet ismertetőjében azt olvassuk: „A fergeteges szatírába torkolló regény kinevettet az égvilágon mindent: Angliát és Amerikát, az egyetemeket, a tudóskodást, a »teljesítményorientáltságot«, a férfiúi esendőséget, a női gyarlóságot, a diákmozgalmakat és a diákmozgalmak szenvedőit. Mindent – és mindennek a fonákját is.”
Iszlai Zoltán író-műkritikus úgy fogalmazott róla az Élet és Irodalom 1992/49. számában: „Csupa fintor és fullánk regény érkezett el hazánkba az angol és amerikai egyetemek hatvanas évekbeli ügyleteiről. Szerzője elit úr, a birminghami egyetem professzora. Irodalomtörténeti munkáiban a klasszikus strukturalista iskolát követte. A nálunk jól ismert Amis-k fölényesen bolondozó, highbrow humorú szatirikus köréhez tartozik. Imád elképeszteni, ugratni, szakmabeliek orra alá borsot törni, pletykálkodni, kándenciozusan [sic!] káromkodni és szaftosan dagonyázni altesti tájak virányain, valamint pocsolyáiban. Egyik első regénye a British Museum hanyatlását pertraktálta feltűnő kajánsággal (1965). Ettől kezdve fölváltva adott ki komolyan veendő angol irodalmi értekezéseket és elegánsan sületlenkedő, ádázul komolytalan vagy véresen játszadozó prózákat. A Helycserés támadás (1975) egyetlen egy jelenséget kezel respektussal: az USA hippimozgalmát, a virágfiúk és -lányok ez idő szerint utolsó békés forradalmi kísérletét. Annak a generációnak ad igazat az akkori negyvenévesekkel szemben, amelyik mind Angliában, mind Amerikában mára vergődött hatalomra s jutott vezető szerephez a világban és Európában.”
