
Harminckilenc éves korában meghalt a Buffy, a vámpírok réme és az Euro túra színésznője, Michelle Trachtenberg. Az elhunytat szerdán, New York-i lakásában találta meg édesanyja. A halál oka egyelőre ismeretlen, de az első híradások szerint idegenkezűség gyanúja nem merült fel. A tragikus hírt rendőrségi források megerősítették az ABC Newsnak és a New York Postnak is, New York-i orvosszakértő igyekszik többet megállapítani a körülményekről. Több forrás szerint Trachtenberg nemrég májátültetésen esett át. A színésznő nem tűnt el a nyilvánosság elől, halála előtt néhány nappal is posztolt még Instagram-oldalán.
Az 1985. október 11-én született Trachtenberget kiskorától ismerhették a nézők, gyerekszínészként feltűnt a Nickelodeon olyan sorozataiban, mint a Clarissa vagy a Pete és kis Pete. Első főszerepét rögtön 1996-ban, a Harriet, a kémben megkapta, a filmben olyanokkal játszott együtt, mint Rosie O’Donnell vagy J. Smith-Cameron. Később úgy nyilatkozott, hogy sokat követeltek tőle, de rendkívül hálás az élményért, a forgatás pedig épp a tizedik születésnapján kezdődött. Smith-Cameron most a Guardian szerint azt mondta: meleg szívű lányként emlékszik Trachtenbergre, halálhíre pedig mélyen megdöbbentette és felkavarta. A Clarissa címszereplője, Melissa Joan Hart eközben Instagram-oldalán emlékezett kolléganőjére egy a sorozatbeli jelenettel.
A színésznő a kilencvenes évek második felétől egyre több népszerű ifjúsági filmben bukkant fel. Szerepelt a Richie Rich 2.-ben és az 1999-es Bigyó felügyelőben, itt épp Matthew Broderick és Rupert Everett oldalán. Az igazi nagy sikert viszont az ezredforduló hozta meg számára, 2000 és 2003 között a világszerte kedvelt Buffy, a vámpírok rémében láthattuk. Sorozatbeli kollégája, James Marsters a People-nek azt mondta, nagyon nehéz most a szíve, és „egy gyönyörű lelket vesztettünk el.” Trachtenberget rendkívül intelligens, szórakoztató és roppant tehetséges nőként jellemezte. Sorozatbeli partnerei közül búcsúzott tőle David Boreanaz és Alyson Hannigan is. Utóbbi azt írta, Trachtenberg szeretetteljes energiát vitt a Buffy forgatására.
A kétezres években még emlékezetes szerepek jutottak neki, az Euro túra című tinikomédia nagy sikert aratott nálunk is. A 2004-es Titokzatos bőr, melyet Gregg Araki rendezett, kritikai sikert is hozott, emellett főszerepet kapott az egy évvel későbbi Jéghercegnőben, és szerepelt a Sírhant művek négy epizódjában. Elmondása szerint a Titokzatos bőr jelentette a legizgalmasabb élményt, amit színésznőként megtapasztalhatott. A kétezres évek második fele hozott még olyan filmeket, mint a Fekete karácsony, a Megint 17 vagy a Kevin Smith rendezte Két kopper, ezt követően viszont egyre inkább csak tévéfilmekben és sorozatokban bukkant fel. Viszont utóbbiak közt nem jelentéktelenekben: a Nancy ül a fűben sokak kedvence volt ekkoriban, ahogy a 2007 és 2012 között futó Gossip Girl – A pletykafészek szintén. Az itteni karakterét, melyet egyik kedvencének tartott, 2022-23 között újra felölthette, és ez is lett végül az utolsó, amiben életében láthattuk. Van viszont még egy filmes kreditje a tavalyi, mentális betegségekről szóló Spyralban, amiből egyelőre csak fesztiválvetítést tartottak.